𝐀𝐝𝐝𝐢𝐤𝐜𝐢𝐨́

29 | jocelyn

[május 8 / jocelyn szemszöge]

Az ébresztő hangja borzalmasan zavaró, ahogyan a redőnyön beszűrődő napfény is, egyetlen vigaszom az ajtón belépő Mr. Wayne, aki kávéval a kezében lépked felém, póló nélkül. Testén izzadságcseppek gyöngyöződnek, amelyek egyértelművé teszik a reggeli edzését, amire mindig alkalmat fordít.

– Jó reggelt – ásítom, majd megköszönöm a muníciót, és belekortyolok a reggeli koffeinbombába. – Utálom a hétfőket.

– Mi bajod velük? – ül le a sarokban elhelyezett fotelre.

– Mi nem? – vonom fel a szemöldököm. – Mennem kell a rendelőbe. Utálom.

– Még mindig egy szavadba kerül, és elrendezem valamilyen módon, hogy ne oda kelljen menned. Nyugodtabb lennék.

Attól függetlenül, hogy a hétvégét együtt töltöttük, és hihetetlen jó érzés volt, attól a hétköznap problémái maradtak. Annyira felemelő érzés volt, hogy bármit megtehettünk (bizonyos kereteken belül, de nekünk ez is tökéletesen megfelelt), most pedig vissza kell rázódnunk a hétköznapokba... Azaz Mr. Wayne-nek hétfő révén az egyetemen kell lennie déltől négyig (alapból nyolctól, viszont nekünk diploma előtt már nincsenek előadások), nekem pedig nyolctól négyig a Reed rendelőben. Szívem szerint a férfi bőre alá bújnék, hogy egész nap vele legyek, és elüldözzek tőle minden rosszat, de tekintve, hogy ez amellett, hogy képtelenség, kissé abszurd is, inkább felkelek az ágyból, és a szekrényhez lépek, figyelmen kívül hagyva Mr. Wayne pillantását, aki persze nem rest legeltetni rajtam a szemét.

Némi válogatás után egy alap szettet választok, ami fekete rövidnadrágból és fekete pólóból áll, ami nem az én stílusom, viszont nem akarok megjelenni a rendelőben úgy, mintha egy neveletlen lány lennék. Az vagyok, de nem szabad azt mutatnom.

Ezután bezárkózok a fürdőbe, ahol alaposan szemügyre veszem a kézfejem, és leápolom. Szerencsére a szállodában nem tettem kárt semmiben, ma éjjel viszont felkeltem arra, hogy Mr. Wayne magához szorít, és sajnos ő is kapott tőlem egy ütést. Hiába párnázta ki az ágykeretet, félálomban valahogy elrendezem, hogy alaposan bántódásom essen, így görcsbe rándul az arcom, mikor lefertőtlenítem és bekötöm a friss sebet, az viszont kellemes érzéssel tölt el, ahogyan a fekete bőrkesztyűm leszorítja az érzékeny felületet.