Amióta újra megláttalak ||Taekook ||

15. rész

-Feküdj ide mellém, kérlek...A vér szinte másodpercek alatt a fejembe szökött, és az arcom színe egy Ketchupéval vetekedhetett.  -Kérlek.. - suttogta elhalóan. Nem sokat tétováztam, odasétáltam az ágy másik oldalára, majd ugyan tartva tőle a távolságot, hanyatt feküdtem mellé. Ő felém fordult és kótyagos, félig már csukott szemekkel nézett rám. - Aludnod kéne.. - suttogtam alig hallhatóan, íriszeim íriszeibe fúrva.  - Tudod Jungkook, gyönyörű vagy! Erre már egészen kis korunkban rájöttem. Amikor először találkoztunk, tulajdonképpen azért mentem oda hozzád, hogy közelebbről is megnézhessem az arcodat.. - suttogta mosolyogva - Mindig irigyeltem elképesztő vonásaidat. Ha tudnék rajzolni, már biztos megörökítettem volna őket... Azokat a gyönyörű vonásokat.. - megakartam szólalni, de képtelen voltam. Egy hang sem jött ki a torkomon. - Jungkook, én nagyon szomorú voltam, miután elmentél. Nem ettem, nem ittam, és Anyáék nagyon meg voltak ám ijedve emiatt. - itt egy pillanatra elcsuklott a hangja, de folytatta - Egyik nap nagyon rosszul lettem, és összeestem az iskolában. A szervezetem nem bírta tovább, és kezdte felmondani a szolgálatot. Mentőt hívtak értem a suliba, és a kórházba szállítottak. Hiába mondtam a mentősöknek, hogy nekem csak a barátomra van szükségem, és hogy vigyenek hozzá, mintha meg sem hallották volna. Mondjuk, hang nem jött ki a torkomon, mert túl erőtlen voltam. Biztos amiatt nem hallottak meg.... - itt egy kicsit elmélázott, majd folytatta - Miután Anyáékat értesítették, rögtön autóba szálltak és siettek hozzám be a kórházba... - nagy sóhajt vett - Bárcsak taxit hívtak volna... Akkor, akkor még most is itt lehetnének Velem.. - egy könnycsepp gördült végig az arcán, majd még több. Teljesen le voltam sokkolva. Mindenről csak én tehetek! Ha nem megyek el, vagy legalább szólók Neki, hogy elköltözünk, akkor nem kerül kórházba és a szülei sem halnak meg! Belül teljesen összeomlottam. Eddig azon gondolkodtam, hogy vajon mi bánthatja, és, hogy Ki tette tönkre annyira, hogy emiatt rendszeresen bántja magát és meg akar halni. Megfogadtam magamnak, hogyha megtudom ki az az illető, kicsinálom. Sosem voltam egy erőszakos típus, de kész lettem volna akár arra is, hogy megöljem azt a rohadékot, aki ezt tette Taehyunggal. De álmomban sem sejtettem, hogy az az utolsó féreg én vagyok. Gyűlöltem magam, amiért ezt tettem ezzel az Angyallal. Nem bírtam a szemébe nézni, bőröm égett a belülről jövő, maró fájdalomtól és kíntól. Hogy nézzek ezután a szemébe? Levegőre volt szükségem és arra, hogy minél távolabb kerüljek Mindentől. Óvatosan rápillantottam még mindig nedves szemeire, amikkel engem fürkészett... Aggódóan.. Istenem, csak ezt ne! Nem aggódhat értem... egy utolsó szemét miatt.. Hiszen minden fájdalmának és nyomorúságának oka én vagyok! Miután a szülei meghaltak, teljesen lezüllött, drogozott és rossz társaságokba keveredett. Meg persze el kezdte vagdosni magát. Emiatt költöztek ide, a fővárosba, ugyanis a Nagyija úgy gondolta, hogy jót tesz majd Taenak az új környezet.

