𝐀𝐝𝐝𝐢𝐤𝐜𝐢𝐨́

31 | jocelyn

[május 9 / jocelyn szemszöge]

Sosem volt még ilyen, de ma kivételesen Mr. Wayne előtt ébredek, ami különösen furcsa.

A férfi a legnagyobb lelki nyugalommal alszik mellettem: a mellkasa lassan emelkedik, a szeme be van hunyva, a jobb keze pedig a hasán pihen.

Gondolkodás nélkül csúszok lejjebb, hogy a kézfejére adjak egy puszit. Mivel Mr. Wayne nem reagál, ezért az izomból felépült kockájára nyomom az ajkam, és a nyelvemet végig húzom egy kisebb területen lefelé. Ekkor már sóhajt egyet álmában, és az eddig hasán pihentetett kezét ezúttal a hajamra helyezi öntudatlanul, majd végig simít a göndör tincsemen. Ezzel felbátorít engem arra, hogy lejjebb haladjak az irtó dögös V-vonalához, és mikor ott húzom végig a nyelvem, a férfi felsóhajt. Kérdőn pillantok felé, ám továbbra sem kelt fel, így a legnagyobb lelki nyugalommal húzom lejjebb a boxerét, hogy a férfiassága hegyét elérjem a nyelvemmel.

– Kislány... – mondja rekedt hangon, engem pedig tűzmelegség jár át a hangnemét hallva. Egyszerre álmos, és követelőző. Szemei továbbra is csukva vannak, ám már gyorsabban juttatja tüdejét oxigénhez.

Megragadom a boxere szélét, ő pedig magához tér annyira hogy megemelje a derekát, így elém kerül a fedetlen, merev férfiassága. Mohón hajolok felé és helyezem a számba, és annak ellenére hogy nem fér bele az egész, Mr. Wayne jólesően mordul fel.

Néha gyorsítok, majd mikor a férfi hevesen kapkodja a levegőt, lassítok. Ma valamiért úgy keltem fel, hogy rettentően kívánom őt, így egy idő után már nem változtatok a tempón, csupán élvezem a kellemes bőrt az ajkaim közt.

– Bassza meg – szólal meg hirtelen, majd a kezét a fejemre teszi és az ágyékára húzza úgy, hogy már a torkomnál van a vége, ám mikor megérzem az ondóját a számban, enged a szorításból, így gond nélkül tudom lenyelni élvezete végeredményét.

Mr. Wayne zihál, mikor felkúszok hozzá és a vállára helyezem a fejem, és a szemeit csak ekkor nyitja ki, én pedig egyből elveszek a barna és zöld szempárban.

– Jó reggelt – mosolyodok el kipirult arcát látva.

– Ügyes voltál, kislány – hunyja le íriszeit újra, mintha az is megerőltető lenne számára, hogy nyitva tartsa őket. A férfi sosem dicsér, így elzsebelem az emléket, ám hirtelen hányinger tör rám, így minél észrevehetetlenebbül próbálom elhagyni a háló területét.