Why didn't you? ✔️

^ 12. Rész ^

- Szeptember 3. Kedd -

9

3

20

Reggel fejfájással ébredtem és egy lemerült telefonnal. Csak Jamesnek köszönhetem hogy egyáltalán felkeltem, ő ébresztett. Széthasadt a fejem, és úgy éreztem hogy azonnal éhen halok. Álmomban láttam 3 számot ami azért elég ijesztő. Biztos jelent valamit, de még nemtudom hogy mit.

Feltettem a telefonomat töltőre hogy legalább valamennyire használhassam napközben. Elvégeztem a szokásos reggeli rutinomat, és úgy tettem, mintha minden ami tegnap elhangzott meg sem történt volna. Az öltözékemet nem vittem túlzásba. Szimpla fekete melegítő, és egy fekete bőpulcsi. Sminket is csináltam, mert a karikákat a szemem alatt kénytelen voltam eltüntetni.

Lementem a konyhába, ahol már James és Dylan is ott volt. Mindketten engem néztek, és úgy éreztem hogy magyarázattal tartozok nekik, viszont inkább nem mondtam semmit. Még csak nem is köszöntem nekik. Úgy éreztem, hogy ha megszólalok akkor elárasztanak kérdésekkel, és ahhoz nincs kedvem. Nincs kedvem magyarázkodni.

Az éhségem egyre csak nőtt, és úgy éreztem hogy ha nem eszek azonnal valamit összeesek. Készítettem magamnak egy szendvicset, raktam mellé paradicsomot, és extra gyorsasággal kezdtem el enni. Elég szép látványt nyújthattam.

- Mióta nem ettél? - kérdezte nevetve Dylan, mire lelassítottam egy kicsit. Az éhségem ezzel sem csillapodott. Nem értem, pedig nem szoktam ennyire éhes lenni reggel. Dylannek nem válaszoltam, csak grimaszoltam egyet, és csináltam egy kávét hogy fel is ébredjek kicsit. Közben James bekapcsolta a tévét amin a híradó ment.

Tegnap este 9-kor gyilkosság történt az Arkenis-erőben. Az úr aki megtalálta a 3 fiatal 20 éves lány holttestét így nyilatkozott: ,,Fát akartam gyűjteni tüzeléshez amikor megláttam a sátorjukat. Odamentem megkérdezni hogy mit csinálnak itt ilyen későn, de amikor odaértem csak a holttestüket találtam meg. Szétszaggatva, véresen hevertek össze-vissza. Ennél szörnyűbbet még életemben nem láttam." A rendőrség állattámadásra gyanakodik, de vajon tényleg csak ennyi történt, vagy van valami más is a háttérben?

Az álmomban lévő számok...este 9, 3 halott, 20 évesek... Najó itt valami nagyon nincs rendben.

Idegességemben úgy döntöttem hogy ma gyalog megyek suliba, szóval felvettem a kabátomat meg a cipőmet, felkaptam a táskámat, beraktam a fülesemet, és el is indultam. Hallottam hogy James még megkérdezte hogy hova megyek. Hátrafordultam mert nem akartam bunkó lenni, hisz ő nem tehet semmiről.

- Ma gyalog megyek. Ott találkozunk. - köszöntem el, majd kinyitottam az ajtót és már ott sem voltam.

Kb 15 perc séta után oda is értem a sulihoz de mivel még korán volt inkább bementem a lánymosdóba és bezárkóztam egy fülkébe. Itt legalább nem talál rám senki.

Bármennyire próbáltam nem a tegnapiakon agyalni, nem ment. Egyszerűen csak azokra tudtam gondolni amiket Dylan mondott. Nem lehetek vámpír. Nem is történt velem semmi. A baleset már majdnem egy hete volt. Holnap lesz egy hete. És ugyan olyan vagyok mint voltam. Jó persze kivéve az álmaimat, a pánikrohamokat, és azt az új valamit amit mindig érzek emberek társaságában. Jó, de a pánikrohamok a baleset miatt vannak, és apa hiánya miatt. Az álmokat is betudom annak, azt a furcsa érzést pedig nemtudom.

Miközben ezeken gondolkodtam meghallottam a csapot halkan csöpögni. Aztán azt is hallottam hogy James tesója - Jacob - a folyosón beszélgetett valami csajjal.

