Szegedi porfelhő

48- idő

A történtek óta eltelt pár hónap. Lassan karácsony de a vibe kurvára nincs meg. Hiába szakad Pesten a hó. Én csak kimegyek az erkélyre elszívok egy füves cigit aztán a világomat nem tudna ölelem át Andrist aki nagyot sóhajtva jön rá, hogy újra szívtam.

Eléggé megtört a sok szar. Majdnem börtönbe kerültem miután kiszivárogtak valahogy a történtek és feljelentést tettek ellenem. Azonban önvédelem miatt és egy kis hazugság illetve hamísított fegyver tartási engedéllyel valahogy megúsztam illetve a Szeba álltal felbérel ügyvéd is kurva sokat segített. Ahogy a srácok is. Bár bátyussal kurvára összevesztem de pár hét múlva minden ugyan olyan volt mint régen. Csak a lelkemben nem.

Andris szakemberről szakemberhez hurcibált míg meg nem találtam az igazit. Azóta is csak akkor hagyom el a lakást ha muszáj vagy éppen ugye terápiára megyek. Vagy ha éppen Andris elvisz kocsikázni. Amúgy tényleg csak bent ülök a házba. Koncerteket is lemondtam. Zenélni is alig zenélek. Max ha 2 zenét csináltam. Viszont folyamatosan a studióba ülök. Valamiért nyugodsággal tölt el az, hogy ott ülök míg Andris dolgozik valamin. Amúgy meg rászoktam az olvasásra. Persze szigorúan csak aranyos szerelmes könyveket. Kell a bánatnak is más.

-Kicsim nem megoldás ha ilyen állapotba vagy mindig.

-Ezt mondod már egy ideje.

-Nem véletlenül. -puszilt bele a hajamba. -Biztos jó ötlet a holnapi?

-Ne aggódj miattam. Lenyomom aztán másnap reggel megyek haza.

-Örülök, hogy végre kimozdulsz itthonról.

-Terapeutám is ezt mondta.

-Látom rajtad a fejlődést. -szorított még jobban magához. -Büszke vagyok rád. -csókolt meg.

-Remélem holnap nem sírom el magamat a színpadon. -Kezdetem el saját magamon röhögni. -De most komolyan képzeld el, hogy ott állok. És geci zokogok.

-Úgy se fog megtörténi. Ha meg igen akkor meg mi történik? Tapsol mindenki és kész. Amúgy is ott leszek végig Shy mellett. Bármi van váltalak te is tudod.

-Igen igen. Csak ha már ez a nagy visszatérésem akkor legyen az normális.

-Hidd el normális lesz. Mindenki nagyon várja már. -puszilt meg újra. -Majdnem telt ház babám.

-Izgulok. -vallottam be őszintén.

-Nem kell sima lesz.

-Ah jó. -mondtam mosolyogva. -Éjfélkor pedig új dal. -amivel elvileg lezárom ezt az időszakot. Vagyis remélem sikerül. Amint kiengedtek a kórházból megcsináltam ezt a zenét. Ha pedig rám törne bármilyen féle pánik Andris mellett mindig benne volt ez a fejembe. A refrént dúdoltam de ha komolyabb volt a problémám akkor az egész dalt.

-Mit szólsz ahhoz ha elmennénk kocsikázni? -Persze tudom. Ezt csak azért csinálja, hogy ne üljek otthon. De mégis olyan aranyos tőle, hogy ennyi mindenre képes értem.

-Felőlem.

-Akkor?

-De akkor most menjünk át Budára is.

-Ha kell Szegedre is leviszlek.

-Nekem most Buda is megteszi.

-Akkor menjünk fedezzük fel Budát babám. -tolt az ajtó felé.

Amikor kocsiban vagyok néha feljön bennem az ahogy a halálva játszva feküdtem Andris karjai között. Főleg mikor szótlanul ülünk egymás mellett. Andris rájött, hogy ilyenkor többet segít a csönd. Hogy csak Budapestet bámulom. Gondolkodom. Vagy csak csodálom a tájat. Kicsit úgy érzem magam mint mikor karantén volt és minden üres volt. Csak az ürességet nagy részben a lelkem képezte. Csak szeretni tudtam. A két nagy családot illetve Andrist. Azon kívül szinte mindent felfalt a depresszió bennem. Eltüntette azt a régi Alexandrát aki szeretett élni. Akinek a mindene volt a társasági élet.