Why didn't you? ✔️

^ 24. Rész ^

Az óra hátralevő részén nem beszélgettünk, Will látszólag beletörődött hogy nem akartam mondani semmit.

Óra után bent maradtam a teremben és unottan hallgattam Mr. Owen szövegelését arról, hogy kapjam össze magam mert sokat hiányzok és az órákon sem vagyok annyira aktív. Én csak bólogattam és próbáltam felfogni hogy miről beszél, de nem igazán sikerült odafigyelni.

A következő órákban szintén sikerült elkerülnöm Jamest és minimális mennyiségben ránéznem. Amikor valamilyen módon mégis összeakadt a tekintetünk, szinte egyből elkapta a fejét valamelyikünk. A tekintete fájdalommal és bántódottsággal volt tele, viszont mintha egy kis féltést is felfedeztem volna benne.

Az egyik szünetben, azt hiszem az 5. óra után, bevonultam az egyik wc fülkébe és megittam a szépen termoszba csomagolt ebédi véradagom. Kellett ez hogy semmi baj ne történhessen.

Az órákon próbáltam végre odafigyelni és jegyzetelni. A tananyag elég bonyolult, teljesen új volt nekem. Apával persze tanultunk, de csak az alapokat, amik szerinte fontosak voltak. A többi tankönyvi anyag nekem kimaradt, így én szinte a nulláról indultam. Megfogadtam hogy ha hazaérek leülök tanulni. A nap folyamán 2 röpdolgozatot is bejelentettek a jövőhétre.

Utolsó óránk magyar volt, ami hát enyhén szólva nem a kedvencem. Soha nem voltam jó fogalmazásban, helyesírásban, sem semmi ilyesmiben. A sok könyvolvasás nem igazán hozta meg a hatását ilyen téren.

Így most is beültem szépen hátra és elővettem a telefonom. Láttam a kezdőképernyőn hogy van egy olvasatlan üzenetem Dylantől, így gyorsan meg is néztem.

13:47
Dylan Evans

Dylan
Mikor végzel ma?
Gondoltam elmehetnénk délután
vásárolgatni. A szobád még mindig elég csupasz.

Meglepett Dylannek ez a hirtelen gondolata. Persze jó ötletnek tartottam hogy végre legyen egy kis ismerkedős tesós programunk.

Soha nem gondoltam bele hogy milyen lenne ha lenne egy testvérem. Egyszerűen annyira boldog voltam apa mellett. Soha nem voltam magányos. Mindig volt valami programunk, mindenről tudtunk beszélni. Nemcsak az apám, de a legjobb barátom is ő volt. Viszont most hogy ő nincs, testvérem viszont van... nagyon fura. Mintha az élet el is vett volna, de adott is volna cserébe. Apa halála után rám tört az a magány amit azelőtt soha nem éreztem. Szeretném megismerni Dylant. Igaz csak féltestvér, de számomra akkor is fontos. Belépett az életembe, és rájöttem mennyire hiányzott onnan. Sokkal egyszerűbb lett volna apa halála után, ha ott van mellettem valaki. Valaki, mint Dylan.

Én
14:15-kor végzek.
Menjünk. ;))

Az óra egyébként unalmasan telt. Még nem beszéltük meg hogy mi lesz az év első kötelező olvasmánya, de Miss Huren kitalált egy projektet jövőhétre. Választható klasszikus könyvből kell előadnunk párokban egy jelenetet. Az én párom szerencsére Will lett, aki mint kiderült szintén elég szar magyarból. Mindegy, majd együtt kitalálunk valamit. Amíg a tanárnő elkezdte felírni a táblára a könyveket amiből választani lehet Will felém fordult.

- Akkor hogy legyen? Délután menjek át? - kérdezte egész lelkesen, és hirtelen pánikolni kezdtem hogy mennyi minden sülhetne el rosszul ha átjönne. Túl könnyen lebukhatnék. Kockázatos.

- Vaaaagy, mi lenne ha inkább én mennék hozzád? Még nem is láttam az otthonod. - gondolkodtam el hogy ne legyen feltűnő vagy gyanús a hirtelen terelés. Furcsán kezdett méregetni, majd végül bele egyezett. - Egyébként menő a gyűrűd. - tette hozzá a kezemet felemelve. Elmotyogtam egy halk "köszi"-t, majd elhúztam a kezem.