Why didn't you? ✔️

^ 35. Rész ^

- Angel szemszöge -

Sokat gondolkodtam gyerekként hogy milyen lehet a szerelem. Varázslatos dolognak képzeltem, ahogy a mesékben mutatják. A hercegnő és a herceg egymásba szeret, és boldogan élnek amíg meg nem halnak. Igen, mind ezt szeretnénk hinni. Azonban a valóságban amikor valaki megtetszik, mindenki máshogy reagál. Valaki elfogadja és lép, valaki a csöndben húzza meg magát és figyel, valaki pedig letagadja az egészet. Más és más módszerek az érzés feldolgozására, azonban a vége mindegyiknek ugyan az. Fájdalom.

Nem tudtam biztosra hogy mit érzek James iránt, de azt mindenképpen tudtam hogy fontos nekem. Fontos, hogy biztonságban legyen. Fontos, hogy boldog legyen. Abban a pár együtt eltöltött napban segített enyhíteni a baleset utáni fájdalmamon. Elterelte a figyelmemet, és jól éreztem magam vele. A vágy hogy minden percet vele töltsek egészen az első pillantásától ott pihent bennem, ha észrevettem, ha nem. Úgy éreztem talán idővel esélyem lesz vele megtapasztalni mi is az igazi szerelem.

Abban a percben ahogy Logan eltörte a nyakát, először el sem jutott az agyamig amit látok. Minden porcikám tagadta a két szememmel látott dolgokat, és küzdöttem hogy ne legyen igaz. Próbáltam felkelteni magam ebből a szörnyű rémálomból, azonban nem sikerült, és rájöttem, hogy ugyanúgy ott állok James élettelen teste előtt és csak őt figyelem. A környezetemben ideges hangokat hallottam, de nem tudtam kivenni a szavakat. Nem jutott el az agyamig a jelentésük.

A térdeim felmondták a szolgálatot és James mellé borultam. A kezemet a vállára vezettem és kissé megráztam - még mindig tagadva amit láttam - remélve, hogy felébred vagy legalább mutat valami életjelet. Válasz hiányában az arcára simítottam a kezemet és éreztem hogy könnyeim versenyt futnak egymással az arcomon.

A testem önálló életre kelt. Az agyam leragadt a földön fekvő James holttesténél a testem viszont cselekedett. Sokkos állapotban álltam fel és fordultam körbe. Ahogy felálltam egy erős kezet éreztem a nyakamon, lábaim lassan elemelkedtek a földről. Logan arca jelent meg a szemeim előtt, az ismerős helyzet hatására a haragom egyre csak nőtt.

A gondolataimba kúszott egy szöveg amit az igéskönyvben láttam. Egy fülsüketítő hangot akartam amit csak ő hall, és ami olyan erős hogy fizikai fájdalmat okoz. Az érzelmeim beleirányításával sikerült megcsinálnom, lábaim hirtelen újra földet értek, Logan pedig üvöltve a füleihez kapta a kezét. Testtartása megváltozott, összegörnyedve szenvedett. Amikor már eléggé elgyengítettem közelebb merészkedtem és a kezem intézkedett. Csak a düh irányított, a szemeim előtt már a holttestét láttam. Mindent meg akartam tenni hogy elszenvedje a büntetését James halála miatt.

Az öklöm erősen csapódott az arcán, egyensúlya egy percre megingott.  A hirtelen csapástól meglepődötten kapott az arcára, de mire felfogta volna én már újra támadásba lendültem. Ezúttal a lábamat alkalmaztam és erőteljesen hasbarúgtam. Logan hátravetődött, bennem az adrenalin folyamatosan áramlott.

Már újra az öklömmel közelítettem felé, azonban ezt az ütést kivédte, kezemet a markába fogta, szabad keze által pedig most én kaptam váratlan ütést. Az arcom égett, hátraestem, és a fenekemen landoltam, ő pedig mielőtt feldolgozhattam volna utánam nyúlt és talpra állított, hogy újabb ütést mérhessen rám. Azonban mielőtt ez sikerült volna neki Dylan - aki eddig Oscarral harcolt - beállt közénk és megfogta Logan öklét hogy ne tudjon megütni. Meglepődtem hirtelen jelenlétén és visszacsöppentem a valóságba. Az agyam mintha visszatért volna a testemhez, újra irányítottam a gondolataimat és felfogtam mi is történik.

Tekintetemmel Oscart kerestem de nem találtam meg. Nem tudtam hova tűnt, így a figyelmem gyorsan visszairányult az előttem pajzsként szolgáló Dylanre.