Egy kemény mellkasra érkeztem, és azonnal éreztem hogy ha nem menekülök el gyorsan, átharapom a torkát, akárki is legyen az. Az illata ismerős volt, testmelege kellemes érzéssel töltött el, mégis csak a vérére tudtam gondolni. A szíve hevesebben dobogott az adrenalintól, ereiben egyenletesen folyt a vér. Nem lesz ez így jó. Ezek a gondolatok tönkre tesznek.
- Hűha. Te aztán rendesen belém estél. - hallottam az ismerős hangot, és ránéztem az alattam fekvő illetőre. A düh elárasztotta a testemet, és megpróbáltam felállni de véletlen pont a férfiasságára térdeltem rá. Jacob felnyögött, én meg gyorsan felálltam, hogy ne okozzak több bajt. Ő fájdalmasan oda kapott, majd magzat pózba váltott. Hát ezt akárhogy is nézem megérdemelte.
Nem mondtam semmit, de ezt a szitut nem bírtam ki nevetés nélkül. A fejem valószínűleg paradicsom színűre váltott és hangosan kacagtam. Amikor végre levegőhöz jutottam kinyújtottam a kezemet hogy felsegítsem, és el is fogadta, de ahelyett hogy felállt volna csak vissza rántott. Újra ráestem, de mintha ő ezt meg sem érezte volna. Az arcunk nagyon közel volt egymáshoz ami eléggé zavart, de Jacobot persze nem. Önelégült vigyor ült ki az arcára. Nem tudom hogy bosszúból csinálta-e, vagy mert élvezte, de nekem egyre kellemetlenebb lett. Próbáltam szabadulni, de ezúttal erősen fogta a csuklómat, így esélyem sem volt felállni. Körülöttünk megbámultak az emberek, de különösebben senkit nem izgatott a szituáció. Kivéve egy valakit, akinek a szemöldöke az egekbe szökött amint meglátott minket.
- Mi a fasz?! - kérdezte James, mire újra megpróbálkoztam a felállással. Sikerült is, és ezúttal Jacob is felállt.
- Én csak... Csak siettem és... - kezdtem a magyarázkodást, de Jacob közbe szólt.
- Jólvan Drágám, de legközelebb ne az iskolában ess nekem, hanem inkább egy kényelmesebb helyen... - vigyorgott Jacob pimaszul, majd otthagyott minket. Megforgattam a szemem, de ahogy visszafordultam James felé, csak a hátával találkozott a tekintetem.
- Hé! Várj már, félreérted. - siettem utána, és beálltam elé hogy megálljon. A szemébe néztem, de nem tetszett amit láttam. Csalódottság, és harag volt a tekintetében.
- Nem, nem értem félre. Nemtudom hogy mi történt tegnap, nem tudom hogy ki az az alak, és azt sem tudom hogy mi vagy te. Azt viszont tudom, hogy tegnap óta furán viselkedsz, kerülsz engem, és most meg összeakadtál a bátyámmal. Gondolj bele hogy hangzik ez. - adta ki a dühét őszintén. Szinte fröcsögött rám, a szavaiból kivehető volt a harag. Körülöttünk páran furcsán néztek, ugyanis Jamesnek eléggé megemelkedett közben a hangja. Kicsit hátra hőköltem a hirtelen hangnem miatt, de próbáltam magabiztosnak tűnni. Magyarázatot várt, én pedig meg akartam adni neki, viszont az, hogy csak a vérére tudtam gondolni eléggé zavaró volt és megakadályozott mindenben. Egy perccel sem tudtam tovább emberek között lenni, mert félő volt hogy megtámadok valakit. Még egy utolsó pillantást vetettem rá, és kinyögtem egy "Sajnálom"-ot, majd otthagytam. Elfutottam, egyenesen a női mosdóba. Ez a mosdó lesz lassan a második otthonom.
James nem jött utánam, aminek őszintén örültem. Nem akarom bántani. Főleg őt nem.
Pont ekkor csöngettek be, de nem érdekelt. Nem tudtam visszamenni a terembe, ott túl sok az ember. Nem lenne jó vége. Csak egyedül akartam lenni. Úgy legalább nem vagyok veszélyes senkire. Szerencsére a mosdóban senki nem volt. Oda mentem a tükörhöz, és fáradtan néztem vissza az előttem álló lányra. Szinte magamra sem ismertem. Neki döntöttem a hátamat a falnak, lecsúsztam, és felhúztam a térdemet. Így ültem az iskola második napján a női mosdóban, ahelyett, hogy órán lettem volna. És közben csak arra tudtam gondolni hogy milyen íze lehet a vérnek.
Hirtelen gondolkodás nélkül elővettem a telefonomat, és írtam Dylannek hogy baj van és jöjjön ide. Csak ő tudna segíteni. Annyi válasszal tud szolgálni, én meg végig se hallgattam. Ha idejön elmondom neki, akármi lesz.
