Why didn't you? ✔️

^ 31. rész ^

Jacob látogatása után egy kisebb sokkba estem, nem akartam elfogadni a helyzetet.

- Hogy érted azt hogy eltűnt?? Nem is... - kérdeztem volna rá hogy hazaért-e, de akkor felmerült volna a kérdés hogy honnan tudok róla hogy egyáltalán elment, így inkább máshogy fogalmaztam meg a mondatom. - Mármint hogyan tűnt el?

- Elment motorozni még délelőtt, és azóta nem jött haza. Anya teljesen ki van akadva. Kikészít. - sóhajtott és megtámasztotta magát az ajtófélfán. Fáradtság és aggodalom látszott rajta, ami megrémisztett. Nagyon úgy tűnt hogy James eltűnése komoly.

- De hogy történhetett ez? - panaszkodtam már Oscarnak a kanapén az utóbbiakon gondolkodva. - Haza kellett volna kísérnünk, nem szabadott volna hagynunk hogy egyedül mászkáljon! Gondolhattam volna hogy ez lesz Logan következő lépése. Megmondta! Megmondta hogy ez fog történni és mégis ostoba voltam. És ennek most James szűri meg a levét. Sőt lehet hogy Dylant is elrabolta. Róla sem tudjuk hogy hol van, nem válaszol semmire! Mi van ha Logan mindkettőjüket elrabolta? - hadartam össze-vissza kapkodva, Oscar pedig a vállamnál fogva húzott magához.

- Hé! Hé! Nyugi! Nem lesz semmi baj. - ölelt magához szorosan, én pedig próbáltam kicsit lenyugtatni magam. Nagy levegőket vettem hátha segít, de nem lett jobb tőle. - Én még itt vagyok. Minden rendbe jön, megoldjuk.

- Hogyan? Hogyan oldjuk meg? Nem tudjuk hol vannak, nem tudjuk hányan vannak, nem tudunk semmit. - soroltam reményeimet elvesztve.

- Megkeressük őket. - mondta végszónak, én pedig beletörődtem. Nem hittem hogy sikerülhet, a reményem teljesen elveszett, de veszekedni sem akartam vele, így inkább ráhagytam. - Csak hadd gondoljam át rendesen. - kérte eltolva magától, és felállt a kanapéról. A konyha irányába igyekezett, én pedig ott maradtam a gondolataimmal kettesben.

▂▃▄▅▆▇█▓▒░ ░▒▓█▇▆▅▄▃▂

Este 7-kor amikor éppen azon agyaltunk Oscarral hogy hogyan kéne kideríteni hogy a fiúk ugyan azon a helyen vannak-e, üzenetet kaptam Dylantől. Ahogy megláttam a nevét a telefon kijelzőjén azonnal szóltam Oscarnak, aki seperc alatt ott is termett mellettem.

Egy kép volt kívülről fotózva Jamesről és Dylanről. Mindketten össze voltak kötözve, egymásnak döntötték hátukat és a földön ültek. Az arcuk mindkettejüknek össze volt verve, Jamesé kissé jobban. Borzasztóan néztek ki, a szívem szakadt bele a látványba. Letettem a telefont és mászkálni kezdtem. Nem tudtam mit csináljak, meg kellett találnunk őket. De hogyan?

- Tudod volt az az ötletünk hogy megkeresed varázslattal Jamest. - vetette fel Oscar, én pedig idegesen a fejemet fogva álltam mellette.

- Igen, de az nem jó mert ahhoz kell egy személyes tárgy tőle és nekem nincs olyanom. - emlékeztem vissza korábbi próbálkozásainkra.

- Oké, de most hogy tudjuk hogy egy helyen vannak, nem kell James. Keresd Dylant és meg lesz James is. - magyarázta, és bele gondolva tényleg jó ötlet volt. Annyira elvesztettem a reményemet a megtalálásukkal kapcsolatban, hogy egy ilyen egyszerű megoldás sem jutott eszembe. Elszégyelltem magam és elindultam Dylan szobája felé.

Az enyém melletti szobát foglalta be, aminek szintén volt saját fürdője így nem volt nehéz dolgom. Megfogtam a fésűjét, majd visszamentem az étkezőasztalon már kinyitott varázskönyvhöz. Oscar az asztalnál ült és engem nézett. Tudtam mit vár tőlem de nem tudtam sikerülni fog e.

Átnéztem a könyvet, idegesen lapozgattam de nem találtam semmi használhatót. Az agyam zavart volt, aggódtam a fiúk miatt. Miattam kerültek veszélybe, miattam sérültek meg. James valószínűleg azt sem érti hogy mi történik.

