Mindvégig! Bakugou x OC

28.rész

,,Minden fehér volt és a hirtelen jött fény miatt szememet eltakartam a kezemmel. Amint hozzászoktam elemeltem a kezemet majd egy játszótéren voltam, sok gyerek volt összevonva. Odamentem kíváncsiságból majd azt veszem észre hogy nem látom az arcukat, inkább, nagyon homályosan. Egy gyerek szenvedését hallottam mire odakaptam a tekintetemet. Én voltam ott és éppen rugdostak a földön.

-Na mi van lúzer?! Nem tudod magadat megvédeni?! Hiába vagy Tanaka vérű, te soha nem fogsz megerősödni!-rúgott belém egy erőset egy kisfiú, mire már vért köptem ki.

-Hagyjátok békén!-kiabált mögülem egy hang.

Hátra fordulok majd de nem láttam hogy ki mondta, csak valaki elsuhant mellettem és robbantgatott. Vissza néztem hogy vajon mi történik, gyerektömeg eltűnt, csak én voltam és az a gyerek aki elvileg megmentett, segít fel engem.

-Jól vagy?-kérdezte aggódva majd kezét felém nyújtotta.

Az ő arca világos volt, nem homályos, amit nagyon furcsálltam. A kicsi én meglepetten nézett a fiúra majd kezét elfogadta segítségként.

-I-igen.-monda kicsi Mia szerényen.,,

-------------

-Bomba!!

Zökkentett ki Keigo hangja, majd egy éles fájdalomra leszek figyelmes a hasam tájékán.

-Áh, basszameg, Keigo!!!-kiabáltam fel letolva magamról.-Mi a fenét csinálsz itt?!-ültem ágyam szélére.

-Csak már kétszer átaludtad az ébresztődet. Gondoltam felkeltelek.-vonta meg vállát mosolyogva mint egy 8 éves.

-De nem így kellett volna felkelteni te madárember!-tűrtam bele hajamba majd céloztam meg a fürdőt.

,,Mintha egy emlékkép lett volna ez az álom. Ki volt az a fiú aki megmentett?,,

Megráztam fejemet majd fogtam hozzá a reggeli rutinomnak. Amint leértem Keigo elém állt.

-Remélem bocsánatot akarsz kérni.-forgattam meg szememet.

Ő nem mondott semmit csak odanyújtott nekem egy fénylő kristályt. 

-Álmodtál mostanság valamiről?-hangja nyugodt volt és komoly, nekem nagyon reggel van ehhez...

-Hát, csak most álmodtam hogy egy játszótéren szétvertek a kisgyerekek, majd valaki jött és megmentett. Mindenki másnak homályos volt az arca, de annak a fiúnak világított a feje.

-Ezt magaddal kell vinned.-kapta el jobb kezem majd belehelyezte a kristályt.

-Miért? Mi ez?-kezdtem el vizsgálni.

-Édesanyád véletlen törölte az emlékeidet, nem csak neked, hanem annak a fiúét is. Nem tudom hogy ki lehet, fogalmam sincs, de ha egyszerre kerültök eszméletlen állapotban, akkor a kristály eltörik és megmutatja nektek az emlékeiteket.

-Rendben.-bólintottam majd nyakamba akasztottam mint nyakláncként mire a kristály elsötétült.-Mi a reggeli?

-A szokásos palacsinta, most még friss, gyere!-intett fejével és fordult el.

-Áh, most inkább kihagyom! Nehogy elkéssek!-vakartam meg tarkómat majd mentem volna fel a lépcsőn de.

-Minden rendben?-kérdezte aggódva.

-Minden a legnagyobb rendben! Miért?-mondtam örömteli hangon.

-...Hagyjuk.-indult a konyhába rám se nézve.