Najó nézzük a tényeket. Hallom az emberek szívverését, ahogy folyik a vér az ereikben, és furcsa vonzódásom van a vér irányába. Nem tagadhatom tovább. Én.. Én vám... - gondolkodtam magamban, azonban valaki félbe szakította a gondolatmenetemet. Egy hosszú szőke hajú lány lépett be a mosdóba, méghozzá sírva. Rázta a jobb kezét és tett egy kisebb kört a mosdóban majd engem észre sem véve, ugyan úgy ahogy én tettem a falnál lecsúszva sírt tovább.
- Minden oké? - kérdeztem kicsit bátortalanul. A lány ijedtében összerezzent, hisz nem látta hogy én is itt vagyok. Felálltam hogy felsegítsem, de amint ő is felállt nem mondott semmit, csak megölelt.
És ennyi kellett, nem bírtam tovább. A vágy mégjobban elerősödött rajtam, és nem bírtam vele. Félrehajtottam a fejét, kicsit elhajoltam és belemélyesztettem a fogam a nyakába. A vér hirtelen íze a számban megerősített. Mintha az elmúlt hét gyötrelmei után ez lett volna az egyetlen támpontom. A baj csak az volt hogy nem bírtam betelni vele. A lány sikított és sírt, de ez engem cseppet sem zavart. Már elájult a vérveszteségtől, de én nem tudtam leállni. Nem tudtam gondolkodni. Káprázatos érzés volt. Mint amikor diétázol, és két hónap elteltével végül megkóstolhatod a kedvenc ételedet. Egyszerűen nem bírsz betelni vele. Nem is gondolsz bele hogy mit csinálsz. A vágy átveszi feletted az irányítást.
Éreztem ahogy a lány testét hagyja el az élet, de ekkor belém hasított a fájdalom, elsötétült a kép, és össze estem...
▂▃▄▅▆▇█▓▒░ ░▒▓█▇▆▅▄▃▂
- James szemszöge -
- Nem akartam megbántani vagy megijeszteni, egyszerűen eluralkodott rajtam a bátyám iránti gyűlölet. Meg hát... maga a kép hogy ott fekszenek egymáson.. - fordítottam el a fejem és inkább az ellenkező irányba néztem hogy kiverjem a fejemből a jelenetet.
- Emlékeket idézett fel? - kérdezte Will mellettem. Bólintottam és lehajtottam a fejem.
Az Angellel való veszekedés után azonnal Willt kerestem. Most az udvaron ültünk, leszarva hogy valószínűleg már becsöngettek és el fogunk késni kémiáról.
- Figyelj az alapján ahogy tegnap viselkedett Jacobbal - és ezalatt azt értem hogy azt sem tudta kicsoda mégis simán bemutatott neki - szerintem a mai csupán véletlen volt. Igaz még nem ismerem annyira de nem tűnik valami könnyen megkapható csajnak. Sokkal inkább kemény és makacs. - beszélt róla őszintén Will, én pedig száz százalékban egyetértettem.
- Sam is ilyen volt... - hajtottam most hátra a fejem, nekidöntve a szék hátuljának. Éreztem hogy Will engem néz de most az eget kémlelni jobb volt.
- Nem. - mondta némi gondolkodás után és elfordította a fejét. - Ő más volt. Nyíltabb, kihívóbb. Ő az iskola legmenőbb csaja volt, a bálkirálynő, Angel pedig... hát ő csendesebb, visszahúzódóbb picit. Ő idővel nyílik csak ki jobban.
- Igazad van. - néztem rá elgondolkodva. Will nagyon jó emberismerő, mindig is az volt.
- Hé! Ti mi a francért nem vagytok még órán? - jött felénk az udvar másik feléről Mrs. Duckson, a fizika tanárnő. Amint észrevettük egymásra néztünk Willel és egyszerre kezdtünk el nevetve a bejárat felé futni. A tanárnő nyilván nem jött utánunk úgyhogy nem kerültünk bajba. A terembe érve elnézést kértünk a tanártól majd körülnézve azt vettem észre hogy Angel nem volt a teremben. A helyemre ültem és megnéztem a telefonom. 1 olvasatlan üzenetem volt egy ismeretlen számtól.
Ismeretlen
Ismeretlen
Gyere a második emeleti női mosdóba. Angelről van szó. Ne szólj senkinek és siess!
VOCÊ ESTÁ LENDO
Why didn't you? ✔️
Fantasia"- Elmondanád hogy mi volt ez az előbb? Ki volt az a srác? - kérdeztem belefúrva a tekintetemet az övébe. - A bátyám. - válaszolta lehajtva a fejét. - Oh. - értettem meg. Mondta hogy nehéz eset és kerüljem el, de nem gondoltam hogy ennyire nem bírjá...
