Why didn't you? ✔️

^ 34. Rész ^

- Szeptember 3. Kedd -

Reggel Angel és James hamar elmentek suliba, én pedig épp a tegnapiakon gondolkodtam és hogy Angel mennyire sokkolódhatott le a támadás után, amikor csengettek. Nem tudtam ki csöngethet, hisz ha Oscar jött volna meg csak szimplán bejönne, miért kopogna?

Az ajtó kinyitásával Logant pillantottam meg, mire szemeim elkerekedtek és gyorsan kezénél fogva behúztam a házba majd körülnéztem hogy biztos senki nem látta-e meg. Szerencsére senki nem volt a közelben, így gyorsan becsuktam az ajtót és idegesen néztem rá.

- Mit csinálsz? Miért jössz ide? Akárki megláthatott és Oscar is bármikor hazaérhet. - csesztem le, ő pedig megvárta amíg befejezem.

- Nyugi már, - tette a kezét a vállamra - senki nem követett és senki nem vett észre, figyeltem rá. És különben sem ismer senki. Még. - vigyorodott el és járkálni kezdett a házban mire kifújtam magam.

- Jó és mit keresel itt? Megbeszéltük hogy csak telefonon kommunikálunk, hogy így biztos ne tudjunk lebukni. - néztem apámra furcsállva, nem értve mi volt ennyire fontos hirtelen.

- Tegnap este. Az én emberem támadt Angelre. - vallotta be, közben pedig végigsimított a kanapé háttámláján, nekem pedig az állam esett le.

- Hogy mivan?? - akadtam ki azonnal. - És én erről miért nem tudtam?

- Hirtelen ötlet volt. Láttam hogy kiszalad a házból és kaptam az alkalmon. Intéztem pár telefont és reménykedtem a legjobbakban. Nem gondoltam hogy olyan hamar odaértek. - védte magát, én pedig csak a szememet forgattam. Ez az ember mindenre képes. Egyértelmű hogy tőle örököltem.

- Muszáj voltam leütni. - jelentettem ki egyszerűen bűntudatot nem érezve.

- Tudom. Jól tetted. - közölte ő is nyugodtan, kis büszkeséggel a szemeiben. - Najó megyek mert még a végén tényleg lebukunk.

- Rendben. - néztem rá mire odajött hozzám.

- Na gyere ide. - húzott magához.

▂▃▄▅▆▇█▓▒░ ░▒▓█▇▆▅▄▃▂

- Szeptember 6. Péntek -

- Angel eltűnt! - hallottam meg Oscar sietős lépteit lefelé jövet a lépcsőn. Pizsamában volt, gondolom most akart volna aludni, 10 óra körül lehettünk körülbelül. - Nincs a szobájában, egyszerűen eltűnt... - forgolódott össze-vissza és a pince felé indult átnézni. Felpattantam a kanapéról és leghitelesebb arcomat felöltve én is mászkálni kezdtem a házban keresést imitálva. Az utóbbi időben annyit hazudtam és titkolóztam hogy ez már automatikus volt. Beleéltem magam a szerepembe, annyira hogy már majdnem magam is elhittem hogy mellettük állok. Az elmúlt pár napban komolyan elgondolkodtam kinek az oldalán is vagyok.

Amikor Logan elmondta hogy Angel még életben van és elmesélte új tervét először nem akartam belemenni. Rizikósnak tűnt és nem tetszett hogy át kell verjem őket, de végül sikerült meggyőznie. Viszont ittlétem óta nem vettem észre Angelen sem gonoszságot sem semmit ami arra utalna hogy ártani akarna bárkinek. Tényleg csak egy szerencsétlen lány aki semmit nem tudott a természetfelettiről, amíg bele nem vezettem és önmaga is részéve vált.

Abban igaza van Logannak hogy amíg Angel él minket is fognak érni támadások, de már nemtudom eldönteni hogy inkább éljek apámmal bűntudatosan amiért segítettem megölni a testvéremet, vagy éljek a testvéremmel és védjem meg amennyire csak tudom. Megérdemelné, hisz ő nem tehet róla hogy az, ami. Nem tett semmi rosszat és nincs ínyemre ártatlanokat bántani. Ugyanakkor a másik oldalon végre lett egy apám. Egy apám aki akar engem és velem akar élni. Annyi mindent kéne bepótolnom vele...