Amióta újra megláttalak ||Taekook ||

4. rész

A döbbenettől és az ijedtségtől azzal a lendülettel majdnem vissza is csaptam, de Ő gyorsabb volt, még időben megfogta az ajtót, majd a csuklómhoz nyúlt és kihúzott a férfi mosdóból.

Nem tudom mióta állhattunk már ott, a férfi mosdó előtt, de a csuklómon levő keze még mindig erősen szorított. Még tudtam volna pár percig csak a gyönyörű íriszeit nézni, de éreztem, hogy a kezembe lassan nem áramlik már vér, így megtörtem a csöndet. -Taehyung...a..a kezem.. - pillantottam az említett testrészem felé. Ő is odakapta a fejét, majd gyorsan elengedte a kezemet és az osztály felé indult. Nem hagyhattam, hogy csak úgy visszasétáljon, ezért utána nyúltam és jelenleg én szorítottam a csuklóját, ezzel maradásra bírva őt. Lenézett a kezünkre, majd keserű mosollyal a száján emelte tekintetét rám. Annyi mindent akartam neki mondani, azt, hogy mennyire sajnálok mindent, azt, hogy sosem felejtettem el őt, és hogy mindig nagyon bántott a dolog, azt, hogy Ő volt az első legjobb barátom, és a játszótéri kalandjaink felejthetetlenek számomra, de egyszerűen képtelen voltam megszólalni. Ahogy megláttam azt a keserű mosolyt a szája szélén, a szívem kismillió darabra esett szét. Bár az okát ugyan nem tudtam, de nagyon megrémültem. Még sosem váltott ki Senki és Semmi ilyen émelyítő hatást belőlem, mint Ő. Ezt nem tudtam hova tenni, szóval úgy gondoltam, jobb lesz menekülőre fognom, még mielőtt újra előbukkan egy könnycseppem. Elengedtem márványcsuklóját, megfordultam, és meg sem álltam hazáig.

