Set Up | fordítás

Az ő animatronicja

Scott egyenesen rohant a sötét folyosón. Az elméje csak úgy pörgött. Mit tett? Elhagyta a biztonságot nyújtó irodát, hogy kövesse egy gyerek hangját, aki valószínűleg nem létezik. Egy pillanatra megállt, azon rágódva, hogy mégis visszafordul, de aztán...

Segítség... Hát nem hall engem senki...?

A lelkiismerete győzött. Hallotta egy gyerek hangját, amint az segítségért kiált. Igen, meg volt a lehetősége, hogy valóban nem létezett, de hallotta a hangját, és az hogy lenne lehetséges, ha nem létezne?

Inkább érezte, mintsem hallotta, ahogy Vincent követi.

„Nem érdekel mit mondasz, akkor sem megyek vissza.”-mondta Scott. Hangosan beszélt, így próbálva megszabadulni a félelmétől, de a hangja szinte elveszett a falak közt, és így még jobban érezte a magányosságot.

„Tudom.”-Vincent hangja valahonnan mögüle jött-„Nem is azért vagyok itt. Segíteni jöttem. Megyünk, megnézzük azt a helyet, ahol úgy gondolod, hogy a gyerek van, aztán visszamegyünk az irodába. Megegyeztünk?”

„De akárhol le-„

„Három halott ember rosszabb, mint egy, Scott. Megegyeztünk?”

Scott legyőzötten sóhajtott. „Megegyeztünk. Az ebédlőben nincs. Nézzük meg talán... a Kalóz Öblöt. Az egyetlen animatronic, aki ott van, az Foxy, és ő amúgy is üzemen kívül van.”

Vincent megállt, majd bólogatott. „Igazad van, ez egy jó ötlet.”

Scott vett egy nagy levegőt és belépett az ebédlőbe. Freddy, Chica és Bonnie szemei egyenesen rá néztek, és ez nagyon nem tetszett neki. Tudta, hogy csak robotok. Tudta, hogy gyorsabban tud futni náluk, és amúgy is csak egy halom fémalkatrész mindegyik. De mégis... mintha mégiscsak lett bennük volna valami... emberi.

Olyan gyorsan átverekedte magát az ebédlőn, amilyen gyorsan csak tudta, miközben az esze bégig azon járt, hogy befordul a sarkon, és látja, ahogy egy gyereket éppen megölnek-

Hirtelen megállt, aminek az lett a következménye, hogy Vincent nekiment. „Oof- Mi van?”

Scott Vincent felé fordult, suttogva. „Mi van akkor, ha tényleg megölik azt a gyereket? Mi van, ha a gyilkos tényleg itt van, ebben az épületben?”

Vincentnek minden önuralmára szüksége volt, hogy ne mondja azt, hogy ’lehet, hogy tényleg itt van’, de ehelyett végül csak ennyit mondott: „Akkor majd ellátom a baját. De most húzzunk bele, vagy a robotok el fognak kapni.”

Scott szkeptikusan nézett rá, majd bólintott egyet. „Végül is tökmindegy. Mit is mondott Oliver? Valami olyasmit, hogy ’ezer év múlva
amúgy is halottak leszünk.’”

„Oliver?”-Vincent hirtelen felélénkült. „Nem mondtad, hogy volt egy Oliver is. Ki az az Oliver?”

Scott hitetlenkedve nézett Vincentre. „Miattad fognak megölni minket. Mostmár tényleg menjünk...”-mondta Scott, és újra elindult a Kalóz
Öböl irányába.

Vincent mögötte lopakodott, teljesen hangtalanul, mint egy árnyék. Ha nem lett volna szeme és szája, egyáltalán nem lehetett volna észrevenni, hogy ott van.

Scott egy másodpercre megállt a terem előtt, majd bedugta a fejét.

Végigmérte a szobát. A fekete-kék szőnyeg, a lila, sárga csillagos függöny... teljesen üres volt a helyiség. Scott csapdában érezte magát. „Oh ne...”

Vincent is bekukkantott a szobába Scott mögött, suttogva. „Chica az ebédlő felöli folyosón van, Bonnie pedig a keletin. Addig nem tudunk elmenni, amég valamelyikük el nem mozdul.”