Set Up | fordítás

Különbségek.

Scott sok ideig ült a szobában. Azt a helyet bámulta, ahol az az előtti nap még David vére volt. A Spring Bonnie-t bámulta, az meg az élettelen szemeivel visszabámult rá.  Egy gyűrött papírt nézett a falon – egy tervrajzot egy róka robotról, rajta három cikkcakkos vonallal, amik egy kampót és egy szemfedőt jelképeztek.

A csend majdnem elnyelte, de nem számított. Néha a némaság hasznos. Hát nem mindíg ez van? Az igazi bűnözők azok, akikre nem is számítanál. A szexvadászok azok a srácok, akik kávét szolgálnak fel neked a kávézóban. A gyilkosok emberek, sok baráttal és családdal. A némaság időt és lehetőséget ad neked, hogy tisztán gondolkozz és elmerülj az egyszerű érzékek világában. Hogy elgondolkozz az embereken és hogy átpártolj az oldalukra, akik az eszedben élnek.

Scott megrázta a fejét. Mióta lettek a gondolatai ilyen sötétek? Rendben. Már eleget szenvedett. Vincent egy seggfej volt. Ezzel együtt lehet élni. De most ki kell jutnia ebből a csendből.

Scott felállt és remegő lábakon a biztonsági szoba ajtajához sétált. Átlepett rajta, majd kétszer is leellenőrizte, hogy rendesen becsukta-e. Nem akart még egy David-esetet a listán.

Az ebédlő hangosabb volt, mint valaha. Az animatronicok újra működtek, zenéjük mintha hangosabban szólt volna a szokásosnál. Felnőttek beszélgettek, a gyerekek nevettek.

Mike tűnt fel a szobában. Észrevette Scottot és integetett.

Scott érezte, ahogy megremeg és megfagy. Mike tudta. Vajon mit gondolt? Ingerült volt? Vagy netán furcsán fog nézni rá? Az lehetett. Scott is az lett volna. Végül félénken visszaintett.

,,Éppen meg akartalak nézni.”-mondta Mike, mikor odaért Scotthoz. ,,Örülök hogy jobban vagy. A főnök mondta, hogy eléggé felkaptad a vizet, hmm?”

Scott egy semmit mondó horkantással felelt. ,,Rendben vagyok. Már sokkal jobb.”

Mike megállt előtte és rámosolygott. ,,Remek. Szükségem van rád , hogy segíts, Scott. Valakinek segítenie kell normálisan tartani ebben az őrültek házában.”

Scott érezte, ahogy elpárolog belőle a félelem. Mike nem bánta és ez egy jó kezdet volt.

,,De Scott, asszem elnézést kellene kérnem valamiért.”-mondta Mike és eltűnt a mosolya.

Scott csak pislogott. ,,Elnézést kérni? Mégis miért?”

,,Hát mert valószínűleg nemegyszer kényelmetlen helyzetbe hoztalak. Tudod, nekem amolyan... kényszerem van, hogy perverz vicceket... meg
-heh- meleg vicceket süssek el, minden adandó alkalommal.”-Mike leszegte a tekintetét. Ez volt az első alkalom, hogy Scott ilyennek látta.

,,Tényleg?”-kérdezte Scott-,,Nem is vettem észre.” Ez hazugság volt. Scott észrevette. Scott minden alkalommal észrevette. ,,De egyebként sem tudhattad... senki sem tudta.”

,,Aha...”-Mondta Mike egy olyan hangon, ami elárulta, hogy nincs meggyőzve teljesen. ,,De a dolog... Áh, mindegy.”-rázta meg a fejét Mike-,,Még mindíg szeretünk. Nem számít. Scott meleg, vagy nem meleg.”

Scott mosolya visszatért, dupla örömmel. ,,Ez nagyon sokat jelent nekem. Köszi, Mike.” Scott ökölpacsira emelte a kezét, de Mike megforgatta a szemét és egy bratyós ölelésbe húzta Scottot.

Scott egy pillanatra meglepődött, de aztán ő is átölelte Mike-ot, mielőtt elengedték egymást.

,,Mi?”-kérdezte Mike egy gonosz vigyorral. ,,Azt hittem, semmi bajod nem lenne egy bátyós kapcsolattal... egy kis ’férfi a férfin’ akcióval."

,,Jaj ne. Jaj neee.”-mordult fel mosolyogva Scott. ,,Sosem fogom megélni, hogy befejezd, ugye?”

,,Hogy egyszerűen fogalmazzunk: nem.”-vigyorgott Mike-,,Ne aggódj, nem leszek túl... férfias. Hahahaha!”

Mike a hasát fogta. A nevetése hangosabb volt még az animatronicok zenélesénél is.

