[március 1 / mr. wayne szemszöge]
Végre látom őt, nem hiszem el.
Jocelyn Flores külsőre mit sem változott: ugyanaz a gyönyörű, hosszú fekete haj (ezúttal göndör verzióban, ha jól látom), sötétkék szemek, magas talpú bakancs, vörös rúzs, cigaretta. Messziről legalábbis ennyit látok belőle a kocsim szélvédőjén keresztül, ám ahogyan zöld lámpát kapok és elhaladok előtte, ő is rám emeli a tekintetét, és meglátok benne mindent, amelyet mások elől talán el tud titkolni, de előttem nem.
Jocelyn nagy veszélyben van. Ha nem nyílik meg végre egy szakembernek, a lelke és az elméje felmondhatja a szolgálatot. Ugyanis habár könnyen elhiteti magával, hogy nincs probléma, a rossz emlékek dolgoznak a felszín alatt, és csak idő kérdése, hogy mikor tör ki belőle minden, mint egy bomba.
Annyira a gondolataimba vagyok merülve, hogy észre sem veszem, hogy elérek a rendelőhöz, és csak remélni tudom, hogy nem ütöttem el útközben senkit. Egy nagy sóhaj közepette szállok ki a kocsimból, és a magánrendelőhöz veszem az irányt, ahová fél hatra van időpontom, így még éppen van időm elszívni egy cigarettát, amelyet persze meg is teszek. Élvezem, ahogyan a nikotin átjárja a tüdőmet, és azt kívánom, bárcsak ne szeretném ennyire ezt a tevékenységet. Kereken fél hatkor lépek be a rendelőbe, ahol illedelmesen üdvözlöm a recepcióst, majd a szokásos rendelőbe megyek, ahol már vár az orvosom.
– Isaac, szia – köszönt dr. Morana Reed ugyanolyan kedvességgel, mint mindig. – Hogy érzed ma magad?
– Minden nap egyre tűrhetőbb – adom a szokásos választ, miközben leülök a fehér székre. – Bár ma láttam őt...
– És hogy élted meg?
– Nem gondoltam még bele – hunyom be szemeimet. – És azt hiszem, ez így a legjobb.
– Te is nagyon jól tudod, hogy az nem megoldás, ha menekülünk a problémáink elől – fürkész az orvos. – Mit éreztél, mikor megláttad?
– A buszmegállóban állt – elevenítem fel magamban pár másodperc történését. – Előjött bennem a múlt, mivel külső szemmel minden olyan volt, mint fél éve. Mindig abban a buszmegállóban vettem fel régen, hogy ne kelljen buszoznia – mosolyodok el. – Aztán eszembe jutott, hogy ez a múlt. Már majdnem kitettem az indexet, szerencse, hogy pont ott állt a busz, és nem fértem volna be. Ott állt a busz, és nem szállt fel rá... És ha valami baja esik?
Szinte rögeszmésen állok fel ülő helyzetemből, és ha Morana nem fogja meg a kezemet, biztosan elindulok, és keresni kezdem a lányt.
– Ezt már nagyon sokszor átbeszéltük – mélyeszti barna tekintetét az én heterokrómiás szemeimbe. – Hagyj neki időt, Isaac. Tovább kell lépned. Ő jelenleg nem az életed része. Nagylány, megvédi magát, de ha esetleg mégsem, tudnod kell magad kontrollálni, és nem betörni azon az ajtón, ahonnan elvették tőled a kulcsokat.
YOU ARE READING
𝐀𝐝𝐝𝐢𝐤𝐜𝐢𝐨́
Romance[𝐢𝐦𝐩𝐮𝐥𝐳𝐮𝐬-𝐝𝐮𝐨𝐥𝐨́𝐠𝐢𝐚 𝐈𝐈. 𝐤𝐨̈𝐭𝐞𝐭] 𝐣𝐨𝐜𝐞𝐥𝐲𝐧 𝐟𝐥𝐨𝐫𝐞𝐬 - akinek függősége a védekezés 𝐢𝐬𝐚𝐚𝐜 𝐰𝐚𝐲𝐧𝐞 - akinek függősége a megvédés így köti össze őket az 𝐚𝐝𝐝𝐢𝐤𝐜𝐢𝐨́, de ők mindent megtesznek, hogy ne tudják...