Váratlan megmentő ||Lando Norris FF.|| Befejezett

XIX. Fejezet - Ne haragudj!

-Jól vagy, kis fiam? - Jött ki utánam anya.

-Igen csak kellett egy kis friss levegő. - Mosolyogtam rá halványan.

-Beleadunk mi is a pénzbe amit a kórháznak akarsz adni. - Mondta.

-Nem kell, köszi! - Ültem le a padra. - Nem itt fogom úgy sem intézni, Németországba viszem ahol papát is kezelték. - Túrtam a hajamba.

-Az jó ötlet, ott remek orvosok vannak! - Mosolygott.

-Na mizu, tesó? - Jött ki Flo, mögötte Cisca és Oliver is.

-Tehetetlen vagyok jelen pillanatban. - Nevettem halkan.

-Elmehetnénk enni valamit. - Mondta apa.

-Enni? - Nevettem. - Apa, élet és halál közt van a menyasszonyom.. - Vontam fel a szemöldökét.

-Nem úgy értettem nyilván, hanem egy kicsit megnyugodnál és gondolom nem is ettél egy ideje.. - Sóhajtott.

-Tényleg jót tenne, Lando.. - Sóhajtott anya.

-Hope egy tapottat sem mozdult mellőlem, nem megyek el ameddig ki nem tolják a műtőből. - Álltam fel és bementem vissza a folyosóra, leültem az ajtó elé és az órát bámultam.

***

-Mr. Norris! - Hallottam a nevemet és, hogy valaki megráz kicsit. Felriadtam.

-Fent vagyok.. - Néztem körbe hirtelen majd az orvosra. - Vége a műtétnek? - Kérdeztem megdörzsölve a szemeim.

-Igen, minden rendben ment! - Veregetett vállba.

-Ez remek hír! - Mosolyogtam rá, fel álltam egyből. - Kint van már a műtőből?

-Már átvittük a intenzív osztályra. - Mondta. - Menjen fel két emeletet és ott majd a nővérpultból valaki a menyasszonyához kíséri!

-Rendben, köszönöm! - Mondtam és a folyosó végéhez siettem, kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Mikor oda értem már úgy tűnt vártak.

-Jöjjön! - Mondta és mutatta az utat. Liftezett a gyomrom. - Arra szeretném felkészíteni, hogy nem könnyű látvány. - Állt meg az ajtó előtt. - Jól van és jók az élet jelei de mindenfelé csövek vannak szóval..

-Mindegy csak menjünk be! - Mondtam türelmetlenül. Arrébb állt miután kinyitotta az ajtót. - Oh, szerelmem... - Lábadt könnybe a szemem a látványtól, bementem és leültem az ágya mellé. Kezemet a combjára tettem. - Most már minden rendben lesz! - Mondtam halkan. - Egy nagyon jó orvoshoz viszlek el! - Simogattam a combját.

* 2 hónappal később, Hope szemszöge *

Az anyám sírja felett álltam és csak bámultam a nevét, szorongattam a csokor virágot majd letettem végül a sírkőre. Percekig csöndben álltam.

-Köszönöm, anya.

Mondtam halkan majd megfordultam és a kocsi felé mentem, egyedül akartam ide jönni. Furcsa érzések kavarognak bennem. Kicsit sajnálom is de hálás vagyok, hogy élek. Anya nélkül nem élnék.

***

-Hogy érzed magad, Hope? - Kérdezte mosolyogva Cisca. Közben szedett nekem levest.

-Jól vagyok! - Mosolyogtam rá.

-Végre már! - Mondta Lando és megpuszilta az arcomat.