- 1 hónappal később -
Koncentrálok, a nap energiáját véve a kezemben tartott tárgyra fókuszálok. Tudom hogy sikerülni fog, de nem bízom el magam. Ez az első varázslásom azóta.
Azután a bizonyos szombati este után mindenkinek nagyon nehéz volt, és minden megváltozott.
Dylan elmondta hogy nagyon sajnálja hogy ellenem fordult, és elmesélte miket mondott neki Logan. Hogy mivel próbálta meggyőzni. Persze megértem hogy vele akart lenni, hisz egész életében nem ismerte az apját, aztán egyszer csak felbukkant és vele akart élni. Én sem tettem volna másképp.
Viszont nem haragudott rám amiért végeztem vele. Ő is tudta hogy Logan addig nem fog leállni amíg nem végez velem, és ezt Dylan sem akarta. Nem véletlenül védett meg akkor Logan öklétől, amiért nagyon hálás voltam neki. Ha akkor nem véd meg, ki tudja hogy alakul az egész. Akár Logan is győzhetett volna.
Ezek ellenére nem volt könnyű neki, hisz elvesztette az apját. Nem mondta, próbált erős maradni, de látszott rajta hogy szomorú volt miatta. Azt mondta időt kér hogy feldolgozza a történteket, amit persze meg is értettem.
Még azután a szombat után másnap elhagyta a várost. Azt mondta nincs konkrét úticélja, viszont megígérte hogy visszajön. Nem aggódok miatta, tud vigyázni magára.
Lilyt (anyát?) egyből elhoztuk a gyárépületből és adtunk neki egy szobát Oscarnál amíg felépül. Nagyon legyengült a szervezete, kiderült hogy miután Logan elrabolta nem adott neki vért. A teste teljesen erőtlen volt, Dylan szíve majd megszakadt. Mielőtt elment a lelkemre kötötte, hogy minden nap írjak neki Lily hogylétéről. Persze ezt be is tartottam.
Amint Lily felépült elmeséltük neki mi történt és szörnyen érezte magát amiért kimaradt ebből az egészből. Ezerszer próbáltuk nyugtatni Oscarral hogy nem tehetett róla, de nem úgy tűnt mint aki elhiszi nekünk.
Egyébként Lilyvel sokat beszélgettünk, kíváncsi volt mindenre az életemben. Sajnálatát fejezte ki amiért elhagyott és megmagyarázott mindent. Igazából Oscar és Dylan már korábban nagyjából elmondták, de azért anyám szemszögéből is jó volt meghallgatni a történteket. Csak meg akart védeni, amit megértek. Mindenki csak védeni akar, csak nem értem miért nem lehetett nekem is elmondani a dolgokat. Miért nem avattak be?
Oscar és Lily is sokat beszélgettek, volt mit bepótolniuk. Ők is nagyon rég látták egymást utoljára.
Amikor azon a napon legyőztem Logant, beaktiváltam a vérfarkas átkot. Nem akartam, de nem gondoltam bele előtte, így mostmár nem volt választásom. Oscar elmagyarázta, hogy a vérfarkasok - mint ő maga - minden egyes teliholdkor átváltoznak, de nekem, mivel tribrid vagyok, csak az elsőt kell kötelezően. Utána ha nem akarok és vissza tudom fogni akkor nem muszáj.
Azt mondta nagyon szerencsés vagyok és szívesen lenne a helyemben, mivel az átváltozás egy átok. Ezt először nem értettem, de amikor eljött a telihold éjszakája már értettem.
Egész nap frusztrált voltam és ideges, senkivel nem akartam beszélni, este pedig Oscar és pár haverja elvittek egy titkos föld alatti helyre az erdőben, és Oscar haverjai segítettek lebilincsezni minket, hogy ne tudjunk kiszabadulni.
Eléggé túlzásnak éreztem ezt akkor, de amikor eljött az idő és egyesével kezdtek eltörni a csontjaim - azt hittem többet nem tudok majd lábra állni. A folyamat lassú volt, úgy éreztem az örökkévalóságig tart, aztán egyszer csak elájultam, és másnap anyaszült meztelenül ébredtem ugyan ott ahol este elájultam. Úgy tűnt a láncok és a bilincsek kitartottak, viszont minden végtagom sajgott és azt kívántam bárcsak ne is élnék.
YOU ARE READING
Why didn't you? ✔️
Fantasy"- Elmondanád hogy mi volt ez az előbb? Ki volt az a srác? - kérdeztem belefúrva a tekintetemet az övébe. - A bátyám. - válaszolta lehajtva a fejét. - Oh. - értettem meg. Mondta hogy nehéz eset és kerüljem el, de nem gondoltam hogy ennyire nem bírjá...