Fogalmam sincs, hogy mi üthetett belém. Legutoljára talán 5 évesen sírtam, akkor is csak azért, mert kiejtettem a fagyit a kezemből. Akkor sem sírtam, mikor Apám elhagyott minket és akkor sem, amikor elköltöztünk Puszanból. Mindig erősnek mutatkoztam Anyám miatt. De ma... ma egyszerűen csak a sírás ment, semmi más. Amint bezártam a házajtót, újra előtört belőlem a zokogás. 12 éve nem sírtam, és most ezen 12 év minden fájdalmát kiadtam magamból. Miután elfogytak a könnyeim, erőtlenül rogytam le az ágyamra. Ki gondolta volna, hogy a könnyek potyogtatása ilyen fárasztó is tud lenni. Azt hiszem gyorsan elnyomhatott az álom. Viszont sokáig nem tudtam pilláimat pihentetni, ugyanis valaki rátenyerelt a kapucsöngőnkre. A szívem nagyot dobbant. Mi van, ha Ő csönget? Mit fogok majd Neki mondani? Gyorsan lesiettem az ajtóhoz, de mielőtt kinyitottam volna, még gyorsan vetettem magamra egy pillantást a tükörben. Felduzzadt arc, vörös szemek.. De legalább a hajam jól állt. Rövidke állapotfelmérésem után kinyitottam az ajtót. 5 aggódó szempárral találtam szembe magam. Nem is értem, hogy hogyan gondolhattam azt, hogy Taehyung fog majd az ajtó előtt állni. 8 éve nem beszéltünk egymással, meg hát honnan is tudhatná, hogy hol lakom? Buta Jungkook, hogy is gondolhattad ezt? -Még meddig szándékozunk itt, az ajtóban ácsorogni? Beengednél minket? - kérdezte szúrós szemmel Yoongi, majd kicsit arrébb lökve engem az ajtóból, lazán besétált a nappaliba, és levetette magát a kanapéra. -Elhoztuk a táskádat, - mosolygott rám Namjoon, miközben ő is belépett a házba - meg lejegyzeteltem neked a fontosabb tudnivalókat, amiket az Ofő mondott, a noteszedbe írtam, ha nem gond, az is benne van a táskádban. - Egy mosollyal a számon köszöntem meg barátomnak a jegyzeteket, majd a többieket is beengedve, mind helyet foglaltunk a nappaliban levő kanapén és két fotelben. - Az új srác.. valami T betűs, hogy is hívják? Taehyung, ja igen, Taehyung, ő mondta, hogy nagyon fájt a fejed, és hogy talán lázad is van, ezért inkább hazajöttél. - szólalt meg pár percnyi csönd után J-Hope. Lázas vagyok, fáj a fejem? Ezt mondta volna? Szívem önkéntelenül is elkezdett hevesebben verni. Beszélt rólam, ès miközben beszélt rólam, kénytelen volt rám gondolni... Mi a szar van veled Kookie? Miért dobogtatja meg ez a kis semmiség így a szívedet? Hm.. talán tényleg beteg vagyok. - Hahóó, itt vagy? - egy aggódó Jin fejet pillantottam meg az arcom előtt - Jungkook, te nagyon meleg vagy, van itt valahol lázcsillapító? - tapasztotta kezét a homlokomra, majd rögtön rohant is a konyhába, valamiféle gyógyszer után kutatva. - Ne aggódj Jin, az előbb vettem be egyet, csak még biztos nem fejtette ki a hatását. - kamuztam barátomnak. - Haver, alighogy elkezdődött az év, máris kidőlsz? Mi lesz veled így a vizsgaidőszakokban? - kérdezte röhögve Jimin, de azért az ő szemében is megpillantottam egy kis aggodalmat. Reagálni már nem tudtam, mert jött az újabb kérdés, most Yoongi szájából. -Amúgy már nem azért, de mi a szart csináltatok ti az új gyerekkel kint a folyosón, közel 25 percen át? Ismered talán? - 25 percig?! Jesszusom... eddig bele sem gondoltam abba, hogy talán végighallgatta az egész bőgő rohamomat. Megszédültem, muszáj voltam a karfába kapaszkodni, mert attól tartottam, hogy máskülönben leesek onnan. - Jól vagy Jung? - kérdezte Mon engem vizslatva. -Ami azt illeti, nem, egyáltalán nem. Talán jobb lenne aludnom egyet. Nagyon köszönöm, hogy átjöttetek, de nagyon gyengének érzem magam, ezért most inkább lepihenek. - Szerencsére rögtön vették is a lapot, és szó nélkül indultak is az ajtó felé. Mindenkivel lepacsiztam, és már épp csuktam is volna be az ajtót, amikor Jin gyorsan visszafordult felém, és ezt tátogta: -Ha beszélni akarsz róla, csak hívj! - Elmosolyodtam, majd bólintottam egyet. Visszacsuktam az ajtót, és felmentem a szobámba. Jin mindig is átlátott rajtam, ahogyan most is. Tudta jól, hogy nem feltétlen a betegség a bajom, hanem valami más... Vagy inkább Valaki más. Szerencsére a fáradtság, és az időközben kialakult lázam nem engedte, hogy sokáig rágódhassak a ma történteken, mert elnyomott az álom...
Meg is érkeztem Nektek az Új résszel!😊Szerencsére laza hetem van, ezért igyekszem majd minél több részt megírni és lehetőleg publikálni is..
Megfogadtam, hogy nem fogok minden fejezet után egy külön kis regényt írni..😅 De azt akkor is el szeretném mondani nektek, hogy mennyire sikerült feldobnotok a Napomat!!😍Reggel felkelek, automatikusan nyúlok a telefonomért, és rögtön két nagyon aranyos komment fogad!❤️ Lehet, nem nagy számok ezek, de nekem akkor is nagyon jól esik, hogy 3napja kezdtem el írni, de már is ennyi szavazatot kaptam és ilyen aranyos kommenteket!!❤️😍 Nagyon Köszönöm Nektek!!💞
Remélem, ez a rész is elnyerte a tetszéseteket!😊 Építőkritikákat és igazából bármilyen véleményt szívesen fogadok!😄😊