Naked Alien

#11

A hét további részében, ahogy számítottam is rá, Márk szart a fejemre.

Élőben is, chaten is.

Persze fönt volt, meg én is, de nem mertem ráírni, a „majd ír ha kellek neki" lányfilozófiát követve. Nem cseszte el annyira a kedvemet, mint valószínűleg kellett volna, és őszintén reméltem, hogy ez zavarja, legalább egy kicsit.

A héten írogattam kicsit, de nem jött össze egy normális szövegre való. Nem zavart annyira ez sem. Ja, eljött az a pillanat, amikor már én sem bírtam kiigazodni magamon.

Pénteken a március 15. miatt nem volt suli, csütörtökön viszont ünneplőbe kellett öltöznünk. Namármost, ez matrózblúzt és fekete szoknyát takart. Mivel év elején, meg október 23-án már megjártam az igazgatóit a szoknya-ügy miatt, szerdán az igazgató külön nekem, név szerint bemondta a hangosba, hogy szoknyát kell vennem. És a sok-sok első számú szabályom egyike így szólt: soha, semmi esetre se húzz szoknyát!

De hát muszáj volt. Kellően el is cseszte a kedvem. Viszont fölvettem a fekete tűsarkút, ami még anyáról maradt rám, és szörnyen kényelmetlen volt a tizenakárhány centis sarka miatt, de jól nézett ki, és még a magasságomon is dobott. A napot végigszenvedtem a szoknyámban, utolsó óra után át is öltöztem a vécében, és amíg a harisnyával vesződtem, Rika megjegyezte, hogy a nagyszünetben tartott ünnepély alatt Márk végig a seggemet bámulta.

- Ámen! – fakadtam ki, és összetéptem a harisnyát.

Kétszer végighallgattam a „Fuck everyone" lejátszási listát, mire kicsit megnyugodtam. Csekkoltam a klipünket (baromi jól nézett ki YouTube-on), elégedetten konstatáltam, hogy már kétszáznál is többen látták, és gyors fejszámítást végeztem, vajon mikor leszünk világhírűek.

Nem vagyok egy matekzseni, de erre elég hamar rájöttem.

Soha.

Beraktam egy Billy Talent-lemezt, de a bátyámtól áthallatszott a RATM, úgyhogy inkább elmentem levegőzni. Futni. Rohanni. Jólesett.

Fogalmam sincs, mitől, de olyan fáradt voltam, hogy fél tízkor kifeküdtem. Péntekre egész napos próbát beszéltünk meg, és hogy a szomszédok ne pofázhassanak, rockosítva elimpróztuk nekik a Nemzeti Dalt. Bálint a Himnuszt is akarta, de Lukács gyorsan kiguglizta, ezért hány év börtön járna. Ikszdé.

Márk úgy tűnt, hajlandó engem emberszámba venni, úgyhogy átnéztünk pár sort, amit a napokban firkantottam, és közösen megírtuk a legújabb, Sorry című számunkat. Mindez nyolc és fél percet vett igénybe a próbánkból. Bálint ránézett a szövegre, és kapásból kitalált hozzá egy dallamot. A refrénhez viszont nem bírtunk kitalálni semmit. Jót röhögtünk a saját szerencsétlenségünkön, mert az előző két dalt olyan gyorsan összeraktuk, hogy ihaj. Ennek meg még a dallamát se bírtuk hirtelenjében megírni, nem ám a hangszerelést, meg azt, hogy ki énekelje.

- Sorry, sorry but I fucked up, next time I will need more luck... - énekelte Márk. – Nem. Sorry, sorry but I fucked up, next time I will need more luck. Így se. Sorry, sorry... igen, igen, ez lesz az! Figyeljétek: Sorry, sorry but I fucked up, next time I will need more luck!