- Angel! - szólított Oscar, én pedig becsaptam a könyvet és idegesen néztem rá. Tekintete ijedt volt és kétségbeesett. - Kérlek nyugodj le és találd meg őket. - emlékeztetett feladatomra. - Lehet hogy miattad kerültek oda, de általad meg is tudjuk találni és menteni őket. - nyugtatott, én pedig nagy levegőt vettem. Igaza volt. Logant is sikerült kínozni, és ott az érzelmeim irányítottak. Talán itt is működhet.

Újra kinyitottam a könyvet, ezúttal nyugodtan. Elkezdtem átlapozni és minden oldalt próbáltam megfejteni. Rendesen átnézve ebben a könyvben volt minden. Az elején még egyszerűbb igék, mint a gyertyagyújtás, aztán egyre nehezebbek, például különböző kínzások, meg a halállal kapcsolatos igék.

Úgy a könyv felénél találtam egy érdekes szöveget. Megfejteni kissé nehéz volt, de a szavakat elnézve lassan értelmet nyertek a fejemben. Lényegében hely meghatározásban segített. Pont ez kellett nekünk. Gyorsan elemeztem, próbáltam felfogni.

Amikor megvolt Oscarra néztem és felé szegeztem kérdéseimet.

- Kéne egy papírtérkép a városról és egy kés. - soroltam, ő pedig bólintva jelezte hogy érti majd elindult a szobája felé. Hallottam hogy a szobájában kihúz egy fiókot, kivesz valamit, majd az ajtót becsukva visszasétál hozzám.

Visszaérve lerakta elém az összehajtott kis térképet, majd elindult a konyha felé. Amíg összeszedte a maradékot én széthajtogattam a térképet. Az egész asztalt beterítette, bár így a város nem volt ismerős.

Pár perc múlva letett elém egy kisebb kést, majd leült velem szembe. - Biztos? - kérdezte aggódó tekintettel engem nézve. Csak bólintottam, és mégegyszer elolvastam alaposan a szöveget. Amikor végeztem nagy levegőt vettem és nekikezdtem. A kést a tenyerembe véve rászorítottam, és felszisszenve jeleztem a fájdalmat ahogy a kés a bőrömbe vájt.

- Mit csinálsz? - kérdezte Oscar a hangját felemelve és a kezemet eltolva. A piros folyadék a térkép közepére cseppent de nem elég. Oscar kezét eltolva emeltem vissza a térkép felé a kezem és engedtem hogy még pár csepp rá essen.

- Dylannel félig azért testvérek vagyunk, így vérrel is le tudom követni. - magyaráztam, majd elvettem a kezemet és mondani kezdtem az igét. Dylant képzeltem el és az együtt töltött időkre gondoltam ahogy a szöveg mondta.

Koncentráltam és éreztem hogy működik amit csinálok. Éreztem hogy szív le a varázslat, hogy egyre jobban gyengülök.

Amikor végeztem, kinyitottam a szemem és azt láttam hogy a vérem elindult a térképen. Egyenletesen haladt egy irányba, bár nem ismertem fel merre. Ijesztő volt ahogy a kis vérfolt önálló életre kelt, de ez kellet ahhoz hogy megtaláljuk a fiúkat. Amikor végre elérte célját csak szimplán megállt, majd a vérem nagy része mintha elszivárgott volna. Csak egy csepp maradt belőle jelezve a helyszínt, én pedig Oscarra néztem. Felállt az asztaltól, átjött az én oldalamra  és felmérte a címet.

- Hát ez menő volt. - mondta őszintén engem nézve, mire mosolyoghatnék jött rám, tudva hogy megint sikerült. Persze gyorsan megváltozott a hangulatom tudván hogy azért még oda is kéne jutni meg kéne valami terv amit alkalmazunk, de a sikerélmény ott maradt bennem.

- Szóval hogy lesz? Odamegyünk és...? - fordultam Oscar felé. Oscar okos, megfontolt ember, tudtam hogy ki tud találni valamit. Én is ki tudnék, de a varázslat miatt eléggé kimerültem.

Oscar gondolkodó arcát látva elindultam a konyhába inni egy kis vizet, ezzel időt adva hogy átgondolja.

Miután a víz sem segített megtámasztottam magam a konyhapulton, mire pedig felnéztem Oscar már eltűnt. Nem tudtam hova ment, inkább leültem egy közeli székre. A fejemet támasztottam. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de Oscar visszatért egy vörös tasakkal a kezében. Felnéztem rá, mire bólintott egyet és átadta.

Lassan kortyolgatni kezdtem, közben vigyázva hogy megtartsam a hidegvérem, majd nagy levegőt vettem és felnéztem rá.

- Odamegyünk és megöljük. - mondta egyenesen a szemembe.