Naked Alien

#7

Másnap egész nap fáradt voltam, és a bátyámtól kapott Fuck You-pólót viseltem. A Seggfej kitűnően érezte magát az osztályomban, a helyemen, de legalább Rika nem vele foglalkozott, hanem helyzetjelentéssel visszatért hozzám.

- Csak téged utál. Másokkal egy megtestesült türelem. Jó a humora, és iszonyú helyes. Szerintem bele fogok zúgni – sóhajtozott. Aztán meglátta milyen arcot vágok, és gyorsan korrigált. – Azazhogy pont nem, mert veled segg, és ezért én is utálom. – Bólintott egyet, mintha csak saját magát is meg akarná győzni.

A nap hátralévő része versenylósebességgel szaladt el. Nem értem: amikor várok valamit, vánszorog az idő, amikor meg rohadtul nem akarok szembesülni a jövőmmel, hipp-hopp itt van. De lehet, hogy csak érzéki csalódás. Az kell, hogy legyen.

Utolsó óra után kénytelen-kelletlen megvártam a Seggfejt, akinek persze le kellett pacsiznia a fél iskolával (igen, cirka két nap alatt nem csak az évfolyam, de az iskola sztárja lett). Dacos hallgatásba és MCR-be merülve löködtem a deszkát a metróig, a Seggfej meg láthatólag nagyon jól szórakozott a durcásságomon. Meg se próbált velem beszélgetést kezdeményezni. A metrón a telefonját nyomkodta, úgyhogy volt alkalmam végigmérni. AirMax, mert ugye mi más, farmer, Green Day-pulcsi, összevissza haj. Amikor a suliban levette a pulcsiját, felcsúszott a pólója, és kilátszottak egy pillanatra a kockái. Próbáltam elfelejteni, de beleégett a kép az agyamba. Magamnak se szívesen ismertem be, de a jóképű fejhez nagyon, nagyon jó test tartozott. És idevág az egyik kedvenc idézetem: „Szép arc. Fantasztikus test. Rémes modor. A helyes fiúk szentháromsága."

Észrevette, hogy nézem, úgyhogy gyorsan elkaptam a tekintetem.

Egyébként egyértelmű volt, hogy hozzánk megyünk, egyrészt mert én közelebb laktam a sulihoz, másrészt meg mert átjáróház a lakásunk. Ő is volt már nálunk, mint ahogy a bátyám révén kábé a fél város.

Amikor hazaértünk, bevágtam a táskám a szobámba, előszedtem a füzetet, aztán becsaptam az ajtót és a nappaliba terelgettem a Seggfejt.

- Nem lehet a te szobádba menni? – kérdezte visszafojtott vigyorral.

- Nem! – kiabáltam rá, asszem, kicsit túl hevesen.

- Oké – röhögte el magát.

Leültem a kedvenc fotelembe a füzettel, ő meg odaült a karfára. Utáltam, hogy ilyen közel van. A pulzusom az egekbe szökött, és nem tudom, hogy a dühtől, vagy az illatától. Ültünk egy darabig, aztán ő törte meg a csendet.

- Na, írunk?

- Úgyis belekötsz, akármit mondok – morogtam.

- Bocs, de ha azt vesszük, egy szöveged áll átlag 200 szóból. Én ebbe belejavítok átlag tízet. Na jó, ha sok benne a hiba, akkor húszat. Hogy neked legyen igazad, számoljunk hússzal. Még így is csak a szöveg 10%-ába kötöttem bele – vezette le halál nyugodtan. Okostojás. Kíváncsi lettem, ki lehet-e egyáltalán billenteni a srácot a higgadtságából. New mission unlocked. Ikszdé.

- Látod, ezt mondom.

Fejét csóválva hátradőlt, és így még közelebb került hozzám. Felpattantam és átültem a kanapéra. Seggfej követett.

- Na, ahelyett hogy baszogatsz, írhatnánk. Témaötleted legalább van?

- Ja. Ehhez mit szólsz: dögölj meg!?

- Tudom, hogy ez nekem szólt. Két napja írtunk – bocs, írtál – egy ilyen dalt, csak az az egész világra kiterjed. Sértegetsz, mondasz valami használhatót, vagy akarod hallani az én ötletemet?