-Az emberek változnak Kookie, és te nem tudsz ez ellen mit tenni. Nem tudod Taet megváltoztatni, bármennyire is szeretnéd.
-Én nem megváltoztatni akarom Őt, csak visszahozni az életbe. Azt akarom, hogy tudja, én szeretem.
[A történet befejezett, j...
A mező közepén most egy hatalmas fenyőfa állt, teleaggatva mindenféle színes díszekkel. Ahogy közelebb lépkedtem, megpillantottam két kisfiút, akik a fa alatt játszottak. Mosolyogva ültem le melléjük, és figyeltem, ahogy szórakoznak. - Hyung! - szólalt meg egyszer csak a kisebbik - Én még oda sem adtam neked az ajándékodat..izé, tessék itt van. - nyújtott át a társának egy kis zacskót, amit az idősebbik érdeklődve fogadott el, majd rögtön ki is bontotta a kis csomagot. - Jungkookie, - ölelte át vigyorogva a kisebbik, sötét hajút - Nagyon tetsziik! Te csináltad, ugye? Mostantól mindig hordani fogom! - szorította oda mellkasához a nagyobbik a kis fagyöngyökből álló karkötőt boldogan.
- Karkötő.. - motyogtam zavartan, miután felnyitottam a pilláimat. Körbe pillantottam a helyiségben, majd tekintetem rögtön a Húgomra és Taere vándorolt, akik a karácsonyfát díszítették nagy serényen. - Ügyesek vagytok! Nagyon szép lett! - mosolyogtam rájuk, miközben mögéjük lépkedtem és átkaroltam Szerelmem derekát. - Felkeltél Hercegnő? - kuncogott rám Taehyung, miközben megfordult ölelésemben, és ajkaimra hajolva adott rájuk egy aprócska csókot. Khm...legalábbis annak indult, de aztán nem tudtunk leállni, ugyanis Tae beleharapott alsó ajkamba, és átférkőzött nyelvével párnácskáim között, ezzel egy elég szenvedélyes táncra kérve fel ízlelőszervemet. Hyungom, kezeivel besiklott az ingem alá és derekamat kezdte el simogatni hideg ujjaival, míg én hajába kapaszkodtam bele, és úgy húztam még közelebb magamhoz, persze ha ez egyáltalán lehetséges. - Hé, hé, hé gyerekek! - szakította félbe heves nyelvcsatánkat Édesanyám hangja - Nem hiszem el, hogy két percet nem tudtok kibírni anélkül, hogy egymás szájában ne lógnátok! - szidott le minket játékosan és csak akkor láttam meg, hogy mögötte áll Taehyung Nagymamája, aki mosolyogva figyel bennünket. - Mi lenne, ha asztalhoz ülnénk és ennénk, hm..? - szólalt meg a kedvesen az idős asszony, és intett, hogy kövessük őt az ebédlő felé.
A vacsora kellemes hangulatban telt. Sokat beszélgettünk, nevetgéltünk és nosztalgiáztunk régi, kisgyermekkori történeteken, akárcsak egy igazi család. Néha Taehyunggal küldtünk egymás felé egy-egy lopott, szerelmes pillantást, és néha egy-egy titkos érintés is történt közöttünk. Mikor például teljesen "véletlenül" egyszerre nyúltunk a sótartó irányába, vagy mikor leverte a szalvétáját, és miközben lehajolt érte, apró puszikkal lepte el az oldalamat és a lábamat.
A vacsora befejeztével letelepedtünk a Nappaliban, a karácsonyfa köré, és kezdetét vette az ajándékozás. Mi, Taehyunggal úgy egyeztünk meg, hogy nem veszünk egymásnak ajándékot, tehát miután átadtam a meglepetéseimet Anyuéknak és Tae Nagymamájának, elégedetten ültem vissza a helyemre. Én is kaptam egy pár ajándékot, amiknek nagyon örültem természetesen, de úgy éreztem, hogy a legnagyobb ajándékot már úgy is megkaptam.
