Naked Alien

#6

Rémálmaim voltak egész éjjel. Azt álmodtam, hogy Márk átjött a mi sulinkba, ráadásul az én osztályomba. Komolyan elkezdtem pánikolni, de végül sikerült meggyőzni magam, hogy 1. nem fog átjönni, 2. egy évvel idősebb nálam, ergo nem is lehetnénk osztálytársak.

A tavasz olyan iramban tört ránk, hogy ma már el mertem indulni gördeszkával. Imádom a deszkámat, úgyhogy amikor az időjárás engedi, azzal megyek a metróig, meg a metrótól az iskoláig.

Rikával tartalmas kis kibeszélőshow-val indítottuk a napot. Elmondtuk mindennek Márkot, Rika idegesítő ikeröccseit, Terminátor tanárnőt, a tesitanárt, és Szekerest, a fizikatanárt. Közben dióhéjban beszámoltam a fotózásról és a rémálmomról, de Rika csak kiröhögött. Ez is az „aggodalomra semmi ok"-elhatározásomat támasztotta alá.

Viccelődve, meg röhögcsélve jutottunk el a 113-as teremig, én persze a folyosón is gördeszkán közlekedtem. Egyszer tettem egy kísérlet arra, hogy Rikát is megtanítsam deszkázni legalább annyira, hogy haladni tudjon vele... 3 hét fekvőgipsz lett belőle.

Amikor nagy hévvel befordultunk a terembe, az első döbbenettől kis híján hanyatt is estem, ami pedig nagyon előnytelen lett volna, tekintettel arra a személyre, aki a helyemen ült. Az osztály fiúi körülötte tolongtak, és az illető nagyon nem úgy nézett ki, mint aki odébb akart volna menni.

Agyvérzésközeli állapotban rángattam Rikát a hátsó padsorhoz, és dühösen levágtam magam egy többé-kevésbé szimpatikus helyre. Nem volt kedvem veszekedni, csak csendben felrobbanni a méregtől, ott, a hátsó padban. Morogva előszedtem a földrajzcuccom, amíg Rika a gesztenyebarna hajzatban gyönyörködött. Aztán csöngettek, de az osztályt ez teljesen hidegen hagyta. Általában máskor is, de most valahogy még jobban.

Pár perc múlva megjött Hajós is, az ofő, és egy pillanat alatt rendet teremtett.

- Na srácok, mielőtt feleltetek Ivánékból (ő az oroszokat hívta így, nem a Parazolt), bemutatnám nektek az új osztálytársat, de szerintem ez már felesleges. Azért a dulifulikkal ott hátul, közölném, hogy Varju Márknak hívják a legényt, és mostantól a ti osztályotokba jár. Remélem, jóban lesztek vele. Na. Muhi Zoltán, hol az atlaszod? Semmi baj, egyes. Márk, ma tied az esély: jobb vagy bal?

- Bal – válaszolt egy pillanat múlva a Seggfej. Megjegyezném, hogy a táblából nem sokat láttam tőle. De csakazértse szólok neki a helyem miatt. Ha Rika nem lát, majd ő szól.

Hajós kinyitotta a naplót, a bal oldalra nézett, és közölte, hogy az órarendet kéri felelni. Elvétve felnevetett valaki. Egyébként imádom Hajóst, jó a szövege meg jó arc meg minden, de most per pillanat ugyanúgy utáltam őt is, mint mindenki mást a világban.

- Akkor inkább mondj egy számot egy és huszonkilenc között. Megsúgom, huszonhetedik vagy, ne szúrj ki magaddal.

Csak ne a tizennyolcat, csak ne a tizennyolcat – szuggeráltam.

- Legyen a... tizennyolc – választott a Seggfej. Meg. Fogom. Ölni!

- Molnár Lilli, tiéd a pálya! Ivánék – mondta Hajós, és a terem végébe ment, amíg én kitámolyogtam a táblához. Persze semmit nem tanultam. Ez is Márk hibája.

- Tanár úr, írja be az egyest, nem készültem – motyogtam. – Következő órán kijavítom, ha van rá lehetőség.

- Nem, Lilli, most küzdj meg a hármasért, és abból faraghatsz jövő órán négyest. Nem ülhetsz úgy le, hogy nem mondtál semmit.

Márk nagyon jól szórakozott. Elég klisés az élettől, hogy pont engem feleltet a helyes, de bunkó srác.

Ja, mégse.