Why didn't you? ✔️

^ 28. Rész ^

- James szemszöge -

A tegnapi incidens után Willnél teljesen ki voltam akadva. Angel mintha mondani akart volna valamit, aztán meggondolta magát. Ez kiakasztott, és Willen vezettem le. Hülyeségeket mondtam indulatból, amiket nem gondoltam komolyan. Csak annak örültem hogy Angel nem hallotta amiket mondtam. Hogy nem az ő fejéhez vágtam hozzá, hanem Willéhez.

Látom Angelen hogy valami nem oké. Nemtudom Dylan mit értett az alatt hogy változásokon megy át, de nagyon látszik rajta. Emiatt próbál ellökni magától, de nem fogom hagyni. Ott akarok lenni neki. Ott akarok lenni mellette ha baj van.

Egész nap azon gondolkodtam hogy hogyan kéne leszólítanom, de minden szünetben eltűnt, órákon pedig beült valaki mellé. Nem volt egyszerű dolgom, így végül arra jutottam hogy suli után megvárom és beszélek vele. Akár akar, akár nem.

A tanártól 10 perccel korábban elkéredzkedtem ,,családi okok miatt", és kint vártam hogy Angel felbukkanjon. Azon gondolkodtam hogy mit is kéne mondanom neki. Csak meg akarom kérdezni hogy hogy van mostanában, és megpróbálom rávenni hogy mondja el mi bántja.

Amikor kilépett az ajtón rásütött a nap, és végre megpillanthattam selymes haját és ismerős zöld íriszeit. Ahogy észre vett megtorpant, majd lehajtotta a fejét és sietősen indult el felém. - Beszélnünk kell. - szóltam amikor elég közel ért hogy hallhassa. Azonban engem kikerülve (le se szarva) folytatta az útját hazafele. Ezt nem hagyhattam ennyiben, most nem engedem elfutni. Eltoltam magam a motoromtól, és gyorsan beálltam elé hogy ne tudjon tovább menni. - Nem viccelek. - néztem rá komolyan. Most nem tágítok.

Rám se nézett, csak fogta magát, nekem jött, és engem kikerülve folytatta az útját hazafelé. Azt a barátságtalan mindenit.

Na még mit nem, most nem futsz el. - gondoltam. Utána nyúltam, még időben elkaptam a kezét, és vissza rántottam. Nekivágódott a mellkasomnak, és végre először a szemembe nézett. Közelsége megnyugtatott, melegséggel töltött el. Nem tudott többet menekülni, azonban most hogy ilyen közel volt, nem bírtam magammal, kihasználtam az alkalmat és megcsókoltam.

Furcsa bizsergető érzés járta át a testem, és de ja vu fogott el. Nem igazán értettem, de nem akartam ezen gondolkodni. Csak rá koncentráltam, próbáltam minél közelebb húzni magamhoz. Nem értem be ennyivel, mindent akartam. Nem tolt el magától, még csak nem is tiltakozott. Másik kezemet is derekára vezettem hogy még közelebb tudjam magamhoz húzni, azonban ekkor megszüntette csókunkat és eltolt magától. Azonnal hiányérzet kerített hatalmába. Lehajtotta a fejét, megint nem tudott a szemembe nézni.

- Ezt nem kéne. - hallottam meg végre hangját, bár jobban örültem volna ha mást mondd. Meglepődtem tiltakozásán, de tudtam hogy nem gondolja komolyan. A csókunk alapján egyértelmű volt hogyan érez. Ezt nem tudja letagadni.

- Miért nem? - kérdeztem, mert kíváncsi voltam magyarázatára. Nem válaszolt, még csak rám se nézett ugyan úgy. - Angel. - mondtam ki nevét, és felemeltem a fejét hogy végre rám nézzen. - Miért nem? - kérdeztem újra, és tekintetét kémleltem. Látszott rajta hogy nem akarja elmondani, fájdalom úszott szemeiben.

- Nem, James. Én... - nézett össze vissza mindenfele, gondolkodva hogy mit mondjon. - Én ezt nem akarom. - nézett a szemembe, és mondta a legfájdalmasabb dolgot amit csak tudott. Határozottnak tűnt, bennem pedig összetört valami.

- Mi? - kérdeztem vissza, mintha nem hallottam volna amit mondott.

- Én ezt... Nem akarom. Úgyhogy légyszíves állj le. Nincs több titkos beszélgetés, se találkozó. Semmi. - mondta ezt is egyenesen a szemembe, és mintha megállt volna körülöttem az egész világ. Azonban ezután olyan furán nézett körül, mintha attól félne hogy valaki figyeli. Nem volt itt teljesen fejben, és ez valahogy megnyugtatott. Mármint mintha nem gondolta volna komolyan, akármennyire is fájt ezt hallani. El akarta érni hogy elhiggyem, csak nem értettem miért.