[𝐢𝐦𝐩𝐮𝐥𝐳𝐮𝐬-𝐝𝐮𝐨𝐥𝐨́𝐠𝐢𝐚 𝐈𝐈. 𝐤𝐨̈𝐭𝐞𝐭]
𝐣𝐨𝐜𝐞𝐥𝐲𝐧 𝐟𝐥𝐨𝐫𝐞𝐬 - akinek függősége a védekezés
𝐢𝐬𝐚𝐚𝐜 𝐰𝐚𝐲𝐧𝐞 - akinek függősége a megvédés
így köti össze őket az 𝐚𝐝𝐝𝐢𝐤𝐜𝐢𝐨́,
de ők mindent megtesznek, hogy ne tudják...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Már csak abból is lehet tudni, hogy komolyan gondolom a változást, hogy a szokásos polgárpukkasztó ruháim helyett egy egyszerű haspólót, és egy fekete farmert választok a szokásos bőrdzseki-kesztyű kombó mellé, de a világért sem mondanék le a vörös rúzsról és a magasított talpú cipőről, valamint a gyűrűkről, nyakláncokról és karkötőkről, amelyektől azt hiszem, a radar is bejelezne tőlem, de ez a legkisebb gondom.
Mivel megfogadtam, hogy jó kislány leszek, már hat órakor elhagyom a hálószobát annak ellenére, hogy csak nyolckor kezdődik az egyetem. Elhatároztam, hogy az egészségemre is odafigyelek, nem cigivel kezdem a napot, hanem reggelivel, így céltudatosan a konyha felé veszem az irányt, ám közben megakad a tekintetem a kanapén fekvő férfin, és akármennyire tovább akarok menni, nem tudok.
Amióta pénteken csúnyán helyben hagyott, nem igazán beszélünk. Ám ezúttal nincs meg köztünk a hihetetlen nagy feszültség, mint előző héten, mikor minden áron került engem, jelenleg leginkább az a helyzet, hogy én a hétvégémet a pihenésre, sétálásra, és meditálásra tettem fel (már ha azt lehet annak hívni, hogy törökülésben ültem az ágyon egy órán át, és elaludtam), ő pedig nem volt itthon, mivel továbbképzésre ment. Ez lesz az első nap, hogy egy légtérben leszünk a pénteki eset után, mivel csupán tegnap éjjel esett haza, amikor én már bőven aludtam, és ezúttal álmomban sem püföltem magam, így szokatlanul kipihent vagyok, ami nálam nagy szó.
Ahogyan nézem a férfi tökéletes arcát, újra lejátszódik előttem a pénteki este. Basszus, annyira rég éreztem már ezeket az érzéseket... Emlékszem, hogy Harrynél örültem, ha nem undorodok tőle, és magyaráztam magamnak, hogy ezek nem beékelődött érzelmek felé, hanem tényleg szerelmes vagyok... Annyit hazudtam magamnak, hogy csodálom, még nem szakadt rám a plafon.
Habár a férfi csúnyán helyben hagyott, egy pillanatig sem haragszom rá. Persze, kissé felment bennem a pumpa, mikor szinte az utolsó pillanatban hagyta abba, amit csinált, de egy rossz szavam sem lehet, én ugyanis már megszámlálhatatlan alkalommal húztam fel őt, nem foglalkozva azzal, hogy ő mit is érezhet. Ha az volt a célja, hogy visszafogjam magam, az sikerült, ugyanis a hétvégém arra ment el, hogy mondogassam magamban, hogy nem szabad. Nem szabad fantáziálnom róla, nem szabad reményeket táplálnom, nem szabad bámulnom őt...
Ám jelenleg mind a hármat csinálom.
Még mielőtt a férfi felébredne a szuggerálásomtól, a konyhába megyek, és a lehető leghalkabban csinálok pár rántottát és pirítóst, amelyek a férfi kedvencei, ahogyan az enyém is. Szerencsére elég sok mindenben megegyezünk, így ebből kétlem, hogy valaha vita lenne, ha pedig összekapom magam, és az álmaimra fókuszálok, akkor semmi gondunk nem lesz. A héttől számítva mindent megtanulok, nem szemétkedek (annyit), eljárok a pszichológushoz (ugyanis már napok óta nem jelzek vissza a dokinak), és visszább fogom a stílusomat.