Scott a szemét forgatva folytatta útját az ebédlőből kifelé. Egypár fej utána fordult, de ezenfelül semmi sem történt, ami különbözött volna a többi naptól. Mintha nem is történt volna semmi. Eközben elhatározta, hogy nem fogja engedni, hogy Vincent közel kerüljön hozzá. Nem fogja engedni, hogy az a szemétláda az útjába álljon. Scott észrevette, hogy egy csapatnyi ember őt bámulja. Visszamosolygott rájuk, mintha semmi rossz nem lett volna ebben a napban.

A nap további része viszonylag normálisan telt el. Scott párszor kapott szúrós tekinteteket és megjegyzéseket, de a legtöbb lepattant róla. Aztán egyszer valaki hozzávágott egy poharat, teli valamilyen üdítővel, amitől az egész ruhája nedves lett, de még ez sem érdekelte túlságosan. Még ez is jóval kevesebb volt, mint amire számított. A pizzéria ugyanannyi bevételre tett szert, mint egy átlagon napon. Hallott pár füttyentést, valaki pedig utánakiáltot, hogy ’f*sszopó’, de ami most a legjobban zavarta, az az volt, hogy az üdítő a haján megszáradt és olyan keménnyé és szálkássá tette azt, hogy egy kádnyi samponra lesz majd szüksége, hogy kimossa belőle.

Mindent egybevéve, őszintén nem érdekelte, hogy az emberek mit gondolnak. Rendben, az kicsit idegesítő volt, mikor valaki utánafütyült, majd kórusban nevetni kezdett egy pár ember, de ezek mind lázadó tinédzserek és 12 éves fiúk voltak. Az idősebb embereket és a vele nagyjából egykorúakat látszólag egyaltalán nem zavarta, ami egy pozitív dolog volt. Végül is, a pocskondiázók közül senki nem állt közel hozzá, és valószínűleg soha az életben nem fogják újra látni, szóval nem számít. Egy dolog biztos volt: nem tudott megváltozni. És ez teljesen rendben volt.

Délután egy talán tíz év körüli lány állt elé. Scott sejtette, hogy valami van – látta a lány szemében, hogy valami megnehezíti a mindennapos életét.

,,Az anyukám azt mondta, hogy te más vagy.”-mondta ártatlan és lassú hangon a lány.

,,Valóban?”-kérdezte Scott és felvonta a szemöldökét.

,,Én is más vagyok.”-válaszolt a lány-,,Down-szindrómás vagyok. Neked mid van?”

,,Őh...”-Scott leguggolt, hogy egy magasságban legyen a kislánnyal. ,,Kérdezd meg anyukádat.”

,,Az anyukám mondta azt is, hogy az emberek néha félnek a másságtól, de ez nem jelenti azt, hogy mi magunknak is félni kellene.”-mondta a lány, nagyon jól és alaposan megválogatva a szavait.

Scott mosolyogva nézett rá. ,,Igen, ez igaz.”-mondta. ,,Egy pillanatra elfelejtettem. Olyan könnyű elfelejteni ezt.”

A kislány bólintott és folytatta: ,,Ennek zavarnia kellene engem, de egyszer az anyukám elvitt egy helyre, ahol voltak más Down-szindrómás gyerekek is, és onnantól kezdve nem zavart a dolog.”

,,Az jó.”-mondta Scott-,,És tudd, hogy ha valamikor mégis csak zavarna, akkor mindíg jöhetsz és beszélgethetünk róla.”

,,Ruby! Hát itt vagy!”

A kislány szembe fordult a nővel, aki éppen akkor rohant oda, holtsápadt arccal.

,,Hála az égnek, hogy megtaláltalak! Azt hittem... hogy... azt, hogy... tudod, hogy ez milyen hely.”-A nő szemei Scottra vándoroltak. Egy pillanatig csend volt, majd a nő arcán egy megértő és őszinte mosoly áradt szét. ,,A nővérem is... meleg.”

Scott fölegyenesedett, visszamosolyogva a nőre. ,,A lányod gyönyörű. Ne hagyd, hogy elfeledkezzen erről.”

Egy ideig így maradtak, beszélgetve egymásról és a másságról, amég végül a nő ezt mondta: ,,Hát, örülök, hogy beszéltünk. Légy erős, innentől már csak jobb lesz. Bízz bennem.”

,,Az leszek”-mondta Scott-,,És köszönöm.”

Majd újra leguggolt, és az egyik kezét Ruby vállára tette. ,,Mi mások vagyunk Ruby, és pont ettől vagyunk különlegesek. Ettől a különlegességtől leszünk pótolhatatlanok, és ez a pótolhatatlanság az, amitől jobb emberek leszünk. A másság nem egy hátrány, hanem épphogy egy nagyon jó tulajdonság; talán a legjobb, amit kaphatsz. Erre mindíg emlékezz.”