Why didn't you? ✔️

^ 33. Rész ^

- Augusztus 2. Péntek -

- Dylan szemszöge -

- Akkor majd találkozunk. - köszöntem el a lépcsőházban Alextől. Még intett egy utolsót aztán becsukta a házuk ajtaját, én pedig felmentem még egy emelettel. Megtettem a maradék pár lépcsőfokot és a házunk előtt megállva előkotortam a kulcsomat a táskámból.

Nyár lévén már eléggé untam hogy folyton itthon ülök, így tegnap írtam Alexnek hogy fussunk össze. Elmentünk kajálni és dumáltunk, de ennyi elég is volt. Vele mindig elvoltam és tudtam komolyabban is beszélni. Gimi elején ismerkedtünk meg, évfolyamtársak voltunk végig.

Az óriási meleg már kikészített, semmire nem vágytam jobban mint egy jó hidegzuhanyra.

Az ajtó kinyitásával megütötte az orromat az ismerős otthon illata, és kifújva magamat indultam anyám keresésére.

- Anya? Merre vagy? - kérdeztem megtorpanva az előszobában. Nem tudtam hogy jobbra vagy balra kéne elsőre elindulnom. - Marco! - próbálkoztam, a belsős poénunkkal majd vártam a válaszra, azonban nem kaptam meg, így véletlenszerűen elindultam a nappali irányába. - Marco! - próbáltam újra, hátha csak elsőre nem hallotta, és végighaladtam a keskeny folyosón.

- Polo. - hallottam meg egy mélyebb férfihangot ahogy beléptem a nappaliba és összezavarodva néztem körbe. A kanapén egy idősebb, borostás férfi ült aki nagyon ismerősnek tűnt, de nem tudtam rájönni honnan.

- Ki maga? - kérdeztem megilletődve és mégegyszer körülnéztem hátha elsőre nem vettem észre anyámat és amúgy ott ült a fotelban, azonban nem volt ott így tekintetemet visszafordítottam a férfi felé. - Hol van az anyám? - kérdeztem idegesen és rossz érzés kerített hatalmába.

- Dylan? - kérdezte a férfi kíváncsian engem vizslatva.

- Ki kérdezi? - kérdeztem válasz formájában és vártam hogy azonosítsa magát, hátha névről felismerem.

- Logan vagyok. - kezdte. - Logan Parker. - mondta ki teljes nevét, nekem pedig a szám is tátva maradt. Lehetséges lenne? - És te vagy a fiam.

▂▃▄▅▆▇█▓▒░ ░▒▓█▇▆▅▄▃▂

A levegő a torkomban akadt és a lábaim megremegtek. Továbbra is értetlenül álltam, nem gondoltam hogy lehetséges. Kevés esély volt rá, nagyon kevés.

- Nem, az nem lehet. - mondtam halkan és továbbra is a férfit vizsgáltam. Jobban megnézve az arcformája nagyon hasonlított az enyémhez, és volt egy ugyan olyan anyajegye a szája sarkában mint nekem. A felismerés hirtelen belém vágott és úgy éreztem meg kell támasztanom magam hogy el ne essek. - Apa? - kérdeztem még mindig hitetlenkedve, a férfi pedig mosolyra húzta a száját, felállt a kanapéról és felém kezdett sétálni. Hátrébb léptem egyet, a reakcióm láttán pedig ő is megtorpant és furcsállva nézett.

Egész életemben nem ismertem, sőt nem is hallottam róla semmit. Akármikor kérdeztem róla anyát mindig elterelte a témát, vagy lezárta annyival hogy apa nehéz eset és nem akar róla beszélni. Most viszont itt állt előttem, hús-vér ember formájában és nem tudtam mit gondoljak vagy hogy reagáljak rá.

- Tényleg te vagy. - mondtam inkább saját magam meggyőzésére mint kérdés képpen. Hihetetlennek tűnt, mégis valós volt.

- Most valószínűleg össze vagy zavarodva, szóval hadd magyarázzam meg. - kezdte és magával húzott hogy leüljek az egyik székre, ő pedig leült velem szemben. - Nemtudom mennyit mesélt neked Lily, de nem hiszem hogy sok jót. - feltételezte, mire megráztam a fejem. Bólintott. - Sejtettem. Igazság szerint még mielőtt megszülettél volna elvitt tőlem és nem tudtam merre keresselek. De végre sikerült megtaláljalak, és most végre együtt lehetünk. Egy családként. - mosolyodott el a végére én pedig nem értettem a helyzetet.

