Mindvégig! Bakugou x OC

44.rész

-Valami baj van?-adta ki egy aggódó hang.

Tányérméretű szemekkel meredtem az égre majd a hang irányába. A hold fénye megvilágította az arcunkat, szempárjai aggódóan néztek felém miközben várta válaszomat.

,,Remélem nem ideges...,,

-Hoztam a- oh, baszki...-jött fel Mina.-Már itt se vagyok!-el is tűnt.

Oldalra néztem miközben halk léptek jönnek felém. Sóhajtva felnéztem az égre és bámúltam a csillagokat.

-Mit láttál?-kérdeztem hallkan.

-Mikor?-morogta vissza Bakugo.

-Ajtónál.

-Semmi közöd hozzá.-sóhajtotta mogorván.

-Én azt láttam hogy egy kórházi ágyban fekszem, és mindenki boldog volt. Azt hiszem a születésnapom volt.

Válaszomra csak egy szúrós szempárt kaptam majd elnézett az ellenkező irányba.

-Ugyan azt...-suttogta morogva.

-Értem.

A szél megcsapott minket és én meg rövidujjúban voltam kint, szóval fáztam egy kicsit, de nem törődtem vele.

-Nézd... Ha több ember is megtudja a jövőmet, akkor rosszabb is lehet, szóval-

-Nem kell magyará-

-Ha nem mentem volna el, mindenki meghalt volna!-emeltem fel hangomat.

Meglepetten kapta felém a fejét, mintha nem is sejtette volna.

-Meghalt volna mindenki miattam, és te lettél volna a következő áldozata Goronak.-csuklott meg hangom egy pillanatra, de megköszörültem a torkom és visszatértem az eredeti hangomon.-Nem akartam hogy te is szenvedj, nem bírtad volna ezt az erőt megtartani. Nem azt mondom hogy gyenge vagy!-vágtam rá miközben ránéztem.-Csak én tudom örökölni az őseim erejét, és úgy maradtam életben, valószínűleg te nem tudtad volna...

Bólintott majd az ég felé nézett, azt hiszem gondolkodik. 

-Dabi, vagyis... te már tudod ki ő, ugye?-kérdezte hallkan és zavartan.

-Tudom, de te honnan?

-Amikor elraboltak, beszéltünk kettesben... Elmondta nekem igazából mi a helyzet, hogy megálmodod a jövőt, meg hasonlók...-mondta kicsit lehangolóan.

-Azért haragszol, mert nem én mondtam el az igazat, és tőlem szeretnéd hallani... igaz?-sóhajtottam szomorkásan.

-Tőled szeretném hallani, mert csak neked hiszek.-fejét felém fordította és már kíváncsian várta mondandómat.

-Oké... erre még nem vagyok felkészülve, és nehezemre esik ezt kimondani, úgy hogy készülj fel...-fordultam felé teljesen majd komolyan felnéztem rá.-Ha így fog folytatódni a kapcsolatunk a jövőben is... valamelyikünk.. megfog halni.

Bakugo nagyon meglepetten tekintett engem, hallottam hogy szívéhez nagy kő esett, így az én szívem teljesen összeszorult a reakcióján, a végén már lelehetett olvasni a félelmet. Elkezdtem zokogni majd hirtelen megöleltem Bakugot és mellkasához dörgölődztem.

-Nem akartam hogy problémába ütközz, ezért se akartam elmondani... Sajnálom.

Bakugo csak sokkolt állapotban nézett előre, nem reagálva hogy megöleltem.

-Nagyon félek...-morogtam mellkasába.

Amint kimondtam hirtelen átkarolt engem, szorosabban ölelt mint én őt. Sokáig ott ültünk a hidegben este, miközben egymás karjaiba zuhantunk és simogattuk egymás hátát hogy nyugtassuk egymást, éreztem a melegségét, így nem fáztam. Bakugo sóhajtott egyet, jelezve hogy megnyugodott, egy kicsit eltolt magától hogy lásson engem.