- Az ég szerelmére Katie, értsd már meg! Jó volt, de mi nem vagyunk együtt! Jesszus. Te tényleg azt hitted hogy egy együtt töltött estétől majd te leszel életem szerelme? Ennyire még te sem lehetsz buta. - hallottam Jacob lenéző hangját, a lány pedig hevesen vette a levegőt és szipogott.

- Menj a picsába Jacob! - mondta a lány elhaló hanggal. Pár percig mindketten hallgattak, majd Katie folytatta. - Remélem egyedül halsz meg... - mondta, majd megfordult és az ellenkező irányba indult. Jacob pedig mintha mi sem történt volna ment a dolgára. Már értem miről beszélt James. Ez az alak tényleg egy szörnyeteg.

A nagy hallgatózások közben becsöngettek, ami ezek után fülsüketítően hangos volt úgyhogy a fülemre kellett tennem a kezem. Amikor befejezte felkaptam a táskám és siettem órára. Szerencsére a matek tanárunk előtt értem be, így nem kellett magyarázkodnom. Legalábbis neki nem. Ugyanis amint beléptem a terembe kiszúrtam Jamest, és balszerencsémre ő is kiszúrt engem. Azonnal. Mintha érezte volna hogy most fogok betoppanni. Leültem leghátra, és nem szóltam semmit. A sok kíváncsiskodó tekintetet ignoráltam, és inkább telefonoztam. Éreztem magamon James tekintetét, de nem néztem rá. Őt is ignoráltam, ahogy mindenkit.

Azonban ekkor megint előtört az éhségem, és újfent elfogott az a nagyon furcsa, kellemetlen érzés. Mintha legszívesebben kiszívtam volna az előttem ülőből minden csepp vért. Mi történik velem? Tényleg kezdek vámpírrá válni? Erről van szó? Mostantól nem lehetek emberek közelében mert mindenki ezt az érzést váltja ki belőlem? Éreztem az előttem rágózó lány epres rágójának illatát, és hallottam a közben megérkezett tanárnő pulzusát. Hallottam a wc-ben csöpögő csapot, és azt is hallottam hogy az elöl ülő srác kattogtatja a tollát. Kezdett idegesíteni ez mind, és nem tudtam mit csinálni. Legszívesebben kiugrottam volna az ablakon, de nem lehetett. És ekkor beugrott. Rákerestem. Vámpírok. Azonnal kidobott egy csomó oldalt és egy csomó képet. Rámentem az összes feldobott oldalra, és olvastam. Miket tudnak, hogyan esznek, hogyan élnek.

A vámpírok olyan éjszakai lények, akik nem mehetnek ki a napfényre, így az éjszaka leple alatt tevékenykednek, és csak úgy mehetnek be egy házba, ha behívják őket. Legyőzésükhöz fakarót kell döfni a szívükbe, le kell vágni a fejüket, vagy ki kell tépni a szívüket. A vámpírrá válás folyamata: az illetőt meg kell itatni vámpírvérrel, hogy kellően a szervezetébe jusson. Ekkor meg kell ölni, és amikor újraéled embervért kell innia a teljes átváltozáshoz. A halál és az ivás között egy hete van az illetőnek, ha nem iszik meghal. A vámpírok erősebbek, gyorsabbak, és örök életűek. A kinézetük a vámpírrá válás után már nem változik.

Az olvasottak annyira lesokkoltak, hogy észre sem vettem hogy felszólított a tanár.

- Kisasszony! Netalán zavarom? - állt mellettem, és a szemöldöke az egekben volt. Gyorsan betettem a telefonomat a padba, és a sokkhatás alól kibújva eljutott az agyamig hogy válaszolnom kéne valamit.

- Elnézést. Elbambultam. - válaszoltam, és félve néztem a tanárnőre.

- Azt észre vettem. Kérem fáradjon ki a táblához megoldani a példát. - tessékelt ki, mire olyan sebességbe váltott a szívverésem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Szerencsére jó vagyok matekból, így meg tudtam oldani a feladatot, de azért nem múlt sokon hogy ne tépjem le a fejét a nyakáról. Úristen, milyen gondolataim vannak.

Nagy nehezen túléltem az órát, majd szünetben kapkodva hagytam el a termet, és egyenesen a szekrényem felé vettem az irányt. Azonban ahogy kiléptem a teremből beleütköztem valakibe. A nagy lendület miatt fellöktem, és a földre kerültünk.