A büntetés

282 15 27
                                        

A penthause gardróbja sokkal nagyobb volt, mint a saját lakásában lévő, Namjoon szekrényét már nem is említve. Inkább egy nagyobb szoba, plafonig tárolókkal, vitrinekkel, és ruhásszekrényekkel. A szoba közepén egy kör alakú, két méter átmérőjű puff terpeszkedett. Mintha nem tudná az ember állva felvenni a nadrágját. Hoseok leült, megsimogatta a fekete plüsskárpitot. Jaj, de elegáns! A lábujjával a süppedős szőnyegbe túrt, aztán az aranykeretes állótükörben készített egy szelfit. Instára vele! Természetesen, megjelölte a fényképen Namjoont. Még nem is ért le a gazdag kárpitra a telefonja, azonnal értesítései érkeztek. Hadd tudja meg az egész cég, micsoda ajándékot kapott az apjától! A büntetéséről senkinek sem kell tudnia.

A tükörképét figyelte, pózolt és mosolygott. Namjoonnal élhette át az élete legjobb szeretkezését. Soha, senki nem volt vele még annyira türelmes, ugyanakkor szenvedélyes, mint a telihold éjszakáján.

Hanyatt dőlt a puffon, becsukta a szemét.

Namjoon úgy bújtatta ki a ruhájából, mint előtte még soha. Csábította, ölelte, a karjaik úgy fonódtak egymásra, mint a táncot járó kígyók. A pillanat, amikor rájött, hogy a korábbi együttléteik és összesimulásaik csupán előjátéknak számítottak, bevezető volt valami sokkal intenzívebbhez. Addigra teljesen megbízott benne, az érzékei kiélesedtek, a teste és a lelke a legkisebb érintésre is hevesen reagált. Mire elértek odáig, Namjoon annyira felizgatta, hogy nyüszítve kérte tőle a behatolást. Nem érzett fájdalmat. Namjoon erősen tartotta a csípőjét, de csak annyira, hogy vele együtt tudjon a csúcs felé mozogni. Mielőtt beteljesülhettek volna, a keresztcsontjára tette a kezét és az ágy felé nyomta a testét, teljesen átvette tőle a vezetés; ráhagyta magát, mert Namjoon mindent fantasztikusan tud csinálni.

Az érzés egyszerre volt ismerős és idegen számára; más volt, mint a korábbi tapasztalatai. Aznapig sem volt képes szavakba önteni a különbséget, de végre meg tudta érteni Jimin filozófiáját. Teljesen más dolog egy olyan személlyel szeretkezni, aki szerelmes belé és ő viszont bele van zúgva, mint kefélni egy random idegennel. Addig a napig nem tudta ezt a különbséget. Jimin azt mondta, a testünk egy templom, oda nem lehet akárkit beengedni. Ha válogatunk az ételekben és az italokban, a legjobb ruhákat öltjük magunkra, akkor csakis a számunkra legjobb embert engedhetjük magunkhoz ennyire közel.

Előző este a szeretkezés után felbontották a pezsgőt, fürdőköpenybe bújtak és körbejárták a hatalmas lakást. Kipróbálták a télikertben álló jakuzzit, aztán ismét szeretkeztek. Másnap reggel, a nappaliban ébredt, azon a fekete, ággyá alakított kanapén. Reszkető lábakkal kelt ki belőle, járás közben a térdei folyton összekoccantak, mert az éjszakai ágytornától izomláza volt. Namjoon nevetett rajta, bőséges reggelivel kínálta, aztán mégegyszer körbejárták a lakást. Kiment a tetőteraszra, lecsipkedte a bukszusok tövéről a kertészet címkéit, a kilátásban gyönyörködött, próbálta megtalálni a Park vállalat felhőkarcolóját a város látképében.

A délutáni eső vetett véget a nézelődésnek. Namjoon az étkezőasztalra tett egy fa díszdobozt. Nyisd ki, mondta neki. A vörös selyembélésen két aranyozott beléptetőkártya feküdt, névre szóló gravírozással. Az apja egy kihajtható képeslapba, kézzel írt üzenetben gratulált az új lakáshoz és a családalapításhoz. „Emlékeztetlek, hogy felelősséggel tartozol Taemoonnak, innentől kezdve, komolyan kell venned az életet". Hoseokot átjárta az aggodalommal teli izgalom. Az agyát azonnal elöntötték a jobbnál jobb tervek. A legnagyobb vendégszobába rohant, jegyzetelt, ötletelt, majd Namjoon tanácsára minden elképzelését elvetette. Igyekezett önuralmat gyakorolni, és kivételesen megvárni Taemoont, hogy a fiú majd maga válassza ki a szobája berendezését, a falak színét, mert ő tudhatja a legjobban, hogy mire van szüksége. Namjoonnak nem volt ellenére egy IKEA körtúra, mert az új lakásba is szükségük volt néhány tényleg hétköznapi használati tárgyra (többek közt, legalább egy garnitúra rózsaszín vizespohárra), és a svéd húsgolyó igazán méltó arra, hogy megünnepeljék vele a hivatalossá vált közös életüket.

HaegeumStories to obsess over. Discover now