Énekelt hozzá egy pattogó, hagyjálbékén-típusú dallamot, és ebből egyből megvolt az egész. Egy óra alatt megcsináltuk a hangszerelést, és gyakorolni meg tanulgatni kezdtük. Az, hogy ez Bálint dala lesz, a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt. Márk, aki a dallamokkal kísérletezett, meg se próbált az én hangomhoz passzoló dallamot összehozni. Komolyan nem tudok kiigazodni a srácon. Nem tudom, hogy örömet okoz neki, ha összezavar, vagy mindenkivel ezt csinálja, vagy talán így áll bosszút, amiért én meg „zavarba hozom", amit tényleg nehezen tudok elképzelni... Főleg úgy, hogy más nem is szokta zavarba hozni. Hát, talán mert vagy adja az überjófej menőgyereket, vagy bunkózik. Lehet, hogy skizofrén.

Leel, tetszik az ötlet. Megaszondom Rikának is. Vigyorgós szmájli.

Este amúgy újrakezdődtek a chatelések. Valami különös oknál fogva megugrott a pulzusom, amikor olvastam az üzenetet. Csak ennyi volt:

Am nagyon sexy voltal tegnap abban a szoknyaban – és az az ujjakkal-karikát-mutató szmájli.

Visszaírtam valamit szemüvegről meg ízlésficamról, és rémüldöztem a reakciómtól. Örültem annak, hogy ezt gondolja. Örültem annak, hogy rám írt. Úgy éreztem, kedvelem a srácot. Ugyanakkor nem zuhantam volna össze, ha most megint nem beszélünk egy hétig, és ez az előző rémülettel ellentétben megnyugtatott. Nem lehetek belé szerelmes, vagy ilyesmi. Nem is vagyok. És ez jó.

Szóval nem bírtam kiigazodni még magamon se, ami valahol vicces, máshol viszont kétségbe ejtő.

Márkkal zenéket küldözgettünk egymásnak, meg mindenféle hülyeségről beszélgettünk, nagyrészt persze tök komolytalanul. Kezdtem biztosra venni, hogy skizofrén a srác. Például ebből a szóváltásból.

Mark Varju: Vmikor csinalhatnank vmi programot :) Gordeszka, vagy grenma-koncert vagy amit akarsz :p

Lilli Molnár: Minek? Egy iskolanyi haverod van meg korulrajong egy rakas csaj, mert en menjek veled? :'D

Mark Varju: Te vagy a legszorakoztatobb

Lilli Molnár: Wtf?? xD

Mark Varju: Szorakoztato veled beszelgetni mert mindig leosztasz a sarga foldig, akarmit csinalok

Lilli Molnár: Megnyugtat, h ez jolesik az ontudatodnak

Büszke voltam magamra, de rohadtul. Tudtam, hogy nem lesz ebből semmi, mert skizofrén és holnapra megint utálni fog, és amúgy is, ez már olyan lenne, mint egy randi. Szóval, ennyivel el is tereltem a témát, és tényleg elkezdtem osztogatni. Ikszdé.

Másnap azonban úgy tűnt, nem hagyja annyiban. Keztdem komolyan aggódni. A következő üzenetváltás győzött meg:

Mark Varju: Ha nem jossz el velem sehova, kirakatlak az Alienbol. Asszem eleg joba vagyok hozza a batyaddal :$

Lilli Molnár: Hee, ez zsarolas, te segg!!! :o

Mark Varju: Tudom xD Na, holnap 2kor a jatszoteren tali? Deszka legyen nalad! ;)

Azzal kilépett. Ezt onnan tudom, hogy eltűnt a zöld pötty a neve mellől, és hogy a következő hét üzenetemre nem jelezte Messenger barátom, hogy látta volna.

Lilli Molnár: Hova megyunk?

Lilli Molnár: ???

Lilli Molnár: Hm??

Lilli Molnár: Valaszolj mar pls!

Lilli Molnár: Ajj, most kileptel?

Lilli Molnár: Jo, akkor dogolj meg!

Lilli Molnár: El se megyek!

Ez elég átlátszó volt,még nekem is annak tűnt. Küldtem még pár dühös szmájlit, pisztolyt megkáromkodást, aztán én is kiléptem. Rikával beszéltem Skype-on, de úgydöntöttem, nem mondok el neki semmit, amíg én se tudom, mi történik a fejemben.Meg a testemben, ha csak a pulzusom ingadozására gondolok. Meg a gyomrom furcsaviselkedésére, de lehet, hogy gyomorfekélyem van. Az olyan aranyos, láttam rólaképet.