Amióta újra megláttalak ||Taekook ||

23. rész

Miután hazaérkeztünk, mindketten megálltunk az előszobában, hogy lekapjuk cipőinket, majd miután én végeztem, indultam is volna a nappaliba, ám a csuklómat megmarkoló ujjak ebben megakadályoztak. Kérdő tekintettel fordultam vissza Taehyung felé, és kissé ideges hangnemben szóltam hozzá. - Most meg mi van? - enyhén agresszív stílusomtól kissé meghőkölt, és elengedte csuklómat. Egy pillanatra mintha elgondolkodott volna azon, hogy mégis mit kéne jelen esetben válaszolnia, én pedig ezt kihasználva, ott is hagytam Őt, és a konyha felé vettem az irányt, hogy valami innivalót keressek magunknak.

Egy tálcával a kezemben érkeztem vissza a nappaliba, és meglepetten konstatáltam, hogy Taehyung még mindig az előszobában áll és az imént levetett cipőit vizslatja. - Nem jössz? - kérdeztem nem túl kedves hangon, amin jómagam is meglepődtem. Hihetetlen düh fortyogott bennem, de ezt azért nem szegény Taen kellett volna levezetnem. Rögtön elfogott a bűntudat, ezért felálltam az ülőalkalmatosságról és Taehyung elé sétáltam, majd óvatosan megfogva csuklóját, mintha bármelyik pillanatban eltörhetne - akkor még nem tudván, hogy tényleg bármikor darabokra eshet - magam után húztam a nappaliba és leültettem magam mellé a kanapéra. - Tessék, frissen csavart narancslé. - mondtam mosolyogva, majd felé nyújtottam a pohár nedűt. Halvány mosollyal az arcán biccentett egyet, majd megfogta a poharat és meghúzta az üdítőt. - Ennyire szomjas voltál? - kérdeztem nevetve, de rögtön abba is hagytam, ugyanis mikor szemeibe néztem, azok mintha könnyektől csillogtak volna. - Th..Tae...mi a baj? - néztem rá aggódva. Eddig még semmi baja nem volt! A suliban még tök vidáman kérdezte, hogy indulhatunk-e, viszont azóta, mintha kicserélték volna. - Megbántottalak? Ne haragudj, nem akartam bunkó lenni, csak stresszelek a közelgő félévi vizsgák miatt. - mondtam nagyot sóhajtva. Szép hazugság! Ch.. mintha érdekelnének azok a nyamvadt vizsgák... - Sajnálom. - szólalt meg néhány idegőrlőnyien hosszú perc után. Gondolataimból kizökkentve kaptam fel a fejem, és fordultam felé. Most meg mi baja? Miért kér bocsánatot? - Taehyung.. - raktam rá remegő tenyerem combjára, mire döbbenten pillantott fel - Tudod jól, hogy te nekem semmiért nem tartozol bocsánatkéréssel. És most mondd el szépen, hogy mi a baj! - mosolyodtam el biztatóan, de éreztem, hogy már nehezen tudom lenyelni a gombócot a torkomban. - Kookie - szólalt meg meggyötörten - nem csinálnánk most úgy egy kicsit, mint kiskorunkban? - Hogy érted ezt? - kérdeztem szemöldök ráncolva, nagy tenyeremet még mindig combján pihentetve. - Nézzünk meg egy filmet, úgy mint régen.. Aztán X-Boxozzunk, rendben? - kérdezte tőlem, görcsösen szorítva meg lábán levő kezemet. Mintha ragaszkodott volna a múlthoz.. görcsösen.

