Szegedi porfelhő

32- Viszlát

-Jó reggelt. -ölelt át hátulról Andris. Csak unottan néztem tovább magam elé. Még mindig bennem van minden ami történt az este és nem is terveztem elmenni mellette. Andris túl lépett nagyon durván egy határt. -Mi az Kicsim. -nyomott egy puszit az arcomra azonban megint nem reagáltam semmit. Csak zokogni akartam.

-Csak ülj le. -motyogtam halkan. Mire ő lassan el is engedett és helyett is foglalt előttem.

-Csináltam valamit este?

-Az nem kifejezés.

-Basszameg. -motyogta halkan. -Geci nincs meg semmi tegnapról.

-Azt gondoltam. -még tartottam magam. De érzem, hogy pár perc és kurvára sírni fogok. -3 körül hívott fel Kubak, hogy kurva nagy gáz van. De arról majd ők mesélnek. A lényeg, hogy miután ez megoldódott mondtam, hogy hozzanak át hozzám. Majd én vigyázok rád. Lehet kurva szar döntés volt. -sóhajtottam nagyot. Talán ideáig tartott az erős nő vagyok monológom. -Bazdmeg elküldtél a faszba. És az még talán el is fogadom...

-Sajnálom. Basszus tényleg fogalmam sem volt semmiről.

-Nem mertem befeküdni melléd az úgy meg van? -emeltem fel a hangomat egy picit.

-Ahj babám. -kelt föl, hogy egyből hozzám lépjen és letörölje azt a pár könnycseppet. -Csináltam még valamit? -kérdezte félve. Szerintem ő is érezte.

-Ezt akkor csináltad mikor elakartam tőled venni a cigit. -húztam fel a pólómat. Az oldalamon tökéletesen látszódtak a tegnap este tettei nyomai. A bőröm lila volt míg meg remegett az egész testem ahogy Andris végig húzta rajta a kezét.

-Ezt én csináltam? -kérdezte szinte suttogva.

-Igen.

-Szanim basszus. -puszilta meg a fejem búbját.

-Szeretném ha leállnál. De úgy teljes mértékben. -néztem rá mire csak bólintott. -Gondolkodj már egy picit könyörgőm. 21 éves vagy. Előttünk az élet. -sóhajtottam nagyot. -Sajnálom de bejelentkeztem a nevedbe egy pszichológushoz. Ha nekdm nem mondod el akkor remélem ott elmondod. -néztem rá. Nem mondott semmit csak bólintott újra.

-Sajnálom amit tettem.

-Andris. Tudom most utálni fogsz. De szerintem jobb lenne számomra ha most elkerülnénk egymást néhány napra.

-Megértem. -lépett el tőlem. -Tényleg sajnálom a tegnapit.

-Csak állj le a cuccról jó? -fogtam meg hirtelen a kezét. -Nem akarlak elveszíteni.

-nem fogsz ígérem. -puszilta meg a homlokomat. -Segítesz ebben?

-Persze. Támogatni foglak.

-Nálad jobb embert nem is kívánhatnék magam mellé. -ölelt szorosan magához. -Szeretlek. Kurvára szeretlek. És tényleg borzalmasan sajnálom amit tettem. Túlzásba estem az este azt ja ez lett a vége. De tényleg szeretlek. Még akkor is ha néha kibaszottul nem tudom kifejezni az érzéseimet normálisan. Most meg feküdj le aludni. Rád fér már egy kis pihenés.

-Tudom csak beszélni akartam veled.

-Elhiszem. -fogta meg a másik kezem. -Na gyere szívem. Tudom, hogy most küldtél el a faszba de szeretnék itt lenni veled. Vágod ilyen kis cukin örzöm majd itt az álmaidat. -vett fel az ölébe, hogy bevihessen a szobámba.

-Bolond vagy. -kúsztam beljebb az ágyon.

-Lehet. De próbálok rendbe rakni most mindent. -takart be óvatosan. -Kurva sok dolgot basztam el. És csoda ha most kimászok ebből.

