Why didn't you? ✔️

^ 27. Rész ^

A 3. óráról mentem ki a folyosóra, és akárcsak tegnap, ma is megpillantottam Katiet a szemben lévő teremből kifelé jövet. Most viszont nem futamodtam meg. Amikor elköszönt tőle a barátnője, vettem a bátorságot, figyelmen kívül hagytam a feltörekvő emlékeket, és odamentem.

- Szia! Katie, ugye? - sétáltam mellette, mire zöld bociszemeit rám emelte és kíváncsian méregetett.

- Igen. - mosolygott. - Ismerlek? - sétáltunk ugyan úgy, feltételezésem szerint a szekrénye felé. Ahogy ott állt mellettem az emlékek előtörtek és eszembe jutott a szőke haja vértől összeragadva. Persze a vér friss íze is az agyamra szállt és csak jobban megéheztem. Vonzott az artétiája, de vissza fogtam magam.

- Ömmm... Nem, bocsi. Angel vagyok. - próbáltam összeszedni magam, de el kellett fordítanom a tekintetem.

- Annyira ismerős vagy nekem. Lehet hogy találkoztunk már korábban? - kérdezte összezavarodva, közben pedig megállt egy szekrény mellett, és nekitámaszkodva figyelt újra engem.

- Én... Jamesszel voltam amikor megtalált téged. - vettem lejjebb a hangomat, és a reakcióját figyeltem. Ez nem volt válasz a kérdésére, de hazudni nem akartam. Mindenképpen biztosra akartam menni hogy elfelejtette ami történt, így muszáj volt beszélnem vele.

Lesütötte a szemét, és megakadt a lélegzete. - Oh. - A levegő feszültebb lett, gondolom ez érzékeny pont nála. Belegondolni hogy ezt én okoztam... Talán soha nem heveri ki. És én se.

- Szóval csak azt szerettem volna megkérdezi hogy minden rendben van e. Jobban vagy azóta? - érdeklődtem mostmár magamtól. Aranyos lánynak tűnik, szóval tényleg érdekel hogy van.

- Igen. Az orvosok szerint csoda ami történt. Először alig éltem túl, utána meg egyről a kettőre meggyógyultam. Azt mondták nagyon szerencsés vagyok. - mesélte, és a hátát nekidöntötte a szekrénynek, így én oldalról láttam. Közelebbről rendesen megnézve gyönyörű lány volt. Hosszú szőke haja körbevette gömbölyű arcát és zöld szemeit. Kevés smink is volt rajta, épp annyi, hogy a szépséghibáit eltakarja.

Bólintottam, de az arca árulkodott hogy valami mégsem oké. Valami nyomta még a lelkét.

- Csak tudod... - kezdte, nyelt egyet és arcával felém fordult. - Nem értem az egészet. Azt mondták hogy valami vadállat volt, de ilyen még soha nem fordult elő ezen a környéken. Ez egy csöndes, nyugodt hely. - magyarázott össze vissza mutogatva és az ujjait kezdte tördelni.

- Igen, értem. Bár én még csak most költöztem ide, azért ezt már én is észrevettem. - bólintottam és a folyosón elhaladó embereket kezdtem el vizsgálni. Valahogy meg kell győznöm hogy hagyja ezt a témát, vagy le fogok bukni. Óvatosnak kell lennem. - És akkor szerinted valami más történt? - kezdtem el őt vizsgálni. Az ő gondolata érdekelt.

- Nemtudom mit gondoljak. - fújta ki magát. - Így azért elég nehéz hogy semmire nem emlékszem. Arra sem hogy kimentem volna a suli elé, ahol James megtalált. - rázta a fejét és szemöldökét ráncolta.

Kisebb csönd állt be közénk, majd folytatta. - Mindegy is, azért aranyos tőled hogy érdeklődsz.

- Ez csak természetes. - mosolyodtam el. - Azért ha segítség kell vagy van valami elméleted én szívesen meghallgatlak. - mondtam őszintén és kezemet a vállára tettem. Ő is elmosolyodott, és bólintott.

- Köszi. Majd még beszélünk. - mondta őszintén, lelkesnek tűnve.

- Igen. - mosolyogtam én is, és kezemet levettem a válláról. Viszont akármennyire szimpatikus nekem és akármennyire örülnék ha jóban lennénk, jelenleg nem engedhetek meg magamnak barátokat. Nem fogok még egy embert veszélybe sodorni. - Najó, szia Katie! - köszöntem el végül és még mosolyogtam egyet.

- Szia Angel. - mosolygott ő is, én pedig elindultam abba az irányba ahonnan jöttünk.

▂▃▄▅▆▇█▓▒░ ░▒▓█▇▆▅▄▃▂

Utolsó óra angol volt amin szerencsére az osztály két felé van osztva, így megszabadultam James kémlelő tekintetétől. Egész nap furcsán nézett engem, mintha valamit akart volna mondani. Így viszont még egyszerűbb elkerülni. Úgyis péntek volt, elterveztem hogy amint kicsöngetnek ki fogok sietni a teremből és hazáig meg sem állok.

