Naked Alien

#3

A péntekem úgy vánszorgott, mint egy nyugdíjas tetű. Már 15:15-kor ott voltam a Hősök terén, és azon kezdtem pánikolni, vajon eljönnek-e egyáltalán, és elég jól nézek-e ki. Végignéztem magamon: full fekete; bakancs, farmer, koponyamintás póló, bőrdzseki (idén korán jött a tavasz), kockás sál, fejhallgató. A telefonom képernyőjében csekkoltam a pofázmányomat is, és elégedetten állapítottam meg, hogy ugyanúgy nézek ki, mint mindig. Vagyis nem lettem csúnyább. Az már előny. „Pandára sminkelt" szemek, nagy rakás ezüstszínű meg fekete fülbevaló, szénaboglya haj a vörös festéssel. Megnyerő vagyok, de nagyon. Bleh.

A szikrázó napsütésben :45 környékén láttam meg Bálintot a tér túloldalán, úgyhogy elindultam felé. Igyekeztem nem futni, mint egy ötéves, de azért mégis gyorsan odaérni.

- Szia, Pukkancs – intett, amikor észrevett.

- Megtennéd, hogy ezt a szót nem használod mások előtt? Köszöntem.

- Látod? Megint pukkancskodsz. És ha így folytatod, lerövidítem az egészet Pukira. Igen, itt, a város közepén.

Majdnem nekiugrottam, de aztán több dolog történt egy időben, és én lefagytam. Hát.

1. Rájöttem, hogy a bátyám van vagy 186 centi, de ezt mondjuk eddig is tudtam, csak leszartam. Általában úgyis nekimentem.

2. Egy fiú közeledett felénk. Leírás később.

3. Rájöttem, hogy a közeledő fiú Varju Márk.

4. Valami kiesett a táskámból.

5. A Rubik kocka volt az.

A Rubik kocka olyan dolog volt, amit magam sem tudom, hogy miért, de nem nagyon vittem nyilvánosság elé. Talán mert a bátyám sulykolta belém, hogy milyen gáz meg béna dolog Rubik kockával játszani. Általában nem törődtem vele és kockáztam, ha épp azt láttam jónak (vagyis mindig, amikor unatkoztam és nem volt nálam gitár), de most a Márk-gyerek valahogy azt hiszem, még a szart is belém fagyasztotta. Felvettem a kockát, elraktam, és igyekeztem nem feltűnően megbámulni a srácot.

Hát igen. Egy Facebook-profilkép nem igazán adja vissza, hogy mennyire helyes valójában. Fekete pulcsit viselt, és bakancsot. Barna haja szanaszét állt, nem volt olyan hosszú, hogy most-keltem-fel-frizurának nevezhessem, de nem is volt olyan pávásan felnyírt, hanem valami leírhatatlanul király átmenet volt. Kicsit a homlokába lógott, kicsit felállt, kicsit kócos volt, isteni. A szeme hatalmas, és barna, mint valami ártatlan boci-kiskutya-kombó, ami nagyon visszataszító lehet, de hirtelenjében nem tudtam eldönteni, hogy bociszeme van, vagy kiskutya. A vonásai meg... hát azt nem tudom leírni, nem értek hozzá. Lényegalényeg: állati jól nézett ki a srác. Csak egy szó zakatolt a fejemben: kell.

Kezet fogott Bálinttal, és ahogy ehhez előrelépett, megcsapott az illata. Azt hittem, odaájulok.

- Varju Márk – mutatkozott be. – És a tökmagban kit tisztelhetünk? – bökött felém az állával, mintha csak egy birkáról diskuráltak volna a vásárban. (Mer' én aztán annyi vásárban jártam, na mindegy.)

- A húgom, Liliom. De nem tökmag, ez egy pukkancs – vigyorgott a bátyám kedvesen. Asszem, ezért még nagyon-nagyon megverem, és eltépkedem a húrjait.

- Lilli vagyok. A gitáros – mondtam, azt hiszem, egy kicsit agresszíven.

- Aha – mért végig cseppet sem barátságosan. Magamhoz képest jól néztem ki, tudtam magamról, úgyhogy igyekeztem a körülményekhez képest nyugodt maradni. – Kedvenc együtteseid? – kérdezte.