Éppen valamilyen autóversenyzős játékot játszottunk, amikor Tae megállította a játékot, mire tőlem csak szikrázó pillantásokat kapott. - Ahhaa.. persze! - fújtam fel arcom durcáskodva - Egyszer állok nyerésre, és akkor is megállítod! - erre csak felnevetett, és megfogva karomat, belerántott az ölébe. Bár egy pillanatra nem értettem mit akar, gyorsan rájöttem, és ülőhelyzetbe tápászkodva beleültem az ölébe, mire ő karjait derekam köré fonta, fejét pedig vállamra hajtotta. - Folytathatjuk? - nézett fel rám gyönyörű, csokoládébarna íriszeivel, mire köpni nyelni nem tudtam. Végül csak bólintottam egyet, ő pedig megnyomta a folytatás gombot a konzolja segítségével. Hát persze, mint kiskorunkban... Végül is, csak egy dolog változott meg azóta... Az érzéseim Taehyung iránt. Szívem összeszorult erre a gondolatra, és a konzolt is kiejtettem kezemből. Azt hiszem, ott, akkor, abban a pillanatban, eltört bennem valami. Megfordultam Tae ölében, és szorosan magamhoz öleltem. Megakartam csókolni, de nem voltam én ahhoz elég bátor, meg persze az érzéseimet sem akartam még ennél is jobban kiteregetni előtte, így hát végül csak magamhoz húztam, fejem nyakhajlatába fúrva, erősen magamba szívva férfias illatát. A barátok is csinálhatnak ilyet, ugye? Egy pár pillanatra éreztem, hogy teste megfeszül ölelő karjaim között, majd ő is szorosan húz magához. Testünk minden egyes porcikája összeért, belőlem ez pedig kicsalt egy jól eső sóhajt. Pár perc ölelés - vagy inkább szorítás után - egy kicsit eltolt magától, de épp csak annyira, hogy szemeimbe nézhessen. Odahajolt nyakamhoz, érzéki csókokkal fedve el azt, mire én felfuttatva hajába ujjaimat, szorítottam rá tincseire, ezzel mindkettőnkből kicsalva egy szenvedélyes nyögést. Nem tudtam pontosan, hogy mi történik most velünk, de a rózsaszín köd teljesen ellepte agyam, így képtelen voltam józan gondolatokra. Adott egy utolsó puszit ádámcsutkámra, majd ajkaimmal kezdett el szemezgetni, de mintha félt volna közelíteni. Erősen szuggerálta párnácskáim, majd enyhén ködös tekintettel pillantott fel íriszeimre, és mintha azt kérdezte volna, szabad-e. Válaszképp lehunytam pilláim, és pár másodperc múlva már puha ajkait éreztem sajátjaimon. Párnácskáival finoman és lágyan kóstolgatta enyéimet, majd ezt megunva, nyelvével végig szántott alsó ajkamon, ezzel jelezvén, hogy bejutásra vágyik. Természetesen teljesítettem kívánságát, államat leejtettem, és hagytam, hogy nyelve felfedező útra induljon számban. Miután mindent feltérképezett, amit szeretett volna, nyelveinket vad táncba hívta, ezzel kicsikarva belőlem egy kéjes nyögést. Az előbbi lágy vonalat most egy sokkal szenvedélyesebb váltotta fel, és úgy faltuk egymást, mintha most tehetnénk ezt meg Utoljára.

Hosszú perceken át csókoltuk egymást, de már alig jutottunk levegőhöz, így kénytelenek voltunk szétválni egymástól. Homlokainkat összedöntve pihegtünk, közben meg nem szakítva szemkontaktusunkat. - Lekísérsz? - kérdezte lágyan, arcom simogatva, de a szemeiben már megint azt a csillogást láttam. Azt a fájdalmakkal teli, szenvedő csillogást. - Már is mész? - kérdeztem kissé csalódottan, vörös fejjel. - Mennem kell Kookie.. - suttogta, én pedig egy bólintás kíséretében felálltam öléből. Ő is feltápászkodott, majd az előszoba felé vettük az irányt. Kikísértem a kapuig, majd ott megtorpantunk, és szemben állva egymással, csak néztük a másikat hosszú percekig. - Nem szeretek búcsúzkodni.. - sóhajtott fel szomorúan. - Nem is kell búcsúzkodnunk, hiszen holnap látjuk egymást. - mosolyodtam el vidáman, mire ő felpillantott rám, szemei csillogtak, de nem tudtam meghatározni, hogy pontosan mi miatt. Keserű mosolyra húzta száját, majd megszólalt: - Vigyázz magadra Jungkookie! - azzal 180 fokos fordulatot vett, és elsietett. A rózsaszín ködben úszó agyammal akkor még nem tudtam felfogni, hogy mi is történt. Akkor még úgy hittem, hamarosan újra ajkait kóstolhatom majd.

Akkor még azt hittem, hogy másnap majd ismét látjuk egymást.

Nem szeretek búcsúzkodni...

Kisebb villámcsapásokkal, mennydörgésekkel kezdődik... A végén azonban elpusztít majd mindent... Semmit sem fog épen hagyni maga körül.

Őszintén szólva, miután publikáltam az előző részt, meg voltam győződve arról, hogy a következőt már csak valamikor május közepén tudom majd hozni, de ez a 3 napos szünet csodát tett velem, szóval csak meg tudtam írni a folytatást!😄
Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket❤️, megpróbálok igyekezni a következő résszel, de ez az utolsó hónap valami kegyetlen lesz😅.. Mondjuk gondolom, ez nem csak velem van így..
Most pedig egy kis köszönetmondás következik😄:
OMG *-* El sem hiszem, hogy már több mint 4000 megtekintéssel rendelkezik ez a kis történet!!😱❤️ Nagyon Szépen Köszönöm Nektek, hogy csillagocskáitokkal és szívmelengető kommentjeitekkel beragyogjátok a napjaimat!!❤️❤️
Thank you guys❤️
Egy gyors KÖZVÉLEMÉNY KUTATÁS😅:
Érdekelne esetleg titeket egy Oneshot-os, novellás könyv a BTS tagokkal?😊😁 Mostanában rengeteg ilyen alkotást olvasok, és  én is írtam már párat - és tervezek is a jövőben ilyet írni még - szóval ha esetleg érdekel titeket, szívesen megosztanék veletek egy ilyen jellegű könyvet is!😊❤️
Na de nem rizsázok tovább xD,
További Szép Estét Nektek!❤️