Amióta újra megláttalak ||Taekook ||

17. rész

Tehetetlenül rogyott le a kanapéra, és bár arcát nem láttam, hangot pedig nem adott ki, rázkódó vállai egyértelműen tudtomra adták, hogy sír.... Egy pillanatra eszembe jutott, hogy meg kéne vigasztalnom, viszont muszáj volt látnom Taehyungot, így gyors léptekkel iramodtam fel a 2.emeletre, majd bármiféle kopogás nélkül rontottam be Tae szobájába. Mindössze csak egy szürke melegítő gatyát viselt, felsőteste teljesen meztelen volt. Érkezésemre hátra fordult, majd felállt az ágyról és megállt velem szemben, tartva a távolságot. A szívem kihagyhatott egy pár ütemet, ugyanis miután megállt velem szemben, megpillanthattam gyönyörű felsőtestét, kidolgozott mellkasát és hasát, márvány bőrét. Viszont ezen a hibátlan bőrön egy hatalmas vágás éktelenkedett, pont ott, ahol én az éjszaka azt a kegyetlen fájdalmat éreztem. Az lehetetlen... Talán azt a vágást éreztem én is az éjjel a mellkasomnál? Lehetséges ez egyáltalán? Nem tudtam sokat gondolkodni ezen, ugyanis Taehyung megtörte a csendet. -Megbeszéltem az ófővel, hogy mostantól egyedül pótolom majd az órai munkákat, tehát ezentúl nem kell majd átjönnöd. - mondta érzéstelen hangon. - De én na-nagyon szívesen segítek neked. - próbáltam magamra erőltetni egy halvány mosolyt. Taehyung sóhajtott egy nagyot, majd keserűen felnevetett. - Hát nem érted Jeon? Nincs szükségem a segítségedre, ahogy rád sem. Eddig is megvoltam nélküled, ezután is megleszek majd. Semmi szükségem olyan kamu hősökre, mint amilyen te is vagy. Nem kell a színészkedés! Menj szépen vissza a barátaidhoz, és felejtsd el, hogy valaha is ismertél. - hangja szilárd volt, tekintete pedig semmit mondó - Mostantól szimplán csak osztálytársak leszünk, akik egy levegőt szívnak, mert sajnos muszáj nekik. Nem akarom, hogy ettől fogva bármikor is hozzám szólj, azt akarom, hogy kerülj el! Ne szólíts se Hyungnak, se Taenek, egyáltalán ne is szólíts meg! - eddig bírtam visszatartani a könnyeimet, ugyanis azok most szélsebesen kezdtek el lefelé szállingózni arcomon - Ne is köszönj nekem! Nem akarom hallani a hangodat, csak ha muszáj. Azt akarom, hogy felejtsd el azt, hogy valaha is bármilyen kapcsolat volt közöttünk! - mondta kíméletlen hangon, a könnyeim pedig egyre jobban folytak. - Ho-hogy khé.. hogy kérhetsz tőlem ilyet?! - kérdeztem zokogva. - Nem tartozom neked semmiféle magyarázattal, különben is, nem ismerlek! Most menj innen, nem szeretem, ha idegenek, vagy úgy alapjában véve bárki is a szobámba teszi a lábát! - mikor már azt hittem, ennél jobban nem fájhat, kimondta ezt az egy mondatot, én pedig meghaltam, legalábbis a lelkem ott, abban a pillanatban biztos, hogy meghalt. Nem mondtam semmit, hiszen erre utasított, csak még utoljára ránéztem, majd megfordultam, kimentem a szobájából, majd a Nagymamáját figyelmen kívül hagyva elhúztam a csíkot. Hiszen ezt kérte, így hát én meg is tettem. Azt hittem, hogy amint kiérek az utcára, újra elkap majd a sírógörcs, de nem így lett. Nem sírtam, egy könnycsepp sem gördült végig az arcomon. Ez annál sokkal jobban fájt, minthogy sírni tudjak. Hazafelé vettem az irányt, majd miután felértem a szobámba, bezártam az ajtót és az ágyamra vetődtem. Már nem csak lelkileg fájtak a szavak, amikkel engem sújtott, ugyanis már fizikailag is gyötörni kezdtek. Először csak a fejem fájt, majd a karjaim és a lábaim is, később pedig már a mellkasom. Fel akartam kelni, hogy megmossam az arcomat, de képtelen voltam feltornászni magam az ágyon, így csak erőtlenül visszarogytam rá. A fejem majd szét hasadt, és Taehyung szavai ott zengtek bennem. Próbáltam elvonatkoztatni tőlük, de mintha mondatait egyre hangosabban hallottam volna magamban. Megpróbáltam kezeimmel betapasztani a füleimet, de persze ez teljesen hasztalan volt. Mintha egy hangszóró lett volna a fejemben, ami max hangerőn hallgattatta velem az ítéletet, amit Szívem el rablója szabott ki rám. Nem bírtam tovább, elkezdtem torok szakadtamból üvölteni, hátha csillapodik a hang a fejemben,de minél hangosabban kiabáltam, a hang is annál erősebbé vált.

