𝐀𝐝𝐝𝐢𝐤𝐜𝐢𝐨́

9 | jocelyn

[március 17 / jocelyn szemszöge]

Említésre sem méltó a jelenség, amelyben én ütöm az ágykeretet, majd arra kelek fel, hogy Mr. Wayne mellkasára mérem az ütéseket, ezután pedig ecettel öntöm le a kezem, majd a férfi minden bűntudata ellenére elmegy aludni a nappaliban lévő kanapéra, miközben én mérlegelem, hogy ki érezheti rosszabbul magát. Én, amiért bántom őt, vagy ő, amiért nem tudja ezt megakadályozni? Minden esetre mindennap ugyanúgy telik, és a helyzet az, hogy Mr. Wayne kellően eltávolodott tőlem. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de teljesen elmaradtak a napokban a kötekedések, a beszólogatás, az utalások... Minden. Gőzöm sincs, hogy mi ütött a férfibe, talán csak sejteni tudom, hogy azért lett ilyen távolságtartó, mert túl sok voltam.

És mit tesz ilyenkor Jocelyn Flores?

Még többé válik.

Tudom, hogy tanulnom kéne, mert a dékán már nem egyszer megfenyegetett, hogy annyi nekem, ha így folytatom. De egyszerűbb a Mr. Wayne által kreált fal mögé bújni, mint szembenézni a valóság problémáival. Túl sok szar történik ahhoz, hogy egyedül megküzdjek velük, és habár Mr. Wayne-nél lakom, ő inkább egy jó lakótárs, mintsem segítség.

Oké, tudom, azért vagyok nála, hogy rendbe hozza a mentális egészségem, de ugyan már. Mégis hogyan tudnék ellenállni a kísértésnek, ami ő, saját maga? Hamar túlléptem a szakaszon, mikor haragot éreztem iránta. A szenvedélyem iránta mindig is erősebb volt, mint bármi más, és habár igyekszem magam győzködni, hogy nem helyes, és ha még úgy is alakulna, újra csak egy kliens lennék neki, ezzel pedig megismétlődne a történetünk. Mindezek ellenére nekem valahogyan még sincs meg a késztetés, hogy visszafogjam magam, és mindvégig azzal nyugtatom magam, hogy nem csinálunk mi igazából semmit, ami tettlegesség lenne, akkor mégis mi a rossz?

Talán az, hogy amióta hozzá kerültem, állandóan felhúzzuk egymás vágyát a másik iránt, és Mr. Wayne-nek ebből minden bizonnyal elege lett. Én emelt fővel tűrtem napokig, mivel akárhányszor rákérdeztem problémája okára, mindig csak hárított. Ezúttal viszont az óráján ülve én elégelem meg, hogy levegőnek néz, és megdobom a vörös hajú lányt egy galacsinnal, aki így rám emeli a tekintetét.

– Hm? – kérdezi hátra fordulva.

– Mikor lesz az a buli és hol? – kérdezem halkan, mire felcsillan a szeme. Egyébként tőlem szokatlan módon egészen sokat beszélgettem már a csoporttársaimmal az elmúlt napokban, odáig viszont nem jutottam el, hogy megkérdezzem a nevét.

– Jössz? – kérdezi izgatottan.

– Tervezek – mosolyodok el. Ha ezzel egy minimális érzelmet is kiváltok Mr. Wayne-ből, már megérte.

Igen, tudom, hogy nem szabad.

Éppen ezért akarom ennyire.