Másnap reggel mosolyogva nyitottam ki szemeimet - ami nem gyakran esik meg velem - és ugrándozva indultam lefelé a konyhába - szuper, ennél buzisabb már nem is lehetnék -, hogy valami ennivalót csinálhassak magamnak. Anya és a húgom már el mentek otthonról, így enyém volt a ház. Dalolászva ütöttem össze magamnak egy rántottát, majd miután elfogyasztottam, felsiettem a szobámba, hogy minél előbb elkészülhessek, és siessek az iskolába, hogy láthassam Szerelmemet. Miközben öltöztem, akaratlanul is huncut gondolatok jutottak eszembe. Tudnám élvezni, ha ő öltöztetne minden reggel... Meg vetkőztetne. Igen, azt hiszem, hogy azt határozottan meg tudnám szokni. Ahogy tovább gondoltam a dolgokat, arcom felvette a már-már megszokott paradicsom színt.
Gyorsan felkaptam a cipőmet, és már siettem is volna a suli felé, mikor megszólalt a telefonom. Jimin volt az. -Chim, mi újság? - szóltam bele vidáman a készülékbe. - Morgen! - morgott bele a mobiljába - Várj meg a házatoknál, mindjárt ott vagyok, menjünk együtt. - azzal le is rakta a telefont. 5 percnyi várakozás után már meg is érkezett, és egy gyors lepacsizás után együtt indultunk a suliba. - Na és, mire ez a nagy vidámság? - kérdezte meg néhány percnyi csönd után. Mintha csak erre vártam volna - ami félig így is volt - kezdtem el neki hadarva mesélni a tegnap történteket. Mint két szerelmes tinilány, úgy visongtunk egymás mellett - bár inkább csak Jimin - és vidáman szökelltünk a suli felé. - És uuhh... akkor most jártok Kookie? - kérdezte csillogó szemekkel, én pedig megtorpantam. Basszus, erről nem is beszéltünk tegnap. Csak egymásnak estünk, azt viszont el felejtettük tisztázni, hogy most akkor mi is van közöttünk. Pedig az lett volna a tökéletes pillanat, hogy elmondjam neki az érzéseimet. Bár el mondtam volna akkor. Sok későbbi bajt megakadályozhattam volna ezzel. - Erről igazából még nem beszéltünk. - vakartam meg a tarkómat zavartan. - Akkor majd most. Ha beértünk az osztályba, menj oda hozzá, és hívd félre valami nyugis helyre. - paskolta meg Jimin vállamat biztatóan, majd meg is torpant, ugyanis Yoongi állt meg előttünk kicsit kivörösödött fejjel. -Öhm.. Hello srácok! - intett nekünk furán, és mintha egy kicsit zavarban is lett volna. Remélem, hogy végre megjött az esze! Egy jó pár napja már kerüli Jimint, nem is szól hozzá, ezt pedig Chim borzasztó rosszul viseli. Oldalra pillantottam rózsaszín hajú barátomra, aki vörös fejével a padlót mustrálta. Yoongi kétségbe esetten fordult felém, én pedig tekintetemmel próbáltam azt sugallni neki, hogy szólaljon meg. - Jimin, khm.. - köszörülte meg torkát Suga - e-eljönnél velem délután a közeli parkba? - leesett az állam. 1. Min Yoongi most komolyan dadogott? 2. Úristen! Most akkor randira hívta Jiminiet? Oké Jungkook, csak nyugalom, ne kezdj el örömtáncot járni, majd csak akkor ha senki sem lát.
Inkább ott hagytam őket, hogy nyugodtabban tudjanak beszélni, én pedig beléptem az osztályba, s tekintetemmel pedig rögtön Taehyungot kezdtem el keresni, de sehol nem volt. Azt hittem, hogy csak késik. Tévedtem.
Idegesen járkáltam fel-alá a suli mosdójában és próbáltam felhívni Taehyungot, hogy mégis hol a fenében van, de egy idegesítő nőci állandóan azt mondta bele a telefonomba, hogy " A hívott szám jelenleg nem kapcsolható. Kérem, ismételje meg hívását később." Idegesen nyomtam ki a mobilt majd fújtatva mentem vissza az osztálytermünkbe. - Most sem vette fel? - kérdezte Hopi, mire csak egy nemleges fejrázást kapott tőlem. - Tulajdonképpen nem értem, hogy miért olyan fontos neked, hogy hol van most. - szólalt meg Monster elgondolkodva - Bizonyára beteg, vagy csak lóg. Miért aggódsz érte ennyire? - kérdezte tőlem gyanakvóan, én pedig lefagytam. Még nem álltam készen arra, hogy elmondjam nekik. Emiatt persze erősen gyötört a bűntudat, de akkor sem voltam képes bevallani nekik, csak Jiminnek és Jinnek. De lehet Jinnek nem kellett volna, ugyanis már párszor összekaptunk Tae miatt, és most sem voltunk épp túlságosan jó viszonyban. - Namjoon, Kookie már elmondta párszor. Tae egy nagyon jó gyerekkori barátja Puszanból. Ez csak természetes, hogy aggódik érte. - szólalt meg helyettem - legnagyobb meglepetésemre - Jin. Egy hálás pillantást vetettem felé, majd helyeselni kezdtem. - A Hyung jól mondta. Taehyung régi jó barát, persze, hogy érdekel, mi van vele. - ezzel szerencsére a témát lezártnak tekinthettük, és a továbbiakban senki sem kérdezősködött tovább erről. Egyébként a tanítás további részében nem történt túlzottan sok minden, dogákat írtunk, feleltünk, szünetekben pedig a többiek hülyéskedtek, én meg továbbra is Tae-t hívogattam a mosdóban.
