Why didn't you? ✔️

^ 4. Rész ^

- Játsszunk kérdezz-feleleket egyszerű kérdésekkel. - ajánlottam fel miután megettük a reggelit, és leültünk a kanapéra. Ezzel legalább valamelyest megismerem.

- Oké. Te kezdj. - mondta és törökülésbe helyezkedett velem szemben.

Bólintottam, és gondolkodtam hogy mivel kezdjek. Igazából sok minden érdekel vele kapcsolatban. Örülök hogy találkoztunk, legalább ismerek valakit a környéken meg a suliban. Közben felhúztam az egyik lábam és átkaroltam a térdem. Éreztem magamon James tekintetét de én inkább a körmömet vizsgáltam. Nem akartam a szemébe nézni, csak zavarba hozott volna és nem tudnék koncentrálni.

- Hányadikba mész most? - tettem fel végre a kérdést és ránéztem.

- 10.-be. És te? - kérdezett vissza. Na ez nem fer. Így csak én fogok kérdezni. Ez így nem lesz jó.

- Oké szabály: nem lehet visszakérdezni, vagy lehet, de akkor fel kell tenned még egy kérdést. - mondtam mogyoróbarna szemébe. Nagyon szép szemei vannak.

- Jó jogos. Oké, hmm - gondolkodott pár percet, és addig lehajtotta a fejét - mit szeretsz csinálni szabadidődben?

- Én is 10.-be megyek, és szeretek gördeszkázni, gitározni... - soroltam volna, de közbevágott.

- Várj egy kicsit. Tudsz gitározni? - kerekedtek ki a szemei. Nem értem miért lepődött meg ezen ennyire. Ilyen hihetetlen lenne?

- Igen, miért?

- Gitárod is van? - érdeklődött mosolyogva.

- Igen.

- Megmutatod?

- Hát... - haboztam - persze, gyere. - mentem bele végül. Amikor felértünk bementem a szobámba, nyomomban Jamessel. Lehajoltam a gitáromért és odaadtam neki. Hirtelen rossz érzés fogott el, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. James csodálkozva forgatta a sok emléket felidéző gitárt.

- Oké, akkor most játssz valamit, kíváncsi vagyok rá. - mondta, visszaadta, és felült az asztalomra.

- Ne helyezd magadat annyira kényelembe mert most biztos hogy nem fogok gitározni. Inkább folytassuk a játékot. - tereltem profin a témát. - Van testvéred? - kérdeztem, és visszatettem a gitárt a földre az ágyam mellé, majd leültem az ágyamra hátamat a falnak döntve törökülésben.

- Igen, van egy bátyám. Mikor van a szülinapod? - terelte gyanúsan a témát ő is.

- Várj, várj, mesélj a bátyádról. Hány éves? - érdeklődtem kíváncsian.

- Na jó, de nem szeretek róla beszélni. 2 évvel idősebb nálam, ő most megy 12.-be. De ne akard megismerni, inkább kerüld el, jó? - kérte őszintén. Aggódik értem? Nem, biztosan nem. Csak figyelmeztet.

- Miért kéne kerülnöm? - néztem rá összezavarodva.

- Mert nem fog békén hagyni amíg el nem éri amit akar. Mindent be kell majd vetned hogy lerázd és távol maradj tőle. - nézett komolyan.

- Biztos nem olyan vészes. - Persze mit tudhatnék én? Egész életemben kb 6 embert ismertem összesen. Apukámat, a boltos nénit, Matthew-t aki apa legjobb barátja volt, Oscar bácsit, a nagyimat - akivel egyébként soha nem találkoztam csak hallottam róla - , és a különtanáromat aki néha eljött hozzánk amikor már idősebb lettem és apa nem tudott segíteni a tanulásban. Nem jártam rendes suliba, soha nem volt rendes barátnőm, pláne nem barátom. Nincs sok élettapasztalatom.

- Jó. Én szóltam. - tette fel a kezét. - Amúgy holnap suli. Tényleg! Végül beszéltél Oscarral?

- Igen, és azt mondta már mindent megbeszélt az igazgatóval, mehetek hétfőn. - meséltem, ő meg bólogatva figyelt, és ekkor - szinte végszóra - megcsörrent James telefonja.