Azt hiszem, megőrültem.

2 hónap telt el azóta, hogy utoljára beszéltem Vele. Már  amennyire az beszélgetésnek volt mondható. Azt mondják, az idő  begyógyítja a sebeket. Nos, úgy látszik, hogy a két hónap az még nem  idő, ugyanis nekem pontosan úgy fájnak most is a történtek, mint azon a  napon. Még most is hallom szavait, még most is látom magam magam előtt  fedetlen mellkasát azzal a hatalmas vágással, még most is érzem mézédes  ajkait, melyek párnácskáimat súrolták. Azt hittem, hogy mostanra már  sokkal jobban leszek, és, hogy teljesen el tudom majd felejteni ezt az  egészet, azonban ez nem így történt. Az első hónapban ki sem mozdultam a  szobámból, csak amikor suliba mentem, kerültem a társalgást, és az  embereket. Viszont rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, mert sosem fogom  majd elfelejteni Őt, szóval most újra belevontam magam a társasági  életbe. Minden délutánomat Jiminéknél töltöm, minden hétvégén házibulit  rendezünk, így legalább leköti valami a figyelmem. Legalább addig is nem  Rajta rágódom, és azon, hogy vajon hogy van most. Mert persze a suliban  minden nap látom, de ott annyira más. Annyira más, mint az a Taehyung,  akit volt szerencsém.. vagy nem szerencsém megismerni otthon, a négy fal  között. Most nem az a megtört Taehyung, mint pár hónappal ezelőtt.  Teljesen sikerült beilleszkednie az osztályunkba, és egy jó pár barátra  szert is tett. Sokat nevet és hülyül a többiekkel, aminek nagyon örülök, viszont a szemei... A  szemei nem azt a felhőtlen jókedvet sugározzák, mint amit a tettei. Bár  Jinék azt mondják, hogy csak bemesélem magamnak, én tudom és látom is a  szemében a fájdalmat. De vajon mi fájhat neki most, hogy én már nem  keserítem a mindennapjait? Hiszen az a zavaró tényező, aki eddig  bántotta őt...akaratlanul.....az már nincsen. Hiszen én mindent  teljesítettem, amit kért tőlem. Mégis mi fájhat akkor neki?

Itt lennék az új résszel, örültem volna, ha már tegnap tudom nektek publikálni, de nem voltam vele túlságosan megelégedve...
Remélem azért, elnyerte a tetszéseteket!❤️
Igyekszem sietni a folytatással, csak sajnos még 23 kémia tétel kidolgozása és megtanulása vár rám..😖 Szurkoljatok!😅
További Szép Hétvégét Kívánok Nektek!!❤️❤️