Európai nyár (Befejezett)

Bécs 1: Életre kelt bevásárlókocsi

A térre a szűk utcákon vezet az út, ahol mindenféle éttermek, és boltok foglalnak helyet. Nem hazudok, sokan megnéztek minket, ahogy egymást toljuk egy bevásárlókocsiban a város közepén. Néhányan még le is fotóztak, így nem kizárt, hogy akár már ma fent leszünk a közösségi médiában.

A kocsiban én tartózkodtam a legkevesebbet, mivel inkább a deszkámmal közlekedek.

Mire az Innere Stadthoz érünk, Milán kerül sorra, aki kényelembe helyezte magát a „járműben", és éppen jóízűen chipszet majszolgat.

A hely lényegében egy hatalmas sétáló utca, sok-sok emberrel, és gyönyörű épületekkel, köztük a Szent István-székesegyházzal, valamint mindenféle üzlettel, és kisebb szobrokkal. Eredetileg ez a tér négy részre van osztva, de mi most csak egy kis részét járjuk be.

Az emberek rögtön felénk fordulnak, ahogy beérünk, és Milán úgy kezd el integetni a járókelőknek, mintha a királyi család hintaján ülne. Az embereknek úgy tűnik ez tetszik, mert sokan előkapják a mobiljukat, és vigyorogva videózni kezdik a fiút.

A kocsi mellé gurulok, majd gyalog haladok mellettük tovább, miközben elmegyünk egy magas keresztény szobor mellett, ami nem tudom pontosan mit ábrázol, de a keresztet felismerem.

- Ha vágod a videót, ez a jelenet alá tedd majd be Anglia indulóját - mondom Dávidnak, aki Milánt tolja.

A fiú felnevet. - Ez nem is rossz ötlet.

- Mostantól a nevem His Majesty Milan.

- Még mit nem - mondja Mia. - Mindjárt Fülöp herceg nem?

A fiú elhúzza a száját. - A Fülöp név nem a kedvencem.

Hirtelen olyan érzésem támad, hogy nézzek fel az ég felé, és ekkor meglátom a házak között felfüggesztett hatalmas csillárokat.

- Hé, nézzétek! - mondom a többieknek, mire megtorpanunk.

- Dejó! - lelkesedik Mia.

- Ez pont felettem lóg - állapítja meg Milán, miközben a homlokára tett kezével védi a szemét a naptól. - Mi van, ha épp most szakad le?

- Igazad van. Menjünk arrébb - ezzel Dávid arrébb tolja a fiút, egy kávézó elé, ahol rögtön az összes szem rá szegeződik.

Miával unottan egymásra nézünk.

- A fiúk nem értékelik a kreatív dekorációkat - mondja a barátnőm.

- Hát nem.

Dávid elnéz a válla felett. - Mi értékeljük, csak óvatosak vagyunk.

- Igen, a sofőrre úgy kell vigyáznotok, mint az aranyra!

Visszatartom a mosolyomat. - Dávidnak, és nekem is van jogsink.

- De az én kocsimat csak én vezethetem.

Előttünk most már feltűnik a székesegyház tornya, és már pattannék is fel a deszkámra, hogy közelebb guruljak, amikor egy idegen hang megszólít minket németül.

Egy idős bácsi szakadt ruhákban, és hosszú szakállal nézeget minket, ami arra utal, hogy hajléktalan lehet.

Közölünk Mia tud a legjobban németül, így mi csak várunk, hogy a bácsi a mondandója végére érjen, és a barátnőm tolmácsoljon.

- Pénzt akar.

- Mennyit? - kérdem, mire Mia lefordítja.

- Húsz eurót.

Elkerekedik a szemem. Az rengeteg pénz a mi helyzetünkben.

- Azt felejtse el - szögezi le Dávid.

Mia ezt is lefordítja, és a bácsi csak egy szomorút bólint, majd mond még valamit, mire a barátnőm meglepett arcot vág.

- Mi az? Mit mondott? - érdeklődök.

- Azt mondja, hogy a barátunk gurul.

- Gurul? - furcsállja Dávid is. - Gurul!

Oda nézek, ahol Milánt megállítottuk a kocsival, de az sehol sincs.

- Hé! - kiált, és integet a fiú, a sebesen lefelé tartó bevásárlókocsiból, ami elől sorra ugrálnak el az emberek.

- Jézusom! - kiáltok fel rémülten, és a longboardommal próbálom meg beérni, miközben a többiek is futásnak erednek.

A deszkával sikerül is utolérnem, és leugorva a járgányról megállítom a kocsit, hogy ne lendüljön be ennél is jobban, de a longboard sajnos nem áll meg magától, és most szaladhatok az után is.

Hála istennek nem kell sokáig, mert egy kedves idegen megállítja nekem. Úgy tűnik egy gördeszkának is nagyobb szerencséje van, mint Milánnak, aki már ki is szállt a kocsiból mire visszaérek eléjük.

- Na mi van, elég volt? - ugratom.

- Ülj bele te, én még egyszer biztos nem bízok meg benne.

- Akkor majd én -ezzel Mia el is foglalja a helyét a járműben. Úgy tűnik neki tetszik a legjobban.

A Szent István-székesegyházig már nem kell sokat gyalogolnunk, mindössze pár méterre van tőlünk.

Az épület egy gyönyörű gótikus kialakítású templom, hatalmas toronnyal, és nagyon aprólékosan kidolgozott részletekkel. Most nem megyünk be az épületbe, mert nincs túl sok időnk, hogy körbe járjuk katakombákkat, és kincstármúzeumot.

Előtte viszont csinálunk pár fotót, amit nagyrészt sikerül is elhülyéskedni. Az egyik képen például Milán épp a chipset tömi, a másikon én csinálok úgy, mintha Dávidot szeretném hátulról leütni a longboardommal, az utolsón pedig Milán meglöki Mia kocsiját, aki éppen a kép készültekor sikolt fel.