Hazafelé tartottam Taehyungék otthonától, amikor megszólalt a telefonom. Chim Chim - állt a kijelzőn. Vajon mi volt Yoongival? Remélem kibékültek! Bár eddig sem voltak tulajdonképpen haragban. -Na mondjad Jiminie, mi volt Sugával? - szóltam bele kíváncsian a telefonba, és meglepetten konstatáltam, hogy a hangom remeg. Pedig úgy éreztem, hogy teljesen megnyugodtam, de ezek szerint mégsem. -Kookie! - szólt bele kétségbe esetten barátom a vonal másik végén a készülékbe - Hatalmas hülyeséget csináltam! - sóhajtott fel szomorúan. - Hol vagy most Jimin? - kérdeztem idegesen. - Éhn..én - dadogott összevissza, és hallottam hangján, hogy sír. A nagy Park Jimin sír? Ha megtudom, hogy Yoongi tett valamit vele, én esküszöm, hogy kicsinálom! - Semmi baj, Jimin. Nyugodj meg! Indulok hozzátok, rendben? Kb. 10 perc és ott vagyok! - azzal a lendülettel kinyomtam a telefont, megfordultam és megszaporázva lépteimet, indultam Jiminék otthona felé. Az idegesség és az aggódás egészen elvakította látásomat, így észre sem vettem, hogy valaki az utamban áll, emiatt pedig sikerült fellöknöm az illetőt. - A Francba! - sziszegtem ajkaim között. - Elnézést, sajnálom! - fel sem nézve gyorsan elmormogtam ezt a két szót, majd indultam is volna tovább, de a hang, amely megszólalt, megállásra kényszerített. - Jungkook... - mondta nevemet rekedt, mély hangján, bőröm pedig akaratlanul is megbizsergett. - Jajj, ne haragudj! Többé nem fordul elő, sajnálom! - kaptam el szégyenkezve fejemet, majd fordultam is volna meg, mert nem akartam, hogy továbbra is rontsam körülötte a levegőt, de megragadta csuklómat és feltápászkodott a földről, még mindig erősen tartva karomat. - Jungkook, én... - kezdett volna bele mondandójába, de még mielőtt befejezhette volna, leállítottam. - Taehyung, elég! Tudom, hogy ki nem állhatsz, és, hogy látni sem akarsz többet! De megértem, teljesen jogosan gyűlölsz! Megpróbállak mostantól a lehető legnagyobb ívben elkerülni téged, és egyezkedni az Ófővel arról, hogy átkerülhessek egy másik osztályba. Így még majd annyit sem kell látnod, mint eddig. - mosolyodtam el halványan, de ő továbbra is csak döbbenten nézett rám, szemeiben egy érdekes csillogással, amit nem tudtam hova tenni. - Jungkook, hjajj... - sóhajtott fel - A Francba is Jeon! Mindent félre értesz! - túrt idegesen a hajába, majd egy lépéssel közelebb jött hozzám. - Mi az, hogy mindent félre értek? Nem értelek Tae... - suttogtam kétségbe esetten, és éreztem, hogy közelsége - bár még volt köztük így is közel egy méter - felperzseli a bőrömet, és hogyha nem hagy elmenni minél előbb, olyat teszek, amihez amúgy sosem lenne bátorságom. - Kook, én... szóval - mondandóját azonban félbe szakította a telefoncsörgés. Idegesen kaptam elő a telefonom, és meg sem nézve, hogy ki hívhat, vettem fel a készüléket. - Mi van már? - szóltam bele a kelleténél kicsit ingerültebben. - Kookie, hol vagy már? Siess kérlek! - könyörgött elfúló hangon Jimin. - Basszus, ne haragudj! - kaptam ijedten kezemet a szám elé. - Csak ne sírj, jó? Mindjárt ott vagyok. - majd kinyomtam a hívást és visszafordultam Taehyung felé. - Tudod, te voltál az első legjobb barátom, és ezért örök hálával tartozom neked. Te tanítottál meg focizni, te mutattad meg, hogy kell XBoxozni, tőled tanultam mindent, miattad lettem olyan ember, amilyen most vagyok! Ha kellett, apám helyett apám voltál, bátyám helyett pedig bátyám. Örök hálával tartozom neked Kim Taehyung! Te tanítottál meg élni engem! - vettem egy reszkető sóhajt, majd folytattam - Én naivan azt gondoltam ezelőtt még két órával is, hogy szükséged van Rám, hogy bár eltaszítasz magadtól, azt akarod, hogy veled legyek! Naiv és bolond voltam, hogy ezt gondoltam. Sajnálom, mindent sajnálok Taehyung. De ne