Amióta újra megláttalak ||Taekook ||

13. rész

Másfél hét telt el azóta, hogy Taehyungot bevitték a kórházba, ma viszont végre hazaengedik. 3 napot töltött az Álmok országában, és amikor végre kinyitotta szemeit, nem bírtam türtőztetni magam és konkrétan ráugrottam örömömben, amit ő csak egy morgással díjazott.

A történtek óta egy árva szót sem szólt még senkihez. Csak feküdt a kórházi ágyában, hanyatt fekve, és meredten nézte a plafont. Többször is járt bent nála Pszichológus és a Nagymamája is, de egyikükkel sem beszélt, ahogy velem sem. De én kitartó vagyok. Minden nap bent vagyok nála, csak éjszakára megyek haza, erről végül megtudtak győzni Anyáék. Tae ugyan meg sem mukkan, rám sem néz, de én nem zavartatom magam, mindig előveszem mellette az energiabomba énem, zenéket mutatok neki, állandóan beszélek hozzá, újságokból, könyvekből olvasok neki, és abban reménykedem, hogy egyszer csak rám néz.

Már reggel 7-kor ott toporogtam a kórház bejáratánál és arra vártam, hogy végre felmehessek Taehez. Sajnos beteglátogatás csak fél 8-tól van, így még volt egy fél órám, ezért beugrottam a közeli kisboltba, hogy valami édességet vegyek Neki. Végül egy nagy tábla csokoládéval a kezemben, és egy széles vigyorral az arcomon léptem be a kórterembe. -Szia! - köszöntem rá mosolyogva, Ő viszont tudomást sem véve rólam, továbbra is ott ült az ágya szélén és csupasz lábait tanulmányozta. - Hoztam neked csokit, ez a kedvenced, remélem örülsz Neki! - nyújtottam felé a csokit, de ő továbbra is csak lefelé bámult. Felsóhajtottam, majd az édességet leraktam az éjjeli szekrényére, utána pedig mellé telepedtem az ágyra. - Az orvos 9-kor még bejön, hogy utoljára megvizsgáljon, utána pedig mehetünk is! Mit szeretnél inkább, Taxival vagy busszal menjünk? - kérdeztem, abban reménykedve, hátha legalább erre választ kapok. - Gyalog. Sétálni akarok. - mondta halkan, rekedt hangon. Felé nem mutattam, de magamban eljártam egy öröm táncot. Végre, végre megszólalt! -Rendben, ahogy akarod. - mosolyogtam rá boldogan - Van még egy óránk a vizsgálatig, mit szeretnél, mit csináljunk? - csak megrántotta a vállát, tehát neki mindegy. -Hm.. akkor nézzük meg, mit adnak a TV-ben. - A távirányítóhoz nyúltam, majd bekapcsoltam az ősrégi készüléket, amiben éppen a Family Guy-t adták, az az egyik kedvenc sorozatomat. Körülbelül fél órája néztem már mereven a televíziót, amikor is egy fejet éreztem meg a vállamon. Letekintettem, és egy aranyosan szundikáló Taet pillantottam meg vállaimnak dőlve. Kissé kócos haja szemébe lógott, ajkai enyhén el voltak nyílva egymástól, arca pedig napok óta először teljes megnyugvást árasztott. Gyönyörű volt. Annyira jól esett közelsége, hogy testemen újból végig futott az a már jól ismert bizsergés. Akkor még nem tudhattam, hogy egy jó ideig ez lesz az utolsó testi kapcsolat kettőnk között, így talán nem is élveztem ki annyira, mint amennyire ki kellett volna.