Undorodtam magamtól, és ziháltan kapkodtam levegő után.   -Jungkook, jól vagy? - kérdezte kétségbeesetten az Angyalom.     - Mennem kell..ihn-.nem..mhost... - suttogtam fuldokolva... Saját magamtól fuldokolva.    -Így nem hagyom, hogy elmenj! - mondta határozottan, és már cseppet sem látszódott rajta az iménti fáradtság és bánat. Előbbi szavaival mit sem törődve, kipattantam az ágyból, felkaptam a táskámat és az ajtó felé loholtam, de Ő gyorsabb volt, és utamat állta.    -Kook, miért hagysz ismételten el? - kérdezte csillogó szemekkel, és újabb könnyek jelentek meg arcán. Nem bírtam nézni, hogy megint miattam sír.    -Taehyung... tönkre tettem az életed.. - mondtam alig hallhatóan, mire ő kikerekedett szemekkel nézett rám.  -Jungkook, ugye, ugye te nem ma... - mielőtt befejezhette volna kérdését, finoman arrébb löktem az ajtóból és a kijárat felé robogtam, majd amint kiértem az utcára rohanni kezdtem.

Már erősen sötétedett, mikor abba hagytam a futást. Egy, az utcánkhoz közeli Parkban voltam. Bár sokáig loholtam össze-vissza, nem jutottam valami messzire. Lerogytam egy közeli padra. Telefonomat előhúztam zsebemből, és inkább ijedten vissza is raktam oda. 15 nem fogadott hívásom volt Anyától. Tudtam, hogy ezért még nagyot fogok kapni, de akkor sem indultam rögtön haza. Kellett még egy kis idő, hogy rendezzem magamban gondolataimat. Már megbántam, hogy ott hagytam Taehyungot, miután úgy kitárulkozott előttem. De az egyre jobban mardosó bűntudatom miatt képtelen voltam ott maradni nála. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy minden kapcsolatot megszűntetek vele, de ezt gyorsan el is hessegettem. Hogy is juthatott eszembe az, hogy ismét magára hagyjam? Képtelen is lennék arra, hogy elkerüljem mostantól. Ennek persze több oka is van. 1. Egy osztályba járunk.  2. Egyszer már elhagytam, és mi lett az eredménye..  3. Megfogadtam, hogy boldoggá teszem őt.  És a 4., ami a legfontosabb, az, hogy teljesen, reménytelenül belé zúgtam. Szerelmes vagyok belé.

Éjfél után nem sokkal értem haza. A házban teljes sötétség és csend honolt. Először belestem a Húgomhoz, aki édesen szunyókált. Legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy megölelgethessem - mostanában annyira elhanyagoltam őt - de nem volt szívem felébreszteni. Tovább haladtam az ajtók előtt, majd egy nagy sóhaj kíséretében beléptem Anya szobájába és odaosontam az ágyához, hogy egy puszit leheljek homlokára.  -Jungkook - nyöszörögte félálomban.   -Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni..  Meg persze a frászt sem akartam rád hozni az eltűnésemmel. - tettem hozzá, nagy kiskutya szemek kíséretében.   - Most túl aranyos fejet vágsz, plusz nagyon fáradt is vagyok, de ne hidd azt, hogy nem fogsz még kapni ezért - majd hátat fordítva nekem, aludt tovább. Halkan felkuncogtam, majd a fürdő felé vettem az irányt, gyorsan letusoltam, majd beérve a szobámba, gyorsan rávetettem magam az ágyamra. Még mielőtt elnyomott az álom, azon gondolkodtam, hogy írjak-e Taenak egy SMS-t, amiben bocsánatot kérek tőle, amiért úgy ott hagytam, de nem akartam felkelteni, szóval inkább elvetettem az ötletet, és úgy voltam vele, ráér most már az a bocsánatkérés délutánig is.

Én hülye..miért nem írtam meg akkor azt a nyomorék SMS-t?!

Sziasztok!!😁 Itt is vagyok az új résszel, remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket!!😊💗
Nagyon Szépen Köszönöm Nektek a több, mint 1000 megtekintést, a rengeteg szavazatot és a sok pozitív kommentet, amiket tőletek kaptam!!❤️ Nagyon jól esik!!❤️
❤️Kellemes Vasárnap Estét Kívánok Nektek!!❤️