Haegeum

A meglepetés

Hoseok fenékcsontja sajgott a bicikli vázától, de nem panaszkodott. Megigazította a sisakot és szorosabbra húzta a fején. Egy ilyen sikeres akció után, milyen ironikus lenne, ha egy rendőri intézkedésen buknának meg a sisak miatt.

– Ég hátul a lámpád? – kérdezte, és megpróbált hátranézni.

– Ne aggódj és ne ugrálj már! Minden rendben van a lámpával – felelte Namjoon. – Van csereizzóm is, ha valami történne. Nem szokott történni semmi.

Az eső szemerkélni kezdett, Hoseok felhúzta a sportfelsője csukjáját a fejére, de a sisak miatt kicsinek bizonyult. – Van nálad kabát? Nem állsz meg felvenni?

– Van, de nem állok meg. Mindjárt odaérünk.

Hoseok bosszankodva nézelődött. – Hova oda? Ne viccelj! A lakásod a város túlfelén van. Ezzel a tempóval órákig tart hazajutni. – Hoseok megpróbálta jobban a fejére húzni a csukját, kevés sikerrel. – De nem bánom ám! Ha nehéz tekerni, gyalogolhatunk, ha gondolod. Vagy cseréljünk!

Namjoon nevetett. Balra kanyarodtak, egy sötétebb utca felé vették az irányt. – Nem kell cserélnünk. Már csak pár méter.

A jobb oldalra lévő magasház sötét volt, de a földszint és a lépcsőház fényárban úszott. Vadonat új építés, annyira, hogy még lakója sem volt abban a pillanatban. Az épület alatt a mélygarázs bejárata feketén ásított rájuk. Namjoon, lepattant a bringáról, Hoseok követte; átmentek a frissen kövezett téren, a facsemeték szárán még ott volt a kertészet matricája. Namjoon a nadrágzsebéből elővett egy beléptető kártyát. Az aula márvány padlója fényesen csillogott, a falak friss festékillatot árasztottak. A recepciós pultnál még senki sem állt.

– Mi ez a hely? Kísértet ház? – Hoseok szigorú tekintettel nézelődött.

– Nem az. Baromi jól néz ki, majd meglátod. – Namjoon a kártyájával kinyitotta a liftet, a biciklit és Hoseokot betolta a kabinba, és megnyomta a legfelső szint gombját az érintőpanelen.

– Apám, ez kurva jó. – Hoseok végigtapogatta a falakat, amerre járt, szenzoros érzékelő kapcsolta fel és le a világítást. A nappaliba ért, abban a pillanatban elindult az előre programozott zenei lejátszás. A fények elhalványodtak, a falra függesztett hatalmas led tévé bekapcsolt, a halk és andalító zene ritmusára a nonfiguratív kép megmozdult, a dallammal együtt hullámzott. – Ez kinek a kecója?

– Számít? – Namjoon a hűtőhöz lépett, a pezsgőtartó vödörbe jégkockát engedett, a majdnem teljesen üres hűtőből elővett egy üveg Moët&Chandont. A pultra készített két pezsgőspoharat a fekete ülőgarnitúra előtt álló üvegasztalra tette, a pezsgőtartót a padlón hagyta, az asztal mellett.

Hoseok a márványpadlóra terített süppedős szőnyegre lépett. – Bemutató lakás? Nem laknak itt. Nincs még teljesen berendezve, olyan üres. – Az ülőgarnitúrát mustrálta. Szép a formája, minőségi a kárpit, dizájner darab lehet, már amennyire azt meg tudta állapítani a félhomályban. Az ülőfelület legalább tizenkét személyes, de a közepére betolták az ülőgarnitúrához tartozó kiegészítő elemeket, úgy már inkább egy túlméretezett francia ágyra hasonlított. Furcsállotta a közepére terített fekete takarót, nem illett az enteriőrhöz. Egy ilyen kaliberű bútort nem szokás holmi takaróval eltakarni.

– Még nem laknak itt. Nem bemutató lakás. – Namjoon hangja a háta mögül szólt.

– Valami nagykutyáé lehet – találgatott tovább Hoseok.

– Így igaz. Bizalmas viszonyban vagyok vele.

– Viccelsz! – Hoseok nevetett, Namjoon keze hátulról a csípőjére simított. – Nem ismersz te olyan embert.