𝐀𝐝𝐝𝐢𝐤𝐜𝐢𝐨́

5 | jocelyn

[március 13 / jocelyn szemszöge]

Baszki, a felelés.

Na nem mintha annyira törtem volna magam rajta, sőt, mikor eszembe jutott, bármit megtettem, hogy kimenjen a fejemből. De hétfő reggel a fél nyolcas buszon ülve azért eljátszok a gondolattal, hogy lehet, mégsem dőlt volna össze a világ, ha tanultam volna akár egy percet is. Végtére is Mr. Wayne írta nekem kézzel, időt és energiát spórolva nekem azzal, hogy mástól kérjem el, apa pedig bízik abban, hogy megjavulok, szóval igazából minden okom meglett volna arra, hogy bemagoljam az addikciók csoportosítását, de egyszerűen nem vitt rá a lélek. Lenne lehetőségem a negyedórás buszozás alkalmával, persze. De ki az, aki szívesebben tanulná a negatív és pozitív függőségeket, mint hallgatná a Hayloft II zenét? Ugyan.

– Jó reggelt – köszönök a portásnak, mikor beérek az egyetemre. Kifejezetten utálja mindenki, mivel egy nagyképű pöcs, aki arra büszke, hogy a dékán fia, és örökké portásként dolgozhat, a húgáról nem is beszélve, aki a csoporttársam. Nagyképűek. Nagy teljesítmény.

– Nahát, tud köszönni? – jegyzi meg epésen. – Szép napunk van ma, úgy látom...

– Kurvára – mormogom, és mázlimra a portás nem hallja meg, ám az ember, akinek nekiütközök, minden bizonnyal igen. – Ó. Jó napot, dékán bácsi!

– Még egy káromkodás, és megnézheti magát – mondja szigorúan az öltönyös férfi, ám rajta az egyenruha inkább szórakoztató, mintsem tekintélyt parancsoló.

További feleselés nélkül vágok végig az egyetemen, és még a kisebb viták ellenére is beérek az oktató előtt. Ez olyan ritka, mint a fehér holló, és vagy leolvasható rólam a természetem, vagy hallották már híremet, de az biztos, hogy mikor beérek az előadói terembe, mindenki furcsán néz rám.

– Mizu? – kérdezem lazán, miközben levágom magam az utolsó sorba. – Tanultatok?

– Te gót vagy? – kérdezi az első padban ülő lány (aki hozzáteszem, elvette a tavalyi helyemet), mire összehúzom a szemöldököm. Azt hiszem ő a dékán lánya.

– Nem – válaszolok, végignézve magamon. Fekete lyukacsos harisnya magastalpú cipővel, egyik combrésznél felvágott fekete szoknya, haspóló, hosszú fekete szövetkabát, milliónyi ékszer, kesztyű a jobb kezemen...

– Akkor jó, mert azokat a legszívesebben leköpném – jelenti ki, mire pislogok párat, hogy egyáltalán felfogjam, amit mondott.

– Jó reggelt – lép be Mr. Wayne az előadói terembe, éppen időben, mivel öt másodperccel később robbantam volna, mint a bomba. – Ki kezd?

– Én – jelentkezik az első padsorban ülő lány, aki az előbbi kijelentésével elvágta magát nálam, szerintem örökre.

– Rendben. Zoe Bullet, igaz? – kérdezi a férfi a kezében tartott lapra nézve, mire a szöszi biccent. A lány egyébként egészen magas és vékony, valamint Barbie stílussal rendelkezik, amivel alapból nem is lenne vele baj, csak a természete...