Váratlan megmentő ||Lando Norris FF.|| Befejezett

XIII. Fejezet - Nincs több titok..

* Lando szemszöge *

Hope nem válaszolt az anyjának, nem értek semmit. Most nem akarom még jobban felzaklatni de örülnék, ha beavatna mert eléggé szar lett a hangulat. Remélem nem igaz, hogy csak egy menekülési opció vagyok neki. Én tényleg szeretem őt és a szívem összetörne, ha ő ezt nem viszonozná. De ez biztos nem így van, elfogja magyarázni de most hagyom mert így is eléggé ki van bukva és semmi kedvem összeveszni vele.

-Teljesen felesleges bármit is mondanom neked, anya.. - Vont vállat Hope. - Ilyenkor mintha a falnak beszélnék.. - Nevetett halkan majd rám nézett. - Ne haragudj ezért az egészért, nem akartam, hogy ebből te valaha is érzékelj bármit is... - Mondta halkan. Láttam rajta, hogy szégyelli magát.

-Semmi baj. - Mondtam halkan. Nem igazán tudom kezelni ezt a helyzetet, nekem ez új.

-Ha ennyire szar anya vagyok akkor maradj itt a húgoddal.. - Állt fel az anyja hirtelen, ott hagyott minket. Hope szemei könnyesek lettek.

-Menj csak haza, igyál meg még egy üveggel.. - Szólt utána majd eltűrte a haját. - Ne haragudj. - Szinte suttogott, egy könnycsepp gördült le az arcán.

-Igaz volt amit anyukád mondott? - Kérdeztem halkan.

-Mármint mi? - Törölte le az arcát.

-A menekülős dolog.. - Sóhajtottam.

-Dehogy is.. - Ült le egy székre. - Mármint részben, régen tényleg elmentünk otthonról de te más vagy. - Nézett rám. - Lando, szeretlek.

-Elég hülyén jött ez most ki.. - Nevettem halkan.

-Most komolyan a részeg anyámnak hiszel? - Nevetett fel halkan. - Ezt nézed ki belőlem, Lando? - Remegett meg a hangja, könnyei már patakokban folytak le gyönyörű arcán.

-Nem, dehogy! - Mondta sóhajtva és gyorsan oda léptem hozzá. Átakartam ölelni de a kezét a mellkasomra tette.

-Addig ameddig nem tudtál dolgokat minden jó volt, ugye? - Nézett a szemembe. - Most, hogy tudod mi volt már egyből nem bízol bennem.. - Nevetett.

-Nem, ez nem így van én csak.. - Néztem rá. - Nekem ez egy új dolog volt, nem mesélted el..

-Mit kellett volna? - Nevetett. - Az anyám alkoholista 5 éves korom óta. - Állt fel hirtelen. - Az apám elhagyott minket, Juan csak nevelő apánk. - Nézett rám. - Igen volt, hogy valakivel csak azért jöttem össze, hogy biztonságban legyen a húgom és ne otthon legyen a részeg anyámmal.. - Törölte meg az arcát. - Sajnálom, sajnálom, hogy nem mondtam el neked de tudod ezzel nem büszkélkedek mert egy szar az egész életem és csak te hoztál bele fényt erre most.. - Teljesen elcsuklott a hangja, elfordult tőlem és csak sírt.

-Hope.. - Sóhajtottam nagyot és átöleltem őt szorosan. - Sajnálom, hogy kételkedtem benned! - Simogattam a hátát. - Nem akartam és szeretlek! - Pusziltam meg a feje búbját, keservesen zokogott a mellkasomba. A szívem szakadt meg érte. - Kérlek, nyugodj meg! - Mondtam halkan.

-Jessica Moreno hozzátartozói? - Jött oda hozzánk egy orvos.

-Csak a hölgy. - Mondtam. Hope megtörölte a szemeit és az orvosra nézett.

-A nővére vagyok. - Köszörülte meg a torkát.

-Milyen a vércsoportja? - Kérdezte tőle. - Egyezik a testvérével?

-Igen, nekem is A pozitív. - Mondta bólintva.

-Jöjjön velem. - Mondta az orvos, Hope még rám pillantott majd ment az orvos után. Akkora egy hülye vagyok, nagyon megbántottam most őt. Hogy is feltételezhettem, hogy nem szeret?

* Hope szemszöge *

Néztem ahogy lassan megtelik az üvegcse amibe vették a véremet, teljesen kimerülnek érzem magam. Biztos vagyok benne, hogy Lando szakít velem. Nem vagyok benne biztos, hogy hisz nekem pedig az igazat mondtam.

-Menjen a büfébe és vegyen egy kólát, elég sok vért vettünk. - Mondta a nővér.

-Elég lesz ennyi? - Néztem rá majd a kis vattát a bőrömhöz nyomtam.

-Egyelőre igen de úgy is érkezik vér, csak most volt sürgős. - Nézett rám mosolyogva.

-Rendben. -Álltam fel a székről majd kimentem a vizsgálóból, Lando az egyik széken ült. A kezében egy fél literes kóla volt és egy tábla milka csoki.

-Tessék, biztos lement a vércukrod. - Mondta mikor oda jött hozzám és kinyitotta nekem a kólát. Halványan rámosolyogtam és a kólába ittam.

-Azt hittem már leléptél.. - Néztem rá.

-Beszélsz hülyeségeket.. - Vágta rá egyből és kinyitotta a milkát. - Egyél csokit is! - Nyújtotta felém, elvettem egy kockát és leültem egy székre.

-Azért nem akartam elmondani mert nem akartam, hogy szánalomból legyél velem.. - Vettem el még egy kockát, sóhajtva néztem rá.

-Az apai nagypapám egyszer megvert mert lelöktem egy repülőgép makettjét. - Mondta. - Hét éves voltam.. - Nézett rám és evett ő is egy kockát. - Anya egyik bátyával azért nem tartjuk a kapcsolatot mert hajléktalan lett és alkoholista. - Nézett rám. - Hope, minden családban vannak szarságok. - Nézett a szemembe.

-Te sem mondtad el ezeket.. - Sóhajtottam nagyot és a kólába ittam megint.

-Mert régen történtek de veled ez most zajlik.. - Tette a kezét a combomra. - Szeretlek és szeretném, ha megbíznál bennem és mindent elmondanál. - Tűrte el a hajamat is, oda hajolt hozzám és megcsókolt. Annyira szeretem őt.

-Én is szeretlek és nem akarom, hogy elhagyj.. - Öleltem át őt szorosan, könnyeim potyogtak ismét.

-Nem foglak elhagyni de nem akarok titkokat.. - Simogatta a hátamat.

-Nincs több titok, ígérem! - Sóhajtottam és lehunytam szemeim. Ő a hátamat simogatta és szorosan ölelt.

Ha tetszett nyomj a vote-ra és ne felejtsd el olvasólistára tenni és akkor mindig fogsz kapni értesítéseket az új részekről ❤️‍🔥

Instagram: demona.white.wattpadiro

Facebook: Demona Wattpadíró White