Taehyung egyszer csak felemelkedett mellőlem a földről és a kezét nyújtotta. - Nem megyünk ki egy kicsit a teraszra? - mosolygott rám édesen, miközben felhúzott a szőnyegről. Fél perc elteltével már nagy kabátban álldogáltunk a teraszon, egymással szemben. - Nem tudom, hogy mennyire emlékszel arra, hogy mi történt a 11 évvel ezelőtti Karácsonyunkkor.. -kezdte, majd miután látta, hogy értetlenül pislogok rá, folytatta is - Azon a karácsonyon kaptam tőled valamit, amit azóta sem volt szívem levenni. Bár akkor még kicsik voltunk, meg minden... - kezdett el zavartan magyarázkodni, nekem pedig kezdett leesni, hogy miről is beszél. Szemeimbe könnyek szöktek - Szóval..izé, lehet, hogy már kinőttünk ebből, meg minden, de engem.. Szóval izé, engem örömmel töltene el, ha te is viselnél magadon valami olyat, ami azt jelzi, hogy összetartozunk...örökre - tette hozzá halkan az utolsó szót, miközben félve felpillantott könny áztatta szemeimbe, és felhúzta a kezemre a kis, fagyöngyökből készült karkötőt. - Ennyire béna lett? - kérdezte kínosan nevetve, miután már két perce csak meredtem a kezemen levő karperecre, miközben a szemeimből még mindig folytak a nagy krokodil könnyek. - Taehyung.. - néztem rá, miközben közelebb léptem hozzá - Bár tudom, hogy ez tényleg nem egy film, hanem a valóság, - merültem el teljesen íriszeiben, majd suttogva folytattam - de attól még a befejezése pont olyan meseszerű és gyönyörű, akárcsak a filmekben.. - mosolyodtam el bágyadtan, amit ő is viszonzott természetesen, majd két keze közé fogta az arcomat, és egy hosszú, érzelmekkel teli csókba invitált, amiben azt hiszem, mindent elmondtunk egymásnak.
Taehyung és én, sosem voltunk igazán a szavak emberei. Mindig inkább tettekkel fejeztük ki érzéseinket. De talán, ez nem is olyan nagy baj. Hiszen akárhányszor szavakkal próbáltunk kommunikálni, mindig csak elrontottuk a köztünk levő helyzetet. Azon a napon is a tettek hoztak minket össze, és a tettek miatt tudtunk végül egymás mellett kikötni. Hogy meddig, vagy hogy hogyan folytatódott a mi kis mesénk? Azt szeretném rátok bízni... Hiszen a mi kis filmes elemekkel tarkított valóságunk, természetesen nem zárult le azon az estén, ó hogyne! Hiszen csak akkor kezdődött.
Amióta újra megláttam őt, miközben belépett az osztálytermünkbe az osztályfőnökünk után... Már akkor éreztem, hogy a kis Világom fenekestül fel fog fordulni, és hát, milyen jól is éreztem! Azon a szeptemberi napon, visszakaptam azt az embert, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Hogy ez a sors, vagy Isten akarata-e? Nem tudhatom... Minden esetre, azon a napon, új fejezet kezdődött az életemben, egy olyas valakivel az oldalamon, aki attól a naptól fogva, életem könyvének minden egyes oldalán, főszerepet kapott.
Kim Taehyung...
Minden egyes filmkockát együtt éltünk meg, még akkor is, mikor nem állhattunk egymás mellett, fizikai értelemben... Az én filmem főszereplője, mindig is csak Te voltál, és természetesen leszel is. Hiszen a mi történetünk már azon a meleg, nyári napon egybefonódott vég érvényesen, mikor is meghallottam édes nevetésedet a csúszda irányából.
Hát..ide is elérkeztünk..❤️ Őszintén, elég nagy bajban voltam, amikor azon gondolkodtam, hogy mi legyen az Epilógusban, ezért az esetleges kuszaságért bocsánatot kérek!😔🙏🏽 Ebbe még bele kell jönnöm..😅 Megfogadtam, hogy most nem fogok sokat érzelgősködni, azt inkább az egy-két napon belül érkező Utószóban fogom megtenni...😄😭 Csak annyit szeretnék mondani, hogy Nagyon Szépen Köszönöm, hogy itt voltatok Velem, és végig követtétek életem első hosszabb történetét!!❤️❤️ Nagyon Hálás vagyok Nektek!!❤️🙏🏽 Na de, most be is lakatolom a számat, mert akkor mi marad az Utószóba?😅 Azért még egy GIF-et szeretnék Nektek idecsatolni, ami nekem az egyik kedvenc TaeKook momentumom és egy kicsit illik is az Epilógushoz😊❤️:
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