- Miért akart volna anya elvinni tőled? - kérdeztem összezavarodva és a férfi idősödő arcát néztem. Még mindig képtelen voltam elhinni.

- Meggyőződése volt hogy rossz ember vagyok, olyanokat talált ki ami nem is volt igaz. Néha képes túlzásba esni. - nevetett fel és ebben igazat adtam neki. Tényleg eléggé felnagyítja a dolgokat, emiatt sajnos sokszor össze is vesztünk. Az arckifejezésem láttán Logan is komolyra vette a formát és folytatta. - Amikor megtudtam hogy elvett tőlem... annyira haragudtam rá. Egy időre eltűntem, de sosem hagytam fel a kereséseddel. Idővel rájöttem hogy az nem megoldás ha csak mérgelődök, inkább megpróbálom helyrehozni. - mondta őszintén és a kezemre tette a kezét. - Újra egy család lehetnénk és semmitől nem kéne félned.

- Te mi vagy? - jutott eszembe hirtelen a fontos kérdés, ezzel félbeszakítva őt. Szavai el sem jutottak az agyamig.

Gondolkodott, engem vizslatott. - Vámpír. - mondta őszintén, én pedig nem lepődtem meg. Valahogy sejtettem, a kisugárzása gyanús volt. Próbáltam elhinni de nem bírtam. Annyira lehetetlennek tűnt. Tényleg ő lenne az apám?

- És az anyám hol van? - jutott eszembe. Annyira belemerültem a témába hogy el is felejtettem hogy az anyám eltűnt. Idegesített a tudat hogy nincs ott.

A férfi lehajtotta a fejét mintha szégyellne valamit, a gyomrom pedig ettől azonnal összeugrott. Felállt és azt mondta kövessem. Előttem lépdelt, a szívem hevesen vert. Anya hálójához érve kinyitotta az ajtót, én meg az ágyon fekvő mozdulatlan nőhöz futottam.

- Mit tettél vele?? - kérdeztem feldúltan, közben pedig kisimítottam a haját az arcából.

- Nem halt meg, semmi baja. Viszont továbbra is rossz embernek gondol, olyanokat talál ki ami nem igaz. Figyelj ide. - fogta meg a vállam mire felálltam és maga felé fordított. - Én jót akarok nekünk, és erre előbb-utóbb ő is rájön. Olyan sokáig kellett nélkületek élnem, mostmár viszont végre együtt lehetünk. Ígérem hogy soha nem hagyom hogy bajotok essen, vigyázni fogok rátok. Nem bánod meg. - nézett folyamatosan a szemembe, bennem pedig átszakadt egy gát.

Többször gondolkodtam az évek során hogy megkeresem apámat, de valahogy végül soha nem tettem. Anya mindig meggyőzött róla hogy ne tegyem.

De mi van ha téved? Mi van ha Logan tényleg rendes férfi csak anyám félreismerte? Egy esélyt mindenképpen adhatok neki ha már megtalált és ennyit keresett. Egy esélyt hogy bizonyítsa hogy nem az akinek anya gondolja.

Nehéz sóhaj futott ki belőlem és rá nézve bólintottam. - Jó legyen.

▂▃▄▅▆▇█▓▒░ ░▒▓█▇▆▅▄▃▂

Az arca felvidult és magához ölelt. Ez az a fajta apai ölelés volt, amit én soha életemben nem tapasztalhattam. Most viszont itt állt előttem és esélyt kért hogy az életem része lehessen. Eszem ágában sem volt elutasítani.

- Csak egy bukkanó van. - tolt el magától én pedig összezavarodva néztem rá. - Anyád előző férjéről és a tesódról van szó. Gondolom te is tudod hogy a testvérednek milyen nagy hatalom van a kezében, és hogy sokan ölnének érte. Fogadok hogy emiatt titeket is többször támadtak már meg. - maradt csendben pár percre és rám pillantott. Tényleg sokszor támadtak meg információért, már nagyon elegem volt belőle. Anya szerencsére rendesen kiképzett így meg tudom magam védeni. Többször utáltam már érte titokban. Tudom hogy nem tehet róla hogy tribrid, mégis hibáztattam már jó párszor. - Én ennek véget akarok vetni. Utána végre vége lesz az egésznek és elköltözünk valami csendes helyre ahol nem talál ránk senki és nyugalomban élhetünk. - mosolyodott el megint. - Segítesz nekem? - kérdezte reménykedve pillantva rám, én pedig bólintottam mire apám újra az ölelésébe vont.