Európai nyár (Befejezett)

Milánó 1: Dreamers museum

Úgy döntöttünk, hogy Milánóban inkább a szórakozásra fogunk összpontosítani, mivel az most az egész társaságunkra ráférne a Velencei fogdalátogatás után. Egyetlen történelmi látványosságot fogunk megnézni, méghozzá a Dómot. Ezen kívül étterembe akarunk menni, ahol kipipálhatjuk a bakancslista ketchupos részét, azután egy fotómúzeumba, ahol mindenféle stúdiók vannak felépítve a különleges profilképek készítése érdekében, majd egy aquaparkot is meglátogatunk a város szélén.

Az út nagy részében csendben vagyunk, és csak a rádió hangja tölti be a kicsi teret, majd, amikor elérjük a várost a nézelődés köt le minket jobban.

Leparkolunk a Dóm közelében, ahonnan a Museum of Dreamers sincs messze, ahol a képeket csinálhatjuk. Gyalog indulunk neki - a deszkámat a beltéri program miatt nem hozom, pedig jó lett volna lökni magamon egyet a Dóm téren - innen már látszanak az épület magas tornyai.

- Itt valamit ingyen árulnak? - húzza Milán a száját, amikor meglátja, hogy milyen sok ember van a híres épület előtt, és valóban többen vannak itt, mint az egész városban, amit megértek, hiszen mégis ez a hely Milánó leghíresebb turistalátványossága. Igazából annyi képet láttam már erről az építményről, hogy csak a magassága lep meg.

- Úú mennyi galamb! Van chipsetek? - lelkesedik Mia járókelők között totyogó madarak láttán. Itt valóban annyi a galamb, mint otthon a veréb.

- Miért? Most akarsz madarat etetni? - kérdi Dávid furcsállva.

Mia válaszként csak megrántja a vállát, majd Milán kotorászni kezd a kis hátizsákjában, végül ráakad egy megbontott zacskó mogyoróra, ami furcsán ismerős.

- Azt még nem a Szlovák határnál bontottuk meg? - kérdem, mialatt Mia magához veszi a csomagot.

Milán unottan bólint.

- A galamboknak jó lesz. Látod? - Mia felé mutat, aki a markába tartott pörkölt mogyoróval várja a totyogókat, hogy fogadják el az ételt. A galambok pedig így is tesznek, és csipegetni kezdik a magvakat a lány tenyeréből, akinek széles mosoly terül el az arcán.

A jelenet engem is jó érzéssel tölt el, ezért Dávid felé fordulok, aki a barátnőm kameráját szorongatja.

- Add ide! Csinálok róla pár felvételt.

A szerkezetet nem túl nehéz kezelnem, mivel operatőrködést is tanulok.

Miután Mia kimadarazza magát, csinálunk egy szelfit a Dóm előtt, amiből kettő lesz, mert az egyikbe - milyen meglepő - beleszáll egy galamb. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy azon a képen a madár néz ki a legjobban, mivel a mi arcunk elmosódik a meglepettségtől, amit a totyogó okoz.

Átverekedjük magunkat a tömegen, és nekilendülünk a fotóstúdiónak.

A belépő megvétele után egy lépcső vezet le a mini stúdiókhoz. Az érzés tisztára olyan, mintha egy diszkóba mennénk. Már a lépcsőn hallani a lent szóló pop zenét és a látogatók hangos beszélgetését - olykor sikoltozását -, majd a nappali fényt lassan felváltja a kék ledvilágítás.

A hely két szintből áll. A felső szinten, ahol mi is vagyunk, kis stúdiók sorakoznak mindenfelé, alattunk pedig a kislabdával megtöltött medencékben szórakozó, és fotózkodó embereket látjuk. Mivel nem túl nagy a korlát, akár innen is be lehetne ugrani a labda tömegbe, de nem biztos, hogy sérülés nélkül megúsznánk.

Az első szoba ajtajára, ahol megállunk „old ways won't open new doors" felirat van rányomtatva.

- Itt be lehet menni, vagy ez ennyi? - méregeti Mia az ajtót a kamerával a kezében.