Why didn't you? ✔️

^ 21. Rész ^

A szobámban ültem és gitároztam, amikor megszólalt a csengő. A függönyök behúzva, csak a lámpák kevés fénye világította be a szobámat.

15:28. Ez James lesz. Lépteket hallottam és tovább hallgatóztam. Próbáltam kizárni a csap csöpögését és a házban tartózkodók szívverését. 

Ajtónyitódás. 

- Szia. - köszöntötte Dylan kissé idegesen. Beszéltem vele korábban. Azt mondta próbáljak távolságot tartani a biztonság kedvéért, és legyek túl rajta hamar. Ezt igyekeztem betartani.

- Szia! - hallottam meg Jamest, kissé meglepett hangon. Gondolom rám számított az ajtónál.

Furcsa volt újra hallani a hangját a tegnapi után. Próbáltam elhessegetni az emlékeket és azt az érzést, és inkább újra koncentráltam.

- Khm. Gyere be. - folytatta Dylan, és tágabbra nyitotta az ajtót. James tett pár lépést, majd az ajtó be is csukódott. - Kérsz egy kis vizet vagy akármit? - kérdezte Dylan udvariasan, mégis hallottam a hangján hogy feszeng. Kezdtem én is ideges lenni. Mit fogok mondani ha rákérdez a tegnapra? Vajon elfelejtette egyáltalán? Mi van ha mindenre emlékszik? Faszom. Ezeket nem gondoltam át időben, most meg már késő.

Annyira elmerültem a gondolataimban hogy arra lettem figyelmes hogy valaki jön fel a lépcsőn. Extra gyorsasággal letettem a gitáromat, majd megnéztem magam a tükörben. Fekete melegítő, oversized póló, kócos kontyba fogott haj és karikás szemek. Hát, legalább elhiszi hogy rosszul voltam és azért nem mentem suliba.

Kopogtak az ajtón és én idegesen néztem körbe. A szobám totál zűr, ruhák mindenfelé a földön, nincs megágyazva és a tanszerek is össze-vissza az asztalon. 

- Angel? Bejöhetek? - kérdezte rekedtes hangján James, mire kifújtam magam és kimakogtam egy "persze"-t. Az ajtó nyílásával beáramlott az illata, és le kellett ülnöm hogy jobban vissza tudjam fogni magam. Citrusos parfüm és mentolos rágó keveréke. Szokásosan kifogástalan volt a kinézete. Kék farmerban és fehér pólóban volt,  fekete Dorko-s táskával a hátán. Haja kicsit kócos és szemei csillogtak. - Hű. Tényleg elég szarul nézel ki. - röhögte el magát és becsukta maga után az ajtót.

- Kösz. - nevettem el magam én is, és ismét el kellett terelnem a gondolataim. A tegnapi hiba volt, most akármikor meglátom másra nem is fogok tudni gondolni csak arra a hülye csókra. 

- Szóval, hogy vagy? - kérdezte, és arrébb tolta a könyveket azt asztalomon hogy fel tudjon ülni. 

Beljebb csúsztam az ágyon és törökülésben vele szembe helyezkedtem. - Jobban. Mi volt a suliban? - csaptam egyből a közepébe. Nem tudom sokáig visszafogni magam mellette. És most nem a vérre gondolok.

- Nagyon semmi. A fiúk hiányoltak. - mosolyodott el, és a táskájában kezdett kutatni. - Felírtam neked az óraikat meg a házikat, a vázlatokat meg majd átküldöm instán. Már amennyit leírtam. - mondta, és kivett a táskájából egy gyűrődött A4-es papírt. Letette a könyveimre és újra rám nézett. 

- Köszi. - néztem én is a szemébe, majd elkaptam a tekintetem és a takaró szélét kezdtem el vizsgálni. 

- Kérdezhetek valamit? - szólalt meg váratlanul, én pedig hezitálva, de bólintottam. - Biztos furán fog hangzani, de mi történt tegnap a veszekedésünk után? Valahogy nem emlékszem semmire, teljesen mintha részeg lettem volna. Kiesett az egész. - vakarta meg szégyenkezve a tarkóját. Egyrészt örömmel töltött el hogy sikerült elfelejtenie, másrészt viszont improvizálnom kellett valamit. Ráadásul gyorsan.

- Öm, semmi... Mindketten mentünk órára, a nap végén pedig kibékültünk. Én elmondtam hogy semmit nem akarok a bátyádtól, te pedig beismerted hogy túlreagáltad a dolgot. - hazudtam, kerülve a tekintetét. Soha nem tudtam hazudni, de azért próbáltam hiteles lenni. - Utána hazajött Oscar te pedig hazamentél. - fejeztem be és ránéztem. Figyelmesen hallgatott és próbált visszaemlékezni.