A gyomromban egész nap görcs volt a tudattó hogy a nap végén Logannal kell harcoljak, de próbáltam nem aggódni miatta. Persze nem jött össze.

Amint megszólalt a csengő gyorsan elraktam a füzetemet a táskámba, felkaptam azt, és nagy léptekben siettem ki az ajtón. Nem akartam hogy véletlenül is összefussak Jamessel.

A folyosón még csak páran lézengtek akiket hamar kiengedett a tanár vagy siettek haza, így viszonylag gyorsan el tudtam jutni a kijáratig. Azonban amint kitoltam az ajtót és kiléptem a friss levegőbe, Jamest pillantottam meg a motorjánál támaszkodva. Rohadt jól nézett ki, egyik lábát áttette a másikon és zsebre volt téve a keze. Nem csodálom hogy mindenki oda-vissza van érte.

Ahogy megláttam lehajtottam a fejem, gondoltam ha nem nézek rá ő sem vesz észre engem. Felgyorsítottam a lépteim és ki akartam kerülni.

- Beszélnünk kell. - mondta rekedtes hangon mintha most ébredt volna fel, engem pedig a hideg rázott ki ettől a hangtól.

Viszont nem tántorodtam el, ugyan úgy folytattam az utam és elmentem mellette. Azonban ő gyorsabb volt és beállt elém, így elállva az utat és tönkretéve menekülőtervem.

- Nem viccelek. - folytatta komolyan. Kb fél méterre volt még tőlem, és mogyoróbarna szemei engem kémleltek. Nem tudtam ránézni, beszélni sem akartam vele, így egy határozott lépéssel elkezdtem kikerülni.

Mivel nem tudtam elég ívesen menni, véletlenül nekimentem a vállammal, tettem pár lépést, aztán egy váratlan pillanatban megfogta a bal kezemet és vissza rántott. A hirtelen lendülettől nekivágódtam a mellkasának és már a tekintetemet sem volt erőm elfordítani. De nem is akartam, ugyanis ahogy ott állt előttem olyan közel, szemei csapdába ejtettek és elöntött a biztonságérzet. Bal kezével a csípőmet tartotta, jobbal pedig az én bal kezemet fogta még mindig. Tekintete a szemeimről az ajkamra vándorolt, majd egy hirtelen mozdulattal még közelebb húzta magához a csípőmet és megcsókolt.

A csókunk intenzív volt, James szorosan tartotta a derekamat és szája akaratos volt. Mintha már régóta várt volna erre. Persze én ugyanígy éreztem.

Bal kezemet lassan elengedte, és azt a kezét is a derekamra vezette. Próbált még közelebb húzni magához, csakhogy már nem volt hova közelebb mennem. Teljesen egymáshoz simultunk, azonban emiatt a mozdulata miatt rájöttem hogy mi is történik és eltoltam magamtól a mellkasánál.

- Ezt nem kéne. - hajtottam le a fejem azonnal, és próbáltam kijönni a sokkból és megállítani az enyhe szédülést.

- Miért nem? - kérdezte rekedtes hangján, amibe a szívem belefájdult. Annyira nem akartam megbántani, nem kellett volna ezt csinálnia. - Angel. - szólt, és mutató ujjával felemelte az államat, így kénytelen voltam a szemébe nézni. Arca még mindig iszonyú közel volt az enyémhez, de elhúzódni nem volt erőm. - Miért nem? - kérdezte újra. A gondolataim össze vissza keringtek, nem tudtam mit is kéne mondanom. Az igazat nem mondhatom el, de valamit csinálnom kell mert így nem fog leszállni rólam. Akkor pedig baja fog esni miattam.

- Nem, James. Én... - próbáltam megfogalmazni mit is mondjak. Hogy kéne leráznom? Aztán beugrott. - Én ezt nem akarom. - néztem a szemébe. Meg kell győznöm róla. Muszáj meggyőzőnek lennem, amennyire csak tudok.

- Mi? - kérdezte meglepődött tekintettel.

- Én ezt... Nem akarom. Úgyhogy légyszíves állj le. Nincs több titkos beszélgetés, se találkozó. Semmi. - mondtam egyenesen a szemébe. Láttam hogy belül összetört benne valami, apró pici darabokra, akárcsak bennem. Viszont ezt még most le kellett állítanom, mielőtt komolyabb baja esne. Megóvom, csak ezt ő még nem tudja. Az a tegnapi férfi hataloméhes és pszihopata. Belegondolni, hogy lehet, hogy ebben a percben is figyel valahonnan...

James tekintetében fájdalom és harag vegyült, majd zavarodottság. Nem bírtam tovább nézni ahogy bántom, így lassan hátrébb léptem egyet, majd hátat fordítottam és törött szívvel indultam el haza.