Váratlan megmentő ||Lando Norris FF.|| Befejezett

XII. Fejezet - Velem jönne kis asszony?

-Nos, az a helyzet, hogy nem jut elég vér az agyába. - Mondta az orvos, már áthozták Landot egy magánkórházba. - Ezért nem tér magához.

-És mit lehet tenni? - Kérdezte Cisca a vállamat ölelve.

-Meg kell műtenünk, valószínűleg az előző műtétnél lett egy vérrög szóval azt ki kell szednünk. - Mondta az orvos, nagyot nyeltem.

-Veszélyes ez a műtét? - Kérdeztem halkan.

-Ez attól függ hol van a vérrög. - Sóhajtott. - Beleegyeznek a műtétbe? - Kérdezte és Cisca felé nyújtott egy papírt. Belülről haraptam a számat és könnyeim gyűltek.

-Természetesen. - Mondta Cisca és aláírta a papírt ami egy nyilatkozat arról, hogy nem a kórház lesz a hibás, ha Lando esetleg belehal a műtétbe. A szívem összeszorult és összevissza pislogtam mint valami hülye.

-Rendben, akkor még ma elvégezzük. - Mondta az orvos majd elment, Cisca sóhajtva ölelt át.

-Haza kéne menned pihenni! - Sóhajtott. - Vele vagy mióta be került.. - Mondta halkan.

-Itt is maradok. - Suttogtam. - Nem mozdulok mellőle.. - Hunytam le szemeim.

***

Örökké valóságnak tűnik pedig csak egy órája műtik, a fali órát néztem ahogy telik az idő. Cisca mellettem a laptopján intézett dolgokat és Lando testvéreinek közvetített mi történik vele. Fel álltam és elkezdtem sétálgatni a folyosón, a csempéket számoltam és gondosan lépkedtem úgy, hogy nehogy a vonalra lépjek. Megveszek, hogy nem tudom mi van. Legszívesebben beültem volna a műtőbe, már azt is megszámoltam hány csempe van a folyosón. Az órára néztem, még egy óra telt el. 

-Hope. - Mondta Cisca, épp rakta el a laptopját a táskába.

-Igen? - Néztem rá. 

-Kérsz valamit a büféből, szívem? - Kérdezte halvány mosollyal.

-Nem, köszönöm. - Mosolyogtam rá.

-Jól van de, ha bármit kérsz szólj és lemegyek neked! - Mosolygott. - Tudom, hogy te egy lépést sem mozdulsz innen! - Mondta nevetve.

-Igen! - Nevettem halkan majd leültem a székre, a fejemet fogtam és ismét az órát bámultam. Felugrottam ahogy kinyílt a műtő ajtaja.

-Velem jönne kis asszony? - Kérdezte az orvos engem nézve.

-Mi? - Kérdeztem halkan. A szívem hevesen vert.

-Jöjjön! - Mondta, Cisca a derekamnál fogva megtolt kicsit.

-Menj már! - Mondta mosolyogva. Nagyot nyeltem és bementem az orvossal.

-Ezeket vegye fel! - Adott a kezembe egy műtős kezeslábast, egy cipőzsákot és egy szájmaszkot. Gyorsan felvettem őket. - Jöjjön. - Mondta és belökte a másik ajtót, bementem mellette de ő nem jött be. Lando a műtőasztalon feküdt, azt hittem elájulok ahogy rám nézett lassan és kábán.

-Oh, istenem. - Suttogtam és oda mentem hozzá, alig de rám mosolygott. Felemelte lassan a kezét és az arcomra tette én meg csak nevetve sírtam. - Lando! - Mondtam boldogan.

-Most már nyugodj meg és menj haza aludni. - Mondta rekedtes hangon és halkan.

-Nélküled nem megyek sehova! - Néztem a szemébe.

-Szeretlek! - Mondta és lehunyta szemeit.

-Én is téged! - Pusziltam meg a homlokát és elléptem tőle, az orvos rám mosolygott. Kimentem vele a műtőből.

-Fent van, Cisca! - Mondtam kicsit kiabálva és levettem a szájmaszkomat, le is ültem egyből, hogy össze ne essek. Így is remegtem mint a nyárfa levél.

-Azért volt bent ennyit mert fel kellett ébresztenünk. - Mondta az orvos. - A műtétet megcsináltuk fél óra alatt és sikeres volt, most már redben lesz! - Mondta.

-Köszönjünk. - Mosolygott Cisca és leült mellém, a hátamat simogatta.

-Köszönöm istenem! - Suttogtam és lehunytam szemeim a fejemet támasztva. 

* Lando szemszöge *

Halkan hallottam a kedvenc zenémet a Friday-t, pislogva nyitottam ki szemeim. Carlos vigyorogva nézett rám.

-Landoooo! - Nevetett. - Jó reggelt, Csipkerózsika!

-Jobban örültem volna a barátnőm arcának de neked is örülök, öregem! - Nevettem halkan.

-Őt már láttad! - Nevetett. - Jó, hogy itt vagy köztünk újra! - Mosolygott rám.

-Hát, még én.. - Sóhajtva néztem körbe amennyire tudtam. - Hol van Hope?

-Sejtettem, hogy nem bírod ki nélküle de még várnod kell egy kicsit. - Mondta.

-Hol van, Carlos? - Sóhajtottam halkan.

-Na már itt is van, nyugodj meg! - Mondta ahogy Hope bejött az ajtón, rám mosolygott.

-Szia, édes! - Jött oda hozzám, a kezében volt Princess. - Felébredtél?

-Végre valahára.. - Nevettem halkan és fentebb ültem, Carlos a fejem alá rakta a párnát. Hope az ölembe tette a kis kutya lányomat.

-Ezzel mind így vagyunk! - Mosolygott rám és megpuszilta ajkaim, megfogtam a tarkóját és csókot adtam neki. Elkuncogta magát.

-Mikor lesz a futam? - Kérdeztem Carlostól, lehajtotta a fejét sóhajtva.

-Sajnálom szívem. - Mondta Hope.

-Mit? Mi van? - Néztem rájuk felváltva.

-Hétfő van.. - Mondta Carlos halkan.

-Na jó de melyik? - Nevettem.

-Szeptember másodika van. - Mondta halkan Hope. Elnehezedett kissé a mellkasom.

-Oh, akkor viszont boldog születésnapot így utólag. - Néztem Carlosra, tegnap volt a  születésnapja.

-Köszi, haver! - Mosolygott. - Meg is nyertem a futamot! - Nevetett halkan. - Bár rossz volt, hogy nem voltál ott!

-Meg van ki szúrt le? - Néztem rá. - Szét verném a fejét.. - Nevettem halkan.

-Már rég a börtönben ül, ne aggódj! - Mosolygott Hope. - Most az a fontos, hogy mihamarabb jobban legyél! - Mondta.

-Azon leszek. - Fogtam meg a kezét, a másik kezemmel Princesst simogattam. Kihagytam egy futamot, picsába.

Ha tetszett nyomj a vote-ra és ne felejtsd el olvasólistára tenni és akkor mindig fogsz kapni értesítéseket az új részekről ❤️‍🔥

Instagram: demona.white.wattpadiro

Facebook: Demona Wattpadíró White