Haegeum

Otthon

„...Annyira sajnálom ezt az egészet. Több eszemnek kellett volna lennie. Még mindig egy buta gyereknek gondol, ugye? Az vagyok. Senki nem mondja ki, de tudom magamról. Számtalanszor visszapörgettem az eseményeket a fejemben. Hoseok azt mondta, hogy ezzel kínzom magam. Nem haragszik, hogy megemlítettem? Nem tudom kihagyni, mert a bátyám, és olyan sokat segített nekem. Azt mondta, hogy valószínűleg nem tehettünk volna semmit a sors ellen. Min úr, ön nem ment haza a lakására, talán csak akkor védhettük volna ki ezt az egész szerencsétlenséget, esetleg, ha valaki követi, de talán még akkor sem. Hoseok azt mondta, hogy ne gondolkodjak ezen, mert a rögeszmémmé fog válni, és csak még inkább ront a közérzetemen. Ő már csak tudja, mert folyamatosan elemez magában. Ő is nagyon sajnálja a dolgot, de gondolom, hogy erről már tud. Elmondta nekem, hogy rendszeresen meglátogatja, és amennyire tudja, helyettem is gondját viseli.

...Visszaolvastam az írásomat, és katasztrófa. Miért nem mondta ezt nekem? Bátran szóljon, ha butaságokat talál benne. Be kell vallanom, hogy most írok először ennyire személyes levelet. Eddig csak hivatalos leveleket kellet megírnom, illetve még sokszor azt sem, mert a titkár, a vállalati ügyvéd, vagy Kim úr elvégzi helyettem. Igazából mondva, ennyire hosszú szöveget utoljára csak az egyetemen kellett írni, de az sem rólam vagy az érzéseimről szólt.

...Elárulom, de csak azért, mert megbeszéltük és én megígértem, hogy őszinte leszek önhöz Min úr. De nem szabad visszamondania, mert a bátyám nagyon szégyelli magát. Az apánk küldött Hoseoknak egy japán rizspapírból készült füzetet. Abba annyiszor, amennyiszer belefér, azt kellett írnia, hogy: Én vagyok a biztonsági főnök, nekem mindenről tudnom kell és kötelességem Busant tájékoztatni. Nem volt elég szegénynek, hogy Kim Namjoonnak társadalmi munkában az ön rendőrőrsén kell munkát végeznie, és még ez is. Az első héten annyira ki volt borulva, hogy kivételesen ő hívogatott engem, és nem én őt. De nekem is meg volt a magam baja, illetve ön volt a bajom. A műtét után annyira rosszul nézett ki, azt hittem, hogy nem fogja túlélni. Engem is alig tudtak megnyugtatni...ha nem hívott volna Hoseok, akkor én mentem volna hozzá. Amíg fel nem ébredt a műtét után, végig nála voltam. Kim Seokjin, rá emlékszik, ugye? Ő tartotta a frontot a cégnél, mert mindketten képtelenek voltunk bemenni és tenni a dolgunkat. Ezekről ön nem tud, mert ezt Hoseok biztos nem mesélte el... szegénynek, begörcsölt a keze, de nem vehettük át tőle a munkát, mert azzal megsértjük az apánkat.

...Kim úr végig figyelemmel követte a kórházi adatlapján az ön állapotát. Azt is tudtam, hogy nem eszik, mert sokat alszik, ha ébren van, nincs étvágya. Lementette a laboreredményét, és elküldte egy orvos ismerősének. Ugyan az az orvos plasztikai sebész, de ez nem számít. Ő mondta, hogy nincs nagy probléma, nem kell aggódnom, teljesen normális dolog, ha valaki egy ilyen műtét után étvágytalan. Én úgy emlékszem, hogy volt étvágyam. Önnél, hogy volt az első alkalomkor? Még mindig szégyellem magam amiatt. Az is elkerülhető lett volna, de lehet, hogy már azt is a sors akarta. Ha nincs az a baleset, nem kerülhettünk volna ennyire közel egymáshoz.

...Nagyon haragudtam az apámra. Bármilyen más büntetést jobban viseltem volna, mint ezt. Nem tudtam bemenni mégegyszer önhöz. Jó lett volna csak egy kicsit, pár percre, hogy lássam, és beszélhessünk néhány szót. Össze kellett csomagolnom, mert az üzleti partnerek vártak rám Japánban. Eredetileg apám ment volna, de azt mondta, itt az ideje egyre nagyobb munkákat magamra vállalnom. Ebben teljesen igazat adtam neki. Nem élhetek örökké mások árnyékában, ideje beleszoknom a pozícióm adta felelősségbe. Ezért, és dacból is úgy döntöttem, hogy nem magángéppel fogok utazni. Még soha nem ültem repülőjáraton, tudta ezt? Turista osztályra kértem három jegyet, úgy álltunk sorba az útlevél ellenőrzésnél, mint más halandó ember. Felemelő érzés volt. Szerencsére Kim Seokjin úr és Jeon úr nem panaszkodott, mert így volt lehetőségünk szétnézni a reptéren. Ugye tudja ki az a Jeon úr? Vele voltam a gardróbban. Azért még mindig szégyellem magam. Jeon úr még soha nem ült repülőn, most arra is volt lehetősége, hogy közelről nézhesse a gépeket a terminálból. Eszembe sem jutott, de utólag sem bántam meg, hogy így utaztunk, mert Jeon úrnak ezzel igen nagy örömet szereztem. Tudom, felvetődhet a kérdés önben, hogy miért érdekel engem Jeon úr jóléte. Ő most a bátyám mellett tanuló, hamarosan lejár a próbaideje. Mint tapasztalta, Jeon úr bár fiatal, de jó munkaerő, ő lesz a második személyi asszisztensem. Csak boldog és elégedett emberrel tudok együtt dolgozni, fontos, hogy jó főnöknek érezzen. A bizalomnak kölcsönösnek kell lennie, minden helyzetben. Valahogy úgy, mintha a bátyja lennék.