𝐀𝐝𝐝𝐢𝐤𝐜𝐢𝐨́

25 | jocelyn

[április 30 / jocelyn szemszöge]

Hangok.

Hangokat hallok... Suttogásokat. Kivehetetlenül.

Magam mellett hallom, de nem értem a szavakat, ezért ütöm, míg be nem fejeződik.

Végül véget ér, és Mr. Wayne karjai mentenek meg előle.

– Én vagyok az, kislány – mondja folyamatosan. – Nincs itt senki más. Én vagyok az.

– Hm? – nyitom ki szemeimet.

– Senkinek nem engedem meg hogy bántson, érted? – húz az ölelésébe. Bólintok egyet kómásan, majd lenézek a kezére, ami csupa vér.

– Ezt ugye nem én...

– Az a te véred, kislány.

A jobb kézfejemre nézek, amiből folyik a vörös, éltető vér. Lehunyom a szemeimet, majd erőtlenül biccentek, és feltápászkodok Mr. Wayne öleléséből, aki egyből utánam indul.

– Ne. Én szeretném.

Mindig, amikor rémálmom van, és be kell kötni a kezemet, jönni akar segíteni, ám rendszerint sosem engedem. Jobb ötlet híján ő megpróbálja eltakarni a sértő anyagokat a közelemből, ahol aludni szoktam, megpróbálva azt, hogyha nincs mit bántanom, nem esik bántódásom, de sosem sikerül, mivel annyira magamhoz térek, hogy elérjem, hogy a keretet, vagy éppen a padlót üssem.

Szokásosan a konyha felé indulok, és suttyomban kiveszem az ecetet a szekrényből. Beosonok a fürdőbe, ám ekkor Mr. Wayne-nel találom szemben magam, ahogyan nekem háttal áll, ám az előtte lévő tükör segítségével egyből a szeme elé kerül az ecetes üveg.

– Nem hallottam, hogy kijöttél – mondom erőtlen hangon.

– Nem is akartam, hogy meghalld – reflektál, majd megfordul velem szembe. – Mit csinálsz mindig az ecettel, Jocelyn?

– Férfi vagy, azt sem kéne tudnod, hogy mi az az ecet – csattanok fel jobb ötlet híján.

– Nő vagy, azt sem kéne tudnod, hogyha ecettel borítod a sebed, az szinte kibírhatatlan fájdalmat okoz – fonja össze karjait a mellkasa előtt.

– Akkor vedd úgy, hogy nem vagyok nő. Kimennél?

– Miért teszed ezt magaddal, Jocelyn?

– Ha eléggé fáj, talán a tudatalattim megijed, és többé nem csinálja ezt velem – mondom ki legelőször hangosan azt, amit a magamban hajtok minden egyes éjjel, mikor felriadok, és ecetet öntök a sebemre.

– Remélem tudod, hogyha eddig nem vált be, ezután sem fog.

– Képzeld, tudom! – válaszolok idegesen. – De jobb ötletem nincs, hogy hogyan szabaduljak meg ettől.