aggódj, most látsz utoljára! Gondoskodni fogok arról, hogy többet még csak a szemed elé se kelljen kerülnöm! Most megyek is. Bár neked sosem tudtam olyan barátod lenni, mint amilyent megérdemeltél volna, nem akarok még egyszer azokba a szörnyű hibákba beleesni. Egy barátomnak szüksége van rám, szóval most megyek. Még egyszer köszönök neked mindent és remélem egyszer majd meg fogsz tudni bocsájtani nekem! Ég veled Kim Taehyung! - görcsösen ragadt csuklóim után, de én gyorsabb voltam, megfordultam és el kezdtem rohanni, hogy minél előbb Jiminéknél lehessek. A szívem darabokban volt, de nem érdekelt. Nem akartam még egyszer szörnyű és önző barát lenni, ezért elrejtettem minden fájdalmamat és teljesen ráfókuszáltam Jiminre. - Jajj de jó, hogy itt vagy! - ugrott a nyakamba, miután kinyitotta az ajtót. - Gyere, menjünk be! - simítottam hajába, majd beléptem az ajtón és becsuktam azt magam után. - Jó Napot Mrs. Park! - intettem be az alacsony, fekete hajú néninek a konyhába, majd Jiminnel az oldalamon elindultunk a szobájába. Letelepedtem az ágyára, és úgy vártam, hogy összeszedje magát, és el kezdje mesélni, hogy mi is történt ma Yoongival. Egy ideig csak fel s alá mászkált a szobájában, majd megállt és letelepedett velem szemben a földön. Nagy sóhajt vett, majd belekezdett. - Szóval hátra mentünk az udvarra egy eldugott kis részre, ahová nem jár senki és leültünk a padra. Egy ideig kínos csönd volt köztünk, majd végül megtörtem a csöndet, és megkérdeztem, hogy mi baja van velem. Rám nézett, majd elkapta a fejét és csak megrántotta a vállát. Azt mondta, hogy nincs semmi baja velem, és, hogy mindenkivel így szokott viselkedni. Erre egy kicsit felhúztam magam, na jó talán nagyon, és a fejéhez vágtam mindenféle szarságot, hogy mekkora paraszt velem mostanában, hogy állandóan bunkózik, vagy szimplán ember számba sem vesz, és, hogy ez nekem nagyon szarul esik..Aztán.. - és itt elcsuklott a hangja, és könnyei újra el kezdtek folyni. - Basszus Kook! Akkora egy vérbeli hülye vagyok! Éhn.. én elmondtam neki.. - hallgatott el, és a szobában semmit sem lehetett hallani az ő halk hüppögésén kívül. Nekem kellett egy pár másodperc, mire leesett, hogy mit is mondott el Sugának. - Úristen Park Jimin! - kiáltottam fel, miután megcsapott a felismerés szele. - Te elmondtad neki? - kérdeztem teljes döbbenettel. - Jesszus! És...és mit szólt, vagy mit mondott? Jesszus..jesszus.. - kezdtem el most én idegesen fel-alá járkálni, miközben Jimin válaszára vártam. - Felpattant és azt mondta, hogy most mennie kell. Utána pedig konkrétan elrohant. - Kifejezéstelen arccal meredt rám, mire én odasétáltam hozzá, és szorosan magamhoz vontam őt, miközben hátát simogattam nyugtatás képp. - Most mindent elrontottam, igaz? - kérdezte sírva, fejét erősen mellkasomnak szorítva.
Most Mindent elrontottam, ugye Taehyung? Most mindent elrontottam...
Most valószínűleg utáltok...😅😕Tudom, hogy azt ígértem, ez a rész már jóval vidámabb lesz, mint az előző, de valahogy nem úgy jött ki a lépés!🙈
Minden esetre, azért remélem, elnyerte a tetszéseteket!😅❤️
❗️Még mielőtt elfelejteném... Azt hiszem, múlt hét végén kaptam egy Díjat, csak sajnos elfelejtettem, hogy kitől (nagyon sajnálom😔) , szóval ha az az illető esetleg most olvassa ezt, akkor pls írjon🙏🏽, mert már sehol sem találom, hogy kitől kaphattam...😕❗️Csak annyira emlékszem, hogy minden tény elé odabiggyesztett egy 18-as karikát.. *huncut*
Szép Estét Nektek!❤️
ESTÁS LEYENDO
Amióta újra megláttalak ||Taekook ||
Fanfic-Az emberek változnak Kookie, és te nem tudsz ez ellen mit tenni. Nem tudod Taet megváltoztatni, bármennyire is szeretnéd. -Én nem megváltoztatni akarom Őt, csak visszahozni az életbe. Azt akarom, hogy tudja, én szeretem. [A történet befejezett, j...
