Set Up | fordítás

Sose járj egyedül.

A nap hátralevő része lassan telt. Az eső tovább esett, szóval kevesebben voltak az étteremben, mint szoktak lenni. A termeket és a folyosókat betöltötte az animatronicok zenéje és a játszó gyerekek zsivaja.

Vincent föltette a lábát az asztalra és próbálta elképzelni a robotok zenélését a ’Londons bridge is falling down’ ritmusára. Igen, az biztosan jobb lenne ennél.

Nem tudta eldönteni, hogy az épület mikor volt ijesztőbb. Napközben, mikor a három animatronic zenéje és Foxy rekedt, akadozó hangja keveredett a gyerekek kiabálásával, valamint a tompa fények beteges megvilágítást adtak a folyosóknak? Vagy éjszaka, mikor a csend és a sötétség nyomása alatt néha-néha egy kattanás, egy surranás hangjai hallatszódnak, és a visszhangzó nevetések és a zenedoboz fel-felszólaló hangja adja a tudtára az embernek, hogy a halál csak pár folyosónyira van?

De egy dolog biztos volt: ez a hely nem normális.

Vincent nem értette, hogy a gyerekek és a szüleik hogy tudnak az épületben maradni. Halál és rejtély itatta át az étterem minden tégláját. Az ajtókon átsétálva az embernek libabőrös lett a háta, úgy érezte, mintha valami bestia szájába lépne be. Majdnem olyan volt, mintha az épület maga is élne, és a benne elhangzott sikolyok és félelem lenne a tápláléka, amiért cserébe színtiszta negatív kisugárzása volt.

De Vincent értette az összefüggéseket. Az ebédlő kameráján keresztül nézte az animatronicokat, ahogy táncolnak és zenélnek. Elvigyorodott. Az animatronicokra nagyon büszke volt. Tagadhatatlanul az ő teremtményei voltak, és ezt ő is tudta. Valami másik ember elkészítette az endonskeletonjukat, amik a csontvázaik voltak, és a külső borításukat, ami pedig a bőrük volt. Ő pedig megadta nekik a lelküket. Megadta nekik a személyiségüket, a tudást, hogy gondolkozzanak, hogy féljenek, hogy gyűlöljenek, hogy öljenek.

Átkapcsolt az ebédlő másik kamerájára. Egy 10 gyerekből álló csoport az asztaloknál ült, rugdosták egymás lábát, ettek, nevettek vagy az animatronicokkal énekekeltek. Megpillantotta Scottot, ahogy a falnak támaszkodva mosolyog egy kisfiúra, aki egy Freddy Fazbear-os pólóban és egy Puppet maszkkal a kezében szaladgál. Úgy tűnt, hogy a kölyköt nem érdekelte, hogy a Puppet animatronic már évek óta nem üzemel, de Vincent még abban is kételkedett, hogy egyáltalán tudja, hogy ki volt az a Puppet, de a fiú boldognak látszott.

A kamera elkezdte az egész termet átfésülni, lassan forogva. A hang miatt Scott felnézett, és integetett Vincentnek, miközben egy kicsivel még jobban elmosolyodott. Vincent is elmosolyodott és éppen vissza akart integetni neki, de ekkor eszébe jutott, hogy Scott nem látja őt.

Vincent megállította a kamerát, és Scottra nézett, aki visszafordította a figyelmét a gyerekre, akinek épp eltört a maszkja és sírni kezdett. Scott leguggolt és mondott valami lelkesítőt a gyereknek, majd megveregette a vállát és elfutott a hátsó színpad felé. Vincent átkapcsolta a kamerát a Hátsó Színpadéra, hogy lássa, hogy hova ment.

Scott belépett a szobába és magában hümmögött, miközben a polcokat vizsgálta. Aztán elmosolyodott és megállt a tekintete valamin. Vincent kicsit elfordította a kamerát, hogy lássa, hogy mit néz, és ekkor meglátta a Toy Foxy maszkot a legfölső polcon.

Vincent horkantott egyet és hátradőlt a székében. Ez vicces lesz. A legfelső polc nagyon magasan volt, még Vincentnek is lábujjhegyre kellett emelkednie és teljesen kinyújtani a kezét, hogy elérje. Scott azonnal realizálta a problémát, de odament és megpróbálta levenni. Lábujjhegyre állt, de még nyújtózkodva is csak a polc alját érte el. Sóhajtott egyet, majd megpróbálta felugorva is elérni, de nem sikerült. Végül egy unott sóhajjal visszahelyezte a súlypontját a lábába és derékra tett kézzel a kamerába nézett. ,,Szóval, jössz segíteni nekem, vagy mi lesz?”

Vincent ledobta a tabletet az asztalra, mielőtt levette arról a lábait és szép lassan elindult a hátsó színpad felé, csak hogy untassa Scottot.