Már félúton tarthattunk körülbelül hazafelé menet, amikor egyszer csak megszólalt: - Miért vagy most itt velem? - kérdezte érzelemmentesen. - Azért, hogy hazakísérjelek. - mosolyodtam el, bár nem teljesen értettem, hogy miért kérdezi ezt. -Úgy értem, miért voltál egész héten velem a kórházban..? - ezzel a kérdésével aztán sikerült rendesen megfognia. Azt azért még sem mondhatom, hogy azért mert szerelmes vagyok beléd, és mert megfogadtam magamnak, hogy "visszahozlak" az életbe. -Azért, mert fontos vagy Nekem.. Barátok vagyunk. Nagyon megijesztettél, amikor... - csuklott el a hangom a végére. - Nem kellett volna ott lenned, nem kellett volna megmentened. - mondta továbbra is érzelemmentes hangon. -Hogy mondhatsz ilyet Taehyung? Hisz ha nem lettem volna ott, már.. -Már nem élnék. Tudom. - fejezte be helyettem a mondatot. Erre már igazán nem tudtam mit mondani. Ő nem akar már élni, a depresszió teljesen magával rántotta és kezdi teljesen felemészteni. De akkor sem fogom hagyni, hogy végül teljesen hatalmába kerítse Őt ez az egész, hiszen megfogadtam, hogy újra boldog, életvidám embert faragok majd belőle csinálni. Ez most mindennél fontosabb.

Gondolataimból Tae hangja zökkentett ki. -Megjöttünk. - csak ekkor eszméltem rá, hogy már a házuk előtt vagyunk. -Rendben, bekísérlek és megvárom míg elalszol. - láttam, hogy ellenkezni akar, de belé fojtottam a szót - A-a.. Nincs ellenkezés. Sokat kell pihenned, ráadásul holnaptól már el kell kezdened pótolni. Elég sokat haladtunk a suliban, de majd segíteni fogok. - mosolyodtam el, majd magam elé engedtem, hogy ki tudja nyitni az ajtót. A Nagymamája nem volt otthon, ugyanis nyitott egy kis könyvboltot, és általában minden napját ott töltötte.

Miután felértünk a szobába, ő gyorsan elment zuhanyozni, én addig meg összeütöttem neki egy rántottát, és összekészítettem a gyógyszereit. Mikor kilépett a zuhanyzóból, mindössze csak egy rövidgatya és egy bő póló volt rajta, ami nem takarta a csuklóján lévő hegeket, amiből nem mellesleg rengeteg volt, és közülük a legtöbb már egészen régi. Nagyon le is fogyott az elmúlt pá napban, mivel szinte semmit nem evett. Majd hogy nem csont és bőr volt. Lefeküdt az ágyba, és próbálta magát betakarni, de karjai túl erőtlenek voltak, ezért a paplanhoz nyúltam és betakargattam vele. -Fel kéne ülnöd, így nem tudsz enni. - suttogtam neki alig hallhatóan. Tudtam, hogy még elég erőtlen, és hogy a sétától biztos elfárad majd, na de hogy ennyire? -Nem vagyok éhes. - közölte hanyagul, ezzel sikeresen felhúzva engem. - Nem kérdeztem, hogy éhes vagy-e Hyung! Enned kell, most pedig gyere, segítek felülni! - szóltam rá erélyesen, majd hónalja alányúltam, hogy felhúzzam őt, ám ellökte karjaimat, és nagy nehezen, de feltápászkodott egyedül. Egy párnát raktam a háta mögé, hogy kényelmesebben üljön, majd elé raktam a tányért. -Segítsek? - kérdeztem kicsit félve. -Az istenit Jungkook! Nem vagyok béna! Egyedül is képes vagyok enni! - nem kiabált, hangja ugyanolyan halk volt, mint eddig, de éreztem, hogy dühös. Végül sikerült bele tuszkolnom az egészet, és a gyógyszereit is bevette, szóval az alvás következett. -Most komolyan itt fogsz ülni, ameddig el nem alszom? - kérdezte kissé hisztérikus hangon. Már épp válaszra nyitottam a számat, de folytatta. - Kérlek, menj most el! Ígérem, aludni fogok, de most menj el, majd holnap találkozunk. - mintha csak szememben olvasott volna, hozzátette - Nem fogom magam bántani, csak alszom, ennyi. - Rendben, aludj jól Taehyung! Hívj, ha baj van, vagy ha esetleg csak beszélgetni akarsz! Holnap tanítás után jövök. - mosolyogtam rá, de ő már félig aludt is.

Meg is érkeztem az új résszel, próbáltam vele sietni, ami szerintem egy kicsit meg is látszik rajta.. Nem vagyok teljesen megelégedve ezzel a résszel😕, de azért remélem, sikerült vele elnyernem a tetszéseteket!❤️