-Mázlid, hogy nem tudok nélküled élni. -öleltem át felső testét.

-Még szerencsém. -simogatta meg a hajam. És most jutott eszembe amit Kubak mondott még cigizés közben. Andrissal beszélnem kell. Hisz Kubaknak elmonda miért rakja magát olyan állapotba.

-Andris.

-Mond?

-Mit mondtál múltkor Kubaknak?

-Néhány napja?

-Aha.

-Te erről honnan tudsz?

-Marci mondta este. -néztem rá.

-Hát Marcikát megverjünk. -És nem mondta el azt amit mondtam?

-Nem. Azt mondta beszéljek erről veled. -csak nagyot sóhajtva ült föl ő is. -Elmondod vagy fagassalak?

-Csak az én baromságom. Egyszerűen csak nem érzem magamat úgy, hogy normális társad tudnék lenni. Félek, hogy ez az egész ami köztünk van nem fog örökké tartani bármennyire is szeretjük egymást.

-De ez így van rendjén. Semmi sem tart örökké. Lassan a föld is kihal.

-Nem így értem. Sokkal inkább úgy, hogy félek, hogy rám unsz. Félek, hogy kurvára nem lehet a továbbiakban közös jövőnk. Félek, hogy hibázok. Mióta szakítottunk teljesen elvesztettem magam. Persze tudom te is. Maximum nem ismered be magadnak. De én kurvára magamba fordultam. Napokig nem beszéltem senkivel. Csak otthon ültem és piáztam. De mára rájöttem csak te tudsz minden szaron segíteni. És tudom elszúrtam. Megcsaltalak. Aztán szándékosan fűztem elötted egy csajt. Amit persze utána duplán vissza kaptam jogosan. -emlékezett vissza egy kis kuncogás közben. Olyanok voltunk mint az ovisok. Ha te is akkor én is. -Aztán újra csak arra lettem figyelmes, hogy melletted vagyok. Melletted lehetek. A régi énem még sem jött vissza. Hisz tudom , hogy miattam vagy olyan amilyen. Illetve amiket tegnap tettem. Tényleg sajnálok minden. Hiszen szeretlek. És sose akarnám azt, hogy bármilyen bajod is essen. Bár tudom a szeretlek szót bármikor bárkinek eltudod mondani. De én szerelmes vagyok beléd. Te vagy a reggel az estém a hajnalom. A cigim mellé az öngyújtóm. Olyan párost alkottunk ketten amely szét törhetetlen ha nem basszuk szét. Csak mi ketten számítunk szerelmem. És hála istennek így nevezhetlek téged. A világ legszebb teremtményét. Azt akit szeret engem. Legalábbis remélem. -húzta mosolyra a száját. -A lényeg, hogy tényleg sajnálom az összes múltbéli hibámat. A magyarázat a tegnapira pedig csak az, hogy nem érzem magam elég jónak hozzád. Úgy érzem nem érdemellek meg egy ilyen bombázót.

-Még, hogy nem tudod kifejezni az érzéseid. -hajoltam Andrishoz egy kicsit közelebb mosolyogva. -Hidd el tökéletes vagy hozzám. Benned megtudok bízni vakon is. Tudom, hogy te a világ legkedvese emberre leszel hozzám mindig. Tudom, hogy te szeretsz és szeretni is fogsz mindig. Nem kell félned itt leszek. Ha nem is örökké de halálom napjáig. -csókoltam meg végül.

-Szeretlek kicsim. -puszilta meg a homlokomat. -És ígérem megpróbálom letenni miattad.

-Ahogy én is.

-De hát...

-Ez így fair. Illetve tényleg rohadt fiatal vagyok. Amióta pedig szakítottunk masszív függő lettem. Ezt tagadni is képtelenség. Sőt nem is akarom.

-Akkor leszokunk?-tartotta felém a kezét amit meg is ráztam.

-Le.