Why didn't you? ✔️

^ 9. Rész ^

- Angel szemszöge -

Dylan Evans vagyok, a testvéred. Újra és újra végig játszódott az agyamban ez a mondat. Meglepődtem, nem is kicsit. A világ mintha forogni kezdett volna velem úgyhogy vállal nekidőltem a szekrényemnek. Evans? Nincs is Evans rokonom... Nem, nem értem. Szerintem össze kever valakivel.

- Látom össze vagy zavarodva. Elmagyarázom. - kezdte, várva a reakciómra. Bólintottam - mivel megszólalni nem tudtam -, majd folytatta. - Azt hittem be vagy avatva, de az arckifejezésedet látva azt hiszem mégsem. Vannak dolgok amikről még nem tudsz. Ezeknek a nagy részét nem most, és nem itt fogom elmondani. - nézett körbe a körülöttünk egy irányba vonuló, telefonjukat nyomkodó embereken. - Egyenlőre legyen elég annyi, hogy a testvéred vagyok. Vagy inkább a féltesód, ha úgy jobban tetszik. Anyánk, Lily, miután elment tőletek, nagyon szomorú volt mivel otthagyott téged. Egy buliban összefeküdt egy férfival, és rá 9 hónapra megszülettem én. Felelőtlen volt. A férfi azóta nem jelentkezett, így Lily egyedül nevelt fel engem. - fejezte be. Teljes sokkban voltam, nem tudtam megszólalni. Ezerrel pörögtek a gondolataim, és próbáltam megemészteni az eddig hallottakat. Ez így sok volt egyszerre. Érthetően hangzik, de fáj róla beszélni. Fáj az érzés hogy anno nem kellettem neki. Ezer kérdés cikázott a fejemben, de kihalásztam a legfontosabbakat.

- Miért jöttél, és hogy találtál meg? - kérdeztem halkan, igyekezve hogy ne remegjen meg a hangom.

- Hé! Bocs, de Angel jönnöd kéne. - mondta Will, mellénk érve. Gondolom futott, mert nagyon lihegett.

- Mi? Miért? - kérdeztem felocsúdva a döbbenetből.

- James...verekedés...gyere, siess. - lihegte, és elindult arra amerről jött.

- Ma átmegyek délután, és mindent elmondok. - szólt Dylan, majd motyogtam valami oké félét, és elindultam Will után.

Amikor odaértem csak annyit láttam, hogy az emberek körbeálltak valamit. Áttolakodtam a tömegen, és ekkor megpillantottam Jamest. A keze és az arca tiszta vér volt. Valaki felett feküdt, és épp ütni készülte. A srác is tiszta vér volt, és valami nagyon furcsa érzés fogott el. Amikor James észrevett rémülten, idegtől és haragtól izzó szemmel nézett engem.

- Mi az istent művelsz? - néztem rá kétségbeesetten. Az idegen srácnak nem is látszott az arca a sok vértől, mondjuk Jamesnek se nagyon. Még egy utolsót ütött, majd ott hagyva mindenkit - beleértve engem is - bement a mosdóba. Mindenki őt figyelte ahogy elvonult, aztán felsegítették az idegen srácot és lassan kezdett szállingózni a tömeg.

Úgy döntöttem hogy utánamegyek, leszarom hogy az fiúvécé. Bent James a csapnál támaszkodva állt lehajtott fejjel.

- Hogy kerülsz ide? - kérdezte furcsállóan, amikor észrevette hogy bejöttem. - Menj ki, ez a fiúmosdó. - mutatott az ajtóra.

- Nem. - mondtam erőteljesen. - Elmondanád hogy mi volt ez az előbb? Ki volt az a srác? - kérdeztem belefúrva a tekintetemet az övébe.

- A bátyám. - válaszolta lehajtva a fejét. - Oh. - értettem meg. Mondta hogy nehéz eset és kerüljem el, de nem gondoltam hogy ennyire nem bírják egymást.

- És miért verekedtetek? - kérdeztem, közben pedig nekilöktem a pultnak amire csak egy furcsálló tekintettel válaszolt.

A válaszra várva kivettem a táskámból a fertőtlenítőt meg a vattát, és odamentem hozzá. Elfordította a fejét és próbálkoztam, de nem értem fel. Így is egy fejjel magasabb volt nálam. Lábujjhegyre álltam és magam felé fordítottam a fejét hogy elérjem. Ekkor vettem észre hogy az egész arca tiszta vér. Megint elkezdtem érezni a szívdobogását, és a pulzusát, és furcsa vonzódást éreztem. Csak nem a fiú iránt, hanem a vér iránt. Mi az anyám történik velem? Muszáj voltam lehajtanom a fejem, mert határozottan nem voltam jól, amit James is észrevett. Menekülni akartam. Mindegy hogyan, csak menekülni.