Mikor odaért, Scott még mindíg próbálkozott, de nem ért magasabbra.

Vincent végigsétált a szobán, Scott mögé állt, majd egyik kezével átnyúlt az alacsonyabb férfi válla fölött és közelebb húzta. ,,Hívtál~?”

Scott mormogott valamit a telefonos viccekről.

,,Hálás vagyok hogy úgy döntöttél, inkább segítesz nekem, mint csak kémkedsz utánam a kamerákon keresztül.”

,,Nem kémkedtem utánad...”-mondta Vincent, lehajolt és megcsókolta Scott nyakát-,,Csak ártatlanul néztelek.”

Scott még jobban elgyengült a közelség miatt. ,,Vincent...!”

,,Hmm...?”-kérdezett vissza Vincent, miközben újra és újra finom csókokat nyomott Scott nyakára.

,,Vincent... ne...”-próbálta Scott figyelmeztetni, de ez csak egy béna próbálkozás volt. Inkább megfogta Vincent, a mellkasán pihenő karját és visszahúzta.

Vincent kuncogott, majd elengedte Scottot és lábujjhegyre állva levette a maszkot. Odanyújtotta Scottnak és hátrébb lépett egy rövid lépéssel.

,,Köszönöm.”-vette el a Toy Foxy maszkot Scott.

,,Nincs mit.”-mondta Vincent Scottot fürkészve, pislogás nélkül és nem mozdulva. Volt neki egy trükkje a testbeszéd megfejtésére - ez amolyan adottsága volt - és fogadni mert volna rá, hogy Scott akar még valamit mondani. Ahogy félénken megfogta a kezét, hogy féken tartsa, ahogy enyhén lehunyta a szemeit és ahogy kitágultak a pupillái...

Scott ránézett. ,,Tudod, tulajdonképpen van... van valami, amit meg akarok kérdezni...”

,,Kérdezz.”-mondta Vincent kicsit izgatottan.

Scott mély levegőt vett. ,,Azon gondolkoztam-’’

,,Hé te! Mr. Kiszolgáló! Megvan már a maszkom?”-kérdezte a kisfiú, aki abban a pillanatban tűnt fel az ajtóban.

Scott és Vincent egyszerre fordult a kölyök felé, aki a kezében tartotta a törött Puppet maszkot és tágra nyílt szemmel nézte a Toy Foxy fejet.

,,Bocsi, kölyök!”-mondta Scott és odament a fiúhoz, majd a fejére tette a robot alkatrészt-,,Légy óvatos! Ez nem egy maszk, ez egy igazi dolog, próbáld nem eltörni.”

,,Szuper!”-mondta boldogan a gyerek-,,Én vagyok Foxy barátnője!”-majd kuncogva kirohant a szobából.

,,A Roncs nem fiú volt?”-kérdezte Scott motyogva, miközben Vincent felé tartott.

,,Scott, szerintem az sem volt tisztában azzal, hogy fiú-e vagy lány. Sőt, köztünk is vannak olyanok.”-mondta Vincent. ,,Akár mindkettő is lehetett egyszerre. Elég része volt hozzá...”

Scott kinézett az új játékával boldogan rohangáló gyerekre. ,,Vissza kéne menni dolgozni.”

Vincent elhúzta a száját. Érezte, hogy érzékeny pontra tapintott.

,,Ja, lehet. Hé, mi lenne, ha ma este is együtt lógnánk? Nekem tetszene.”

,,Nekem is.”-mondta Scott érzelemmentesen. Kisétált a szobából, az ebédlő irányába.

Vincent is utána indult, át a Keleti Folyosón, az iroda felé. Megint hallotta az animatronicok zenélését és a gyerekek hangjait.

Befordult az irodába és becsukta maga mögött az ajtót, ami egy olyan dolog volt, amit nagyon ritkán csinált. Átsétált a másik ajtóhoz és azt is becsukta.

Leült a székbe és újra feltette az asztalra a lábait. Hátradőlt és becsukta a szemeit. Csönd lett, az egyetlen zaj a tablet felől jött, ahogy a kamerák egymás után kikapcsoltak. Igen. Jobb lesz, ha csak a munkájára figyel.

Épp teljesen elpihent volna, mikor egy hangot hallott, tisztát és ártatlant: ,,Halló?”

Vincent felült és a kezébe kapta a tabletet. A kisfiú volt korábbról. A hátsó színpadnál állt, egyedül. Nehéz volt észrevenni a sötétben, annyira, hogy csak az irodai őr láthatta.

,,Helló, Mr. Kiszolgáló ember? Itt van a maszk, visszaadom!”

Egy vad vigyor terült el Vincent arcán. Csendesen felállt és néma léptekkel kilépett az irodából, a Hátsó Színpad felé véve az irányt.