A suliból együtt léptem ki Jinnel, a többiek azonban nem tartottak velünk, ugyanis Jiminék randizni mentek, Rap Mon pedig bent maradt a suliban, hogy korrepetálja a mi Reményünket matekból, mert Szerencsétlen bukásra áll belőle. Ahogy haladtunk el az iskola előtti placcon, egyszer csak egy motor állt meg előttünk körülbelül 4-5 méterrel. Nagyon ismerősnek tűnt a rajta helyet foglaló, de nem tudtam beazonosítani, mert bukósisakot viselt. Jin a motoros érkezésére megtorpant mellettem. - Jungkook... - suttogta. - Hmm..? - fordultam felé kérdőn, de a következő tettére azt hiszem, egyáltalán nem voltam felkészülve. Megragadta csuklómat és magához rántva, azonnal lecsapott ajkaimra. Lesokkoltan álltam, kidülledt szemekkel, és annyira megdöbbentem, hogy eltolni is elfelejtettem magamtól. Néhány közelben levő iskolástársunktól kaptunk néhány megvető kiáltást, vagy egy éles füttyszőt, mire Jin megfogta tarkóm, hogy ezzel még közelebb húzhasson magához, én viszont ekkor feleszméltem, és ellöktem magamtól. Rémülten kaptam fejem a motoros irányába, és akkor jöttem rá, hogy miért is volt Ő olyan ismerős. Hiszen Taehyung volt az. Lábaim földbe gyökereztek, és bármennyire is oda akartam menni hozzá, hogy megmagyarázzam neki az imént történteket, képtelen voltam megmozdulni. Pár másodpercig csak meredt rám - legalábbis gondolom, ugyanis a sisakja miatt nem láttam arcát - majd gázt adott, és motorjával együtt, eltűnt. - Mit tettél te idióta?! - fordultam vissza Jinhez, és újra meglöktem. Éreztem, hogy első könnycseppjeim utat törnek maguknak. - Hé, na de Jungkook! Tiszteletet a Hyungodnak! - mondta gúnyosan Seokjin. - Te undorító féreg! Mire volt ez jó?! - kezdtem el ütni mellkasát, majd egy erősebbet löktem rajta, aminek köszönhetően elesett. Nagy nehezen felkelt a földről, majd egy kicsit közelebb lépett. - Bocs Kook, én sem így terveztem az első csókunkat. Azt hittem, hogy az a hülye tegnap már elhúzott, de úgy látszik, még egyszer látni akart téged. Mivel az a kis mese, amit beadtam neki, nem volt elég, muszáj volt még ezt a kis csókot is belecsempésznem a dologba, ahhoz, hogy végleg elhúzzon innen. - kuncogott fel Jin, én pedig erőtlenül rogytam térdre. Jin elém guggolt majd megsimította arcom, mire én utolsó erőmet is összeszedve, lendítettem felé az öklömet, és lekevertem neki egyet, mire ő egy fájdalmas nyögés kíséretében elterült a betonon. Én ezután nem sokat tétováztam, felkaptam a táskám, és rohanva idultam Taehyung után aaa... A hova is?
Vajon látjuk még a Napot, vagy elnyel minket a sötét Vihar? Ne hagyj itt Szerelmem... Ne hagyj el kérlek!
Itt lennék Nektek a folytatással, remélem, elnyerte tetszéseteket!❤️❤️
Most viszont megyek, hogy még utoljára átolvashassam a kémiát, ugyanis holnap írom belőle a vizsgám írásbeli részét.. :| Szorítsatok, kérlek!🙏🏽
YOU ARE READING
Amióta újra megláttalak ||Taekook ||
Fanfiction-Az emberek változnak Kookie, és te nem tudsz ez ellen mit tenni. Nem tudod Taet megváltoztatni, bármennyire is szeretnéd. -Én nem megváltoztatni akarom Őt, csak visszahozni az életbe. Azt akarom, hogy tudja, én szeretem. [A történet befejezett, j...
