Why didn't you? ✔️

^ 30. rész ^

- Szeptember 7. Szombat -

Az ágyamban tértem magamhoz. A fejem sajgott, a végtagjaim pedig elzsibbadtak. Nem emlékeztem mi történt és nem értettem hogy kerültem haza.

Az ágy be volt ágyazva, én a tetején feküdtem. Az a ruha volt rajtam amiben elindultam Loganhez, és egy szürke takaró volt rám téve. Az ablakon kinézve láttam hogy a nap első sugarai még csak most kezdenek felkelni.

A telefonomat kezdtem el keresni hogy meg tudjam nézni az időt, azonban sehol nem találtam. Nem volt nálam, nem volt az ágy mellett vagy alatta, és az asztalon sem, sehol. Kieshetett a zsebemből amikor Logannel harcoltam?

Mindegy is, inkább feltornáztam magam, kinyújtottam fájó végtagjaim, és elindultam a fürdőbe tusolás céljával. Ahogy belenéztem a tükörbe, alig ismertem rá az előttem álló, kócos hajú, koszos lányra. Igaz a bőröm kisimult az utóbbi időben, de még így is elég gázul néztem ki. Vágások persze nem voltak rajtam, volt idejük begyógyulni, azonban a tegnapi események nem tűntek el hatás nélkül. A ruhámat több helyen megfogta a fű, néhányon még ki is szakadt. Az arcomon és a nyakamon Logan kezének nyoma szerencsére eltűnt, bár helyét még mindig éreztem.

Elbuktam. Emlékszem hogy elbuktam. Engem akart elkapni, nekem pedig nem szabadott volna hagynom magam. Gyenge voltam. Nem lehetek gyenge, az most nem fér bele. Majdnem meghaltam. Emlékszem hogy ott fojtogatott annak az ijesztő háznak a hátsó kertjében. Olyan sötét volt hogy alig lehetett látni valamit, de az a két szürke szempár kegyetlenül megmaradt emlékezetemben. Ahogy akkor nézett rám, amikor azt hittem azok lesznek az utolsó perceim. Aztán jött valaki és megmentett. Hogy utána mi történt arra már nem teljesen emlékszem, de remélem vége van. Remélem elkapták ezt a pszichopatát és végre vége ennek a rémálomnak.

Miután letusoltam már erőteljesen éreztem az éhségét, hisz nem is tudtam mikor ettem utoljára. Főleg hogy ennyire elgyengültem tegnap, már igazán szükségem lett volna egy kis erőfeltöltésre.

Gyorsan átöltöztem egy otthoni melegítőruhámba, és kisiettem a szobámból. A lépcsőn lefelé már hallottam Oscar lélegzetvételét a nappaliban, halkan a Tv is ment. Kicsit furcsálltam, hisz szörnyű korán volt még, de először táplálkoznom kellett beszélgetés előtt hogy semmi baj ne történhessen.

Halkan leosontam, azt hittem Oscar meg sem hallott, azonban félúton a pince ajtaja felé meghallottam mögülem a hangját.

- Beszélhetnénk? - kérdezte kimérten, rám sem nézve. Ijesztően komolynak tűnt a hangja, tudtam mi következik.

- Persze, mindjárt. - mondtam óvatosan, majd tovább folytattam az utam a pincébe. Lent kiválasztottam egy tetszőleges csomagot és óvatosan kinyitottam.

Még mindig nagyon fura és abszurd volt belegondolni hogy mit is csinálok és mi is ez. Hogy mostanában az életerőt nem a kávé adja és nem a csokitól pörgök fel, hanem ezek helyét a vér vette át. Hogy ez éltet, enélkül valószínűleg meghalnék.

- Jól vagy? - kérdezte mellettem Oscar. Nem is vettem észre hogy utánam jött, nem hallottam semmit. A látásom kezdett elhomályosodni és nem értettem mi történik.

- Én... - próbáltam összeszedni a szavakat és felnézni, de a fejem még mindig iszonyatosan sajgott és szédülni kezdtem. A kezemből kiesett a tasak és hátrálni kezdtem, azonban a lábaim összecsuklottak alattam és a látásom teljesen elsötétült.

▂▃▄▅▆▇█▓▒░  ░▒▓█▇▆▅▄▃▂

Ezúttal a kanapén ébredtem. Teljesen ki voltam száradva, a szédülés és a fejfájás elmúlt, azonban az éhség nem. Az csak felerősödött.