- Emlegetett szamár - nézett rám, majd felvette. - Szia Oscar. Aha. Igen. - egy pillanatra rám nézett és nagyon elmosolyodott, amit nem igazán értettem. - Persze, nagyon szívesen. Oké, szia. - tette le a telefont majd rám nézett. - Oscar csak kedden tud hazajönni mert még el kell intéznie pár dolgot, szóval megkért rá hogy addig maradjak itt veled. - mondta a megszokott pimasz mosollyal az arcán.

- Hogy mi? Miért? - tágultak ki a szemeim és felpattantam.

- Nyugi picim. Sok szoba van, bőven elférünk. - kacsintott. Mérgelődtem még, főleg mivel picimnek hívott - akármilyen aranyosan is hangzott - miközben James jót szórakozott rajtam. Végül inkább felhívtam Oscart.

- Oscar kérlek megmagyaráznád? Nem értem minek nekem bébiszitter. - őrjöngtem, James meg jót nevetett ezen.

- Figyelj, nem akarom hogy egyedül legyél keddig. Így legalább James figyel rád. - magyarázott, de én csak megforgattam a szememet. Semmi kedvem nem volt éjjel-nappal a fejét bámulni akármennyire helyes is. - Nyugi, csak 2 napot lesz ott, kibírod. Amúgy meg jófej srác, még lehet is köztetek valami. - utalgatott Oscar bácsi, a fejem pedig egyre vörösebb lett. Kellett nekem kihangosítani ezt a hülye telefont. Nem akartam ránézni mert akkor csak látta volna milyen vörös vagyok. Inkább a cipőm orrát vizsgáltam és magamban már a gyászbeszédemet írtam Oscar temetésére.

- Jó, mindegy. Szia. - raktam le gyorsan a telefont. Lehet hogy gyorsabban is a kelleténél.

- Mi az, csak nem elpirultál? - bosszantott James és odajött hozzám, hogy felemelje az eddig lehajtott fejemet. Belenéztem a gyönyörű barna szemébe. Az arcunk nagyon közel volt úgyhogy hátráltam egy lépést mielőtt kísértésbe estem volna.

- Sze...Szerintem el kéne kezdened áthozni a cuccaidat. - mondtam, és zavaromban megint lehajtottam a fejem. James mosolya ettől csak még nagyobb lett, de nem hagyott békén.

- Ugye tudod hogy nehéz eset vagy? - kérdezte mosolyogva.

- Bocs hogy nem vagyok olyan mint a többi lány. - forgattam meg a szemem, és ránéztem.

- Pont ez tetszik benned. - nézett ő is a szemembe és nem szakította meg a szemkontaktust. Nem tudom mennyi ideig néztük egymást, de legszívesebben megállítottam volna az időt. Olyan gyönyörű arca van. Nemtudom mi történik velem, de mintha ő is azokra gondolt volna amire én. Kicsit kezdett kellemetlen lenni a helyzet és végül James szakította meg a pillanatot.

- Mindjárt jövök. - indult az ajtó felé. Én csak néztem utána, aztán úgy döntöttem hogy figyelemelterelésnek eljátszok egy számot.

Kimentem az erkélyre a gitárommal, leültem egy kis faszékre, elkezdtem játszani, énekelni, és közben megcsodáltam a gitárom. Gyönyörű virágok voltak rajta, és egy ,,I love you, Angel" felirat. A 9. születésnapomra kaptam apától. Éppen piknikezni voltunk, kivette a csomagtartóból, és oda adta nekem. Teljesen meg voltam lepődve, nem számítottam rá. El kezdett tanítgatni, és időről időre egyre jobban ment. Megszerettem. Annyit gitároztam, hogy felülmúltam a mesteremet. Napi 2-3 órákat gitározással töltöttem, apa pedig csak hallgatta, és hallgatta. Elmondása szerint imádta ahogy gitározok. Mindig megtapsolt utána, és gyönyörűnek tartotta ahogy játszom.

A dal végére észrevettem hogy folytak a könnyeim. Halk tapsot hallottam magam mögül. Letöröltem az arcomat, kifújtam a levegőt, és megfordultam. James állt az ajtóban. Lassan elindult felém, én pedig felálltam, és vissza mentem a szobámba. Amikor oda ért hozzám nem mondott semmit, csak szorosan magához ölelt. Nem értettem hogy miért kapom az ölelést, de nagyon jól esett. Biztonságban éreztem magam a kezeiben és csak élveztem a pillanatot miközben a könnyeim tovább folytak.