[𝐢𝐦𝐩𝐮𝐥𝐳𝐮𝐬-𝐝𝐮𝐨𝐥𝐨́𝐠𝐢𝐚 𝐈𝐈. 𝐤𝐨̈𝐭𝐞𝐭]
𝐣𝐨𝐜𝐞𝐥𝐲𝐧 𝐟𝐥𝐨𝐫𝐞𝐬 - akinek függősége a védekezés
𝐢𝐬𝐚𝐚𝐜 𝐰𝐚𝐲𝐧𝐞 - akinek függősége a megvédés
így köti össze őket az 𝐚𝐝𝐝𝐢𝐤𝐜𝐢𝐨́,
de ők mindent megtesznek, hogy ne tudják...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Reggel az az első gondolatom, hogy semmire nem volt elég ez a két nap a gondok nélkül. Túl hamar cseppentünk vissza a hétköznapokba, ahol az elmebeteg Reed Jocelynre is pályázhat, és a lány heves tekintetét ismerve kiszámíthatatlan lenne a következő lépése. Jocelyn mindent hamarabb akar megoldani, mint bárki más, így amint felkeltem a lányt reggel, és beszélek vele pár szót – meggyőződve arról, hogy már nem alszik vissza – egyből felhívom Sawyert.
– Ma be kell mennem az egyetemre – mondom egyből. – Mi a frászt csináljak? Hogy vigyázzak rá több kilométerről, baszki?
– Mikor kell ott lennem?
– Nyolctól négyig van ma bent...
Azonnal papírcsörgés, gépelés hangja üti meg a fülem a vonal másik oldalán.
– Elrendeztem a napom, tizenegytől ráérek.
– Egy óráig csak nem lesz semmi baja – szorítom ökölbe a kezeimet.
– Küldjek ki hozzá embereket? Vannak rá...
– Senkiben sem tudok megbízni, Sawyer. Amíg nem látom a saját szememmel, hogy nem veszélyes az a tag, nem bíznám rá másra – rágcsálom a szám szélét.
– Én tizenegytől megoldom, és ott leszek egész nap – mondja Sawyer eltökéleten. – Mikor mentek?
– Nemsokára indulunk – válaszolok, a terasz ajtaja pedig ekkor kinyitódik, és Jocelyn jelenik meg előttem.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Fogalmam sincs, hogy az emberek mit csinálnak, ha idegesek, de kiderült, hogy én az ínyfék piercingemet igazgatom, kissé erősen, ugyanis az utolsó előadás végén szól az egyik hallgató útban az ajtó felé, hogy vérzik a szám belülről.
– Köszönöm – fordulok el, majd egy zsepit kezdek keresni a táskámban, ám ekkor az asztalon lévő telefonom rezegni kezd, Sawyertől hívást jelezve.
