Set Up | fordítás

Bocsánatkérések

(Fanart: TWD2001)

Pontosan mennyi samponra van szükséged, hogy egy pohárnyi limonádét kimoss a hajadból?

A válasz, hogy sok. Nagyon sok.

Scottnak háromszor kellett átmosnia a haját ahhoz, hogy eltűnjön belőle az üdítő, de az illata még mindíg olyan volt, mint egy friss ananász és citrom. A samponos doboz félig üres volt; és Scott arcát, haját és mellkasát ellepte a hab. Mégis miből van egy ilyen ital!? 10% ragasztó és 90% cukor.

Kétszer is eszébe jutott, hogy levágja a haját. Ilyen durva volt a helyzet. De Scott hamar meggondolta magát mindkétszer; ugyanis a haja volt az egyik legjobb adottsága. Selymes, sűrű és erős, és az istenért is, ha holnap egy elrontott hajvágással kellene dolgozni mennie, megőrülne.

Egyszer, de csak egyetlen egyszer azon morfondírozott, hogy benne hagyja az egészet. Talán el tudna viselni egy Mohikán-hajat, de attól még mindíg tiszta kemény és limonádés lenne. Minden, amire ekkor gondolni tudott, az az volt, hogy a hangyák éjszaka kiszagolják a cukrot a hajában, és belemásznak a fülébe.

Nem is kell mondani, hogy igen gyorsan elvetette az ötletet.

A negyedik adag sampon után, mikor kimosta a szappant a hajából, az végre újra a szemébe lógott, ahogy szokott. Megkönnyebbülten sóhajtva gyorsan átdörzsölte egy kis kondícionálóval, majd kilépett a zuhanyból. Elővette a kedvenc, legpuhább törölközőjét és a dereka köré tekerte.

Miután a fürdőszobából is kilépett, elővette a második kedvenc farmerját (igen, az első kedvence még mindíg Vincentnél volt, és a francba is, megtarthatta) és felvette. Mivel úgy vélte, hogy egy pólóhoz mégiscsak túl meleg van, ezért – miután megtörölte a haját – csak átdobta a törölközőt a vállán és kiment a nappaliba.

Épp leült volna a kanapéra, hogy kényelembe helyezze magát és bekapcsolja a TV-t, de ekkor megszólalt a csengő.

Scott sóhajtott egyet és az ajtóhoz kullogott. Egy percre megállt előtte, beletúrt a hajába, majd kinyitotta az ajtót.

Majdnem rácsapta Vincent arcára, amint meglátta.

Majdnem.

Ehelyett egy unott sóhajjal felnézett a férfira és áthelyezte a testsúlyát az egyik lábára. ,,Mit akarsz?”

Vincent nem válaszolt azonnal, ehelyett fehér szemeivel végigmérte Scott még mindíg vizes, épp-most-jöttem-ki-a-zuhany-alól meztelen felsőtestét. ,,Én, uh... elnézést kérni jöttem.”

,,Aham, elnézést kérni tőlem, vagy a hasamtól?”-kérdezte Scott, áthelyezve a testsúlyát a másik lábára és összefonta a karjait a mellkasa előtt, hogy Vincent figyelmét az arcára irányítsa.

Vincent felemelte a tekintetét és újra Scott szemeibe nézett. ,,Uhmm, természetesen tőled.”-mondta, majd előhúzott a háta mögül egy csokor rózsát. ,,Bocsáss meg Scott.”

Az éjszaka hűvös volt. Vincent egyenesen Scott szemeibe nézett, és Scott érezte, ahogy megremeg a teste, és nem csak a hidegtől. Scott elkapta a tekintetét. Nem kellettek szavak. Csak álltak egymással szemben, a másikat méregetve.

Perc a perc után, Scott érezte, ahogy eltűnik a dühe. Lassan érezte, ahogy a harapós kedve is átalakul. Hiába hívnánk hangulatingadozásosnak, de... nem tudta megállni, hogy ne kezdjen szimpátiát érezni az előtte álló férfival. Mindezt megtenni, virágokat venni, majd eljönni, hogy szemtől szemben kérjen bocsánatot.

Egy udvarias mosoly jelent meg Scott arcán. ,,Köszönöm a virágokat.”-suttogta Scott-,,Megszagolhatnám őket?”

Vincent előrenyújtotta a csokrot Scott felé, aki az egyik ujjával megérintette a legközelebbi virágot. Felnézett Vincentre.

És ekkor egy csomó minden történt egyszerre.

Scott mosolya eltűnt, felegyenesedett, majd olyan erővel becsapta az ajtót, hogy az egyből levágta a virágok fejét, és épphogy csak elkerülte Vincent orrát. Pár virág feje a földre esett.

,,Te idióta barom!”-üvöltötte Scott-,,Azt hitted, hogy csak idejössz, a kezembe nyomsz egy kibaszott csokor rózsát és bocsánatot kérsz, és akkor rögtön megbocsátok neked!? Hát képzeld, ez nem az, amire számítottál! Ha még egyszer meglátlak a házamnál te szemét, esküszöm, hogy azonnal kiverem azt az átkozott vigyort a nagy pofádból!”

,,Scott, én-’’

,,Ne ’Scott én’-ezz nekem itt, te szemétláda! Fogadni mernék, hogy azt gondoltad, hogy elveszem a kibaszott virágaidat, boldog leszek, és az estét a halószobában fejezzük be, ruha nélkül!!! Nem erre gondoltál, he!? Valld csak be!”

Az ajtó másik oldalán csend volt. Scott úgy nézett az ajtóra, hogy az majdnem megsemmisült.

,,Azt a k*rva, dehogynem gondoltad!”

,,Az a helyzet, hogy egyál-’’

Scott az öklével belevert ajtó melletti falba. Egy kis mélyedés keletkezett a vakolaton és Scott érezte, ahogy a fájdalom szétárad az öklében. ,,Nem hiszlek el, te utolsó anyaszomorító barom! Ma láttam ezeket a virágokat a leárazáson, és ha egy kicsit is érdeklődtél volna, tudhatnád, hogy kibaszottul allergiás vagyok a rózsákra!”-ahogy beszélt, érezte, hogy a szájpadlása elkezd bedagadni. Nagyszerű. Egy tökéletesen elcseszett este.

,,Az én hibám.”

,,A te hibád!? A te hibád!? Az egész nap ez volt, nem? A ’te hibád’!?”

,,...azt hiszem, hogy ezek szerint még nem vagy túl rajta.”

,,A rohadt életbe!”

Újra csend volt az ajtó másik oldalán.

Az adrenalin hamar elhagyta Scottot, egyedül hagyva a fájdalmat és a kínt, egy nagy, vérző kupacban. Scott az ajtónak nyomta a fejét. Még mindíg nagyon dühös volt. Még mindíg tudott volna üvölteni; csak üvölteni és sosem abbahagyni. De egyben elkeseredett is volt, és ez pillanatnyilag győzött a többi érzelme felett. Az egyetlen dolog, ami vigaszt nyújtott számára, az az volt, ahogy a lelki szemei előtt látta az ajtaja előtt álló Vincentet, meglepett zavarodottsággal az arcán és szakadt viragokkal a kezében.

,,Menj el, Vincent.”-mondta Scott halkan.

,,Bocsáss meg.”-szűrődött át utoljára Vincent hangja az ajtón, majd csak lepéseket lehetett hallani, ahogy Vincent